Batta György közíró volt a Királyfiakarcsán vasárnap tartott, az aradi vértanúk tiszteltére rendezett megemlékezés ünnepi szónoka. Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük Batta György gondolatait.
Tisztelt emlékezők! Miközben nemzetünk elárvult részeként mi is aradi vértanúink példamutató hősiességére, az igazsághoz és a szabadsághoz való hűségére emlékezünk – a lélek csendjében köszönve meg áldozatukat – gondoljunk azokra a hazai személyiségeinkre is, akik az idén fejezték be életüket, s akik mindegyike kötődött a Petőfi Baráti Társuláshoz. Áldozatot hozott mindnyájunkért ez a négy kortársunk is: igaz, merőben más körülmények között, mint a bitófán vagy golyó által kivégzett tábornokok, de ugyanazzal a hűséggel.
Az Érsekújváron született Bauer Győzőnek hetvenhat esztendő adatott a szolgálatra. Magyar gimnáziumból érkezve szerezte meg orvosi oklevelét a pozsonyi Comenius Egyetemen, hogy végigdolgozza egész életét: Prágában a Csehszlovák Tudományos Akadémia Farmakológiai, Pozsonyban a Szlovák Tudományos Akadémia Kísérleti Gyógyszerkutató Intézetében, melynek aztán igazgatója is volt; a CSEMADOK országos elnökeként nemcsak kultúránk megélésére, hagyományaink megőrzésére buzdított, hanem hangoztatta: „Elsősorban a tudásba ruházzunk be, mert ott a legbiztosabb, legmagasabb és legidőtállóbb a megtérülés.” Ezért volt a kezdeményezők egyike a Selye János Egyetem Alapítvány létrehozása esetében is. Sikerrel képviselt mindnyájunkat a Szlovák Nemzeti Tanácsban, majd az ország törökországi nagyköveteként Ankarában. Volt életének egy dermesztő időszaka, az infarktus; szinte szétszakadt a szíve, mondta akkoriban Edit asszony, a felesége, de hála Istennek, Győző felgyógyult. Lehet, hogy ez a házasság egymás ihletésének története is, hiszen Edit is sokféle képességgel megáldva küzdött és küzd ma is érdekeinkért a közéleti és a tudományos pályákon, elnyerte például az Év Európai Parlamenti Képviselője címet! Most pedig három olyan kortársunkról essen szó, akik közösségünk szolgálatába szegődve fájdalmasan röviden éltek, miközben hatalmas iramban munkálkodtak. Mintha megsejtették volna: számukra kurtává sikeredik a földi pálya… Óriási áldozat ilyen helyzetben, mind a család, mind e teremtő emberek részéről, hogy ilyenkor összezsugorodik a szeretteikkel együtt tölthető idő is. Pogány Erzsébet 58, Paulisz Boldizsár 57, Jókai Tibor 50 évesen fejezte be életét… Mindhárman súlyos betegen is szerveztek, terveztek, utaztak és építettek, hogy beteljesülhessen küldetésük: a szülőföld és a nemzet értékeinek gyarapítása, az egyetemes emberi jóság és hasznosság.
A csallóközi Pogány Erzsébet egyik legismertebb hazai egyéniségünkké vált a rendszerváltás után: a Duray Miklós elnökletével létrejött, öt önálló jogi személyből álló társulás, a Szövetség a Közös Célokért igazgatójaként tájékoztató irodahálózatot épített ki Pozsonytól Királyhelmecig! Az új intézmény megalakulása 2001 óta nemcsak a felvidéki magyarság belső kommunikációját, hanem a nemzetegyesítést is segíti. Én úgy látom, még mindig nem mértük fel e hatalmas teljesítmény jelentőségét életünkben. A Magyar Igazolványok megszerzésének lehetősége; az első felvidéki magyar hírportál, a Felvidék.ma megszületése; a Felvidéki Magyarok című elektronikus folyóirat megjelentetése; Családlánc építése itthon is; szakképzések szervezése – csupán néhány eredmény a sok közül: ezek mindegyikébe beépült Pogány Erzsébet önfeláldozó tevékenysége. És nem csak mi: a jövő magyarjai is hálásak lehetnek neki is a Királyfiakarcsán emelt Magyarok Nagyasszonya szoborért, Rieger Tibor remekművéért, melynek felállítását Erzsike minden lehetséges módon támogatta.
A Búcson született Jókai Tibor Nyitrán szerzett pedagógusi képesítést; tanári pályája a komáromi Jókai Mór Alapiskolában teljesedett ki, de ő kezdettől fogva a hazai magyar oktatás-nevelés egésze iránt is érdeklődést mutatott. Így történt, hogy 2003-ban a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség központi irodájának vezetőjévé vált, 2014-ben pedig őt választották meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség elnökévé. Élete a hazai magyar iskolahálózat védelme jegyében telt; minthogy én is évtizedek óta járom az országot, el tudom képzelni, milyen érzés lehetett számára a folyamatosan fogyatkozó tanulói létszámot, majd az egyre aggasztóbb iskola-megszűnéseket tudomásul venni… Az érzékeny lelkű embereket akkor is megviselik az ilyen események, ha derűlátóknak mutatják magukat, és mindent elkövetnek, hogy jövőnk reményteljes legyen. A Komáromban megnyitott Magyar Pedagógus Ház, és a Kárpát-haza pedagógusszövetségeivel kialakított kapcsolatok Jókai Tibor elnöki ténykedésének gyümölcsei…
Talán egyedülálló a földkerekségen felvidéki vértanúnk, a Zoboralján született Esterházy János főnemes példája, aki huszadik századi magyar politikusként megmutatta, hogy ezt a közéleti pályát a legvadabb gyűlölködések, két világháború sátáni iszonyatában is meg lehet élni Krisztus parancsolatait megtartva. Esterházy ma is háborús bűnösnek számít Szlovákiában, mégis egyre többen kerülnek hatása alá, ismerik fel az ő mélységes emberségét. Ez történt az ugyancsak zoboralji, Alsóbodokon élt Paulisz Boldizsárral is, aki elhatározta, hogy birtokán emlékhelyet alakít ki szülőföldje mártírjának tiszteletére. Az Esterházy János Zarándokközpont megszületése egyúttal mindnyájunk számára jelzés: „Ahol nagy a szükség, ott árad ki a kegyelem!” A Zoboralján élő, Árpád-kori, őshonos magyarság lélekszáma a 2001-ben készült népszámlálási adatok szerint tízezernél valamivel több volt; napjainkban – becslések alapján – mindössze nyolcezer körül mozog. És mégis: ez a szórvány két ilyen patyolat magyart gyöngyözött ki magából legújabb kori történelmünkben! Esterházy János Krisztust követő élete örök példa, Paulisz Boldizsár kápolnaépítő áldozata pedig – tehát annak a veszélynek vállalása is, hogy a hatalom bosszút áll rajta egy magyar háborús bűnös emlékének megőrzéséért – lehetővé teszi e példa megismerését.
Mindnyájan látjuk és érzékeljük: rendkívüli időket élünk bolygónkon. A világ tele van fegyverekkel és gyűlölettel, ugyanakkor egyre rohamosabb az elszegényedés. Mi, magyarok most szinte tükörben láthatjuk a történelmünket: mi történik velünk folyamatosan Kelet és Nyugat határán, ebben a tűzvonalban, amelyben egyre-másra kísérletet tesznek elpusztításunkra. Vajon milyen céllal teremtett magyarokat az Isten? – tehetjük fel a huszonegyedik században is a kérdést.
A feleletet saját történelmünk adja meg. A magyarok államalapításukkor egy olyan tárgynak látszó, ám élő minőséget is hordozó ajándékot kaptak, melyhez hasonló nincs más népek birtokában: a Szent Koronát. Ez a 2004 grammos ereklye Ég és Föld egybekapcsolt képe; fő helyén Krisztust látjuk a trónusán, aki minden hatalom birtokosa a Földön. Minthogy az államalapító királynak nem volt örököse, akire rábízhatta volna az országát, a Szent Koronát felajánlotta Máriának, Jézus édesanyjának. Mária elfogadta a felajánlást, s azóta mi Mária országa vagyunk. Ő nem csak a világnak, a magyaroknak is a királynője. Neki köszönhetjük, hogy még létezünk, újra meg újra talpra tudunk állni a legszörnyűbb megpróbáltatások után is; szinte keresztutat járunk.
Szent Koronánknak éppen olyan hányatott volt a sorsa, mint a nemzetünknek, de 1978-ban hazatért egyesült államokbeli elzártságából is, s ez mindnyájunk számára hatalmas jelzés: hinnünk kell Jézus múlt századi, a harmincas években Natália nővérnek küldött üzenetében: „Kérésem, hogy építsetek engesztelő kápolnát a budai hegyekben, a Szent Anna réten Édesanyám tiszteletére, s ott vele együtt imádkozva kérjétek nemcsak a ti vétkeitek, hanem minden nép bűneinek bocsánatát. Ha ez megtörténik, Anyám szívének szeretetlángja magyar földről árad ki a Földre, hogy minden emberben fellobbantsa a krisztusi szeretet tüzét.
A világ mai helyzetét látva nem látok más megoldást pusztulásunk elkerülésére. Ezt hozta hetvenöt évem tapasztalata, ezért beszélek róla tiszta lelkiismerettel az aradi vértanúinkra emlékezve is, mert az ő áldozataiknak, és minden áldozatunknak akkor lesz értelme.
