A The Art Produkció színházi társulat egyik legújabb előadása érkezett október második vasárnapján a szőgyéni kultúrház színháztermébe. A produkció a keresztény ünnepköröket és a felvidéki népi kultúra jeles …
kultúra
-
-
Hubay Jenő, a híres hegedűművész-zeneszerző művészete mindig foglalkoztatott. 1997-ben a Hungarotonnál magam is sokat dolgoztam a Mester műveit közreadó összkiadáson, amelynek minden egyes darabja az újdonság erejével hatott …
-
Várostörténeti képeslap-kiállítás nyílt október 7-én a dunaszerdahelyi MAX bevásárlóközpont földszintjén Karaffa Attila magángyűjteményéből. A negyven felnagyított képeslap a város egykori utcáit, épületeit és hangulatát idézi meg, miközben arra …
-
Mától új fenntartó támogatásával folytatja művészeti tevékenységét az ipolysági Sendergő Néptáncegyüttes. A tehetséges fiatal néptáncosokat felvonultató együttes fenntartója ez idáig a Folk Hont Polgári Társulás volt, mostantól pedig …
-
Éppen 70 évvel ezelőtt alakult meg a galántai Kodály Zoltán Daloskör. A kerek évforduló alkalmából a kórus gőzerővel készül a novemberi nagyszabású jubileumi hangversenyére. A felkészülés egyik kiemelt …
-
Immár tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a Komáromi Regionális Művelődési Központ a Marianum Egyházi Iskolaközponttal közösen a Hol volt, hol nem volt… című mesefesztivált. A fesztiválra a Komáromi járás …
-
A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont matinékoncert-sorozatának míves rendezvénye volt Gőgh Laura, Csölley Martin, Havas-Horváth László és Szabó Ferenc János kamarakoncertje. Műsoron Hubay Jenő dalai szerepeltek. A választásról …
-
A Nánai Alapiskola tantestülete Valašek Karin igazgatónővel az élen, szeptember 30-ra, a magyar népmese napjára regionális szintű rajzkiállítást és versenyt hirdetett óvodások és alapiskolások részére. Meglepően sokan jelentkeztek. …
-
A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Szenci Területi Választmánya idén ősszel is megszervezi a Szenczi Molnár Albert Napokat. A hivatalos megnyitót Szencen tartották, a tudós köztéri szobránál …
-
Sajó Sándor, a hazafias versek költője születésének 158. évfordulója alkalmából idén is meghirdetik a Magyar vers ünnepe – versek a magyarságról című, magyar költők hazafias verseinek seregszemléjét. A …

