Az est háziasszonya Kondor Katalin, a Kossuth Rádió főszerkesztője (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Az ünnepek közeledtével körülvesz bennünket a szeretet, advent előtt egy nappal pedig ráhangolódtunk a felvidéki magyar advent gálaestjére. A rendezvény helyszínéül szolgáló Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola megtelt szülőkkel, gyerekekkel és az rendezvény iránt érdeklődőkkel.

Az iskola színpadán felsorakozott a Kodály Zoltán Alapiskola Gyermekkórusa, akik Gaál Zöld Ágnes karnagy vezetésével ismert karácsonyi dalokkal indították a műsort. A gála Kondor Katalinnak, a Kossuth Rádió volt főszerkesztőjének, a Magyar Rádió egykori elnökének vezetésével folytatódott.

Madarász Róbert, a Patrona Nostra Kht. elnöke (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

A szervezők nevében először Madarász Róbert, a Patrona Nostra Kht. elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki örömét fejezte ki, hogy a gálaestre Csallóköz fővárosában került sor.
Jelenleg a várakozás idejét éljük, az adventi koszorú első gyertyáját készülünk meggyújtani, ami egyfajta üzenetet hordoz arra vonatkozóan, hogy a legkisebb jó is megváltoztatja a világot.

Ahogy az ünnepek közeledte, ez a műsor is a reménységről szól. A reménység kifejezetten becsülendő a felvidéki magyarok életében, hiszen magyarságukat felvállalva élik mindennapjaikat, remélve a békét és az elfogadást. Közösségünket összekapcsolja a remény, mely megerősítve oltalmazza a magyar kultúrát.

Sinkovits-Vitay András (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Az est folyamán a köszöntők között csodálatos előadások hangzottak el. Szavalatával és hangazonosságával édesapja emlékét idézte fel bennünk Sinkovits Imre fia, Sinkovits-Vitay András előadóművész.

A legtisztább ünnepre hivatkozva Csáky Pál EP-képviselő, az est fővédnöke megjegyezte, az advent a legreményteljesebb ünnep, mert őszinte és igazságot hordoz.

Csáky Pál EP-képviselő (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Ilyenkor keressük egymással a közös hangot, törekszünk a kapcsolatok kialakítására, amire az év során nem volt időnk.

Az emberek a háborúk és a sok rossz miatt szégyenkeznek, de az ünnep esélyt ad arra, hogy a jobbik énjüket vegyék elő és bátran, szeretetteljesen cselekedjenek. „Őszinte és értelmes karácsonyi újjászületést kívánok” – fűzte hozzá, majd Pajor Andrással meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját.

Reiter István és fia, ifj. Reiter István hegedűművészek (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

A műsort színesebbé tette produkciójával a Reiter Duó, Reiter István és fia, ifj. Reiter István hegedűművész.

Pajor András, a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke köszöntötte a résztvevőket és mindenkit arra biztatott, mutassuk meg, hogy méltók vagyunk Isten szeretetére, őrizzük meg a hagyományainkat és adjuk tovább azokat.

Pajor András, a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

„Kikopik az életünkből a hagyomány”– hangsúlyozta. A hagyományainknak a lelkiséget kellene követniük, mivel a normális emberi élethez fegyelemre van szükség.

Az örökségünk az, amit átadunk, ami ma a jelenünk nagy hiánya.

Gitáron játszott és énekelt Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc- és Kazinczy-díjas magyar énekes, előadóművész.

Menyhárt József, az MKP elnöke (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Az iskola egykori diákjaként köszöntötte a jelenlévőket Menyhárt József, az MKP elnöke, aki hegedülni, majd gitározni tanult a művészeti alapiskolában. Mint hangsúlyozta, az ünnepre készülve mindnyájunk feladata, hogy megtisztítsuk szívünket és magunkba nézzünk. A folytonosság az ember életében összeér. Míg a nagyszülőkhöz tanácsért fordulhatunk, addig a szülőknek állandó feladatuk van. A rohanás és tervezés alatt az advent szentségében időt kell találnunk a gyermekeinkre.

„Az első gyertya fényében teremtsük meg magunknak és gyermekeinknek az időt”– fűzte hozzá az elnök.

Kiss Róbert kanonok (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Kiss Róbert kanonok felhívta a figyelmet a keresztények üldözésére és arra, hogy az ünnepek kapcsán bocsássunk meg másoknak, így feltámad a reménység és ez felemeli az embert.

A színpadon láthattuk még Jónás Csaba Wass Albert-díjas előadóművészt és Czajlik Boglárka népdalénekest.