Az 1848-49-es szabadságharc legendás tábornokának valós alakját bemutató új kiállítás, a 2019-es év nagyobb rendezvényei és a magyar kultúra napja kínálta az alkalmat arra, hogy Varga Benedek főigazgató részletes tájékoztatót adjon minderről, majd személyesen tartson tárlatvezetést a sajtónak.
A magyar kultúra napját három eseménnyel köszönti a Nemzeti Múzeum. Először kora délután Ady Endre halálának 100. évfordulójáról megemlékezve Debreczeni-Droppán Béla történész idézi fel „Az új Magyarország költőjé”-t, és azt, hogy éppen ebből a sok történelmi időt megélt épületből kísérték utolsó útjára.
Este 20 óráig várja „Az ismeretlen Görgei” című kiállítás az érdeklődőket, akik meghallgathatják Radnóti Klára történész, a kiállítás kurátorának előadását a Görgei-kép megrajzolásának problémáiról.
Ezen a napon indul a „Közös időnk – 1989” című program, amelynek célja, hogy a 30 évvel ezelőtt kezdődő rendszerváltás közös emlékezetét – civil emberek tárgyi emlékeit, videóra vett személyes élményeit – folyamatosan gyűjtsék, bemutassák, erősítve a nemzedékek közti párbeszédet is és felelevenítve az ismereteket a kor hétköznapjairól.
Az Év Európai Múzeuma Díj idei várományosai közé bekerült a Nemzeti Múzeum Málenkij Robot Emlékhelye és az ott nyílt kiállítása, amely a második világháború után a Vörös Hadsereg által tömegesen elhurcoltak tragédiáját mutatja be. Elnyerése azt is jelentené, hogy a közép- és kelet-európai országok szenvedéstörténete is része lehetne Európa közös emlékezetének.
Európai jelentőségű a Seuso-kincs, amely a Nemzeti Múzeum végleges kiállítása lesz, és ismertségét, súlyát emelni fogja az Európai Régészeti Egyesület kongresszusa, amelyet Budapesten tartanak a jövő év augusztusában.
És még egy újdonság a régészetről: megalakult a múzeum Régészeti Örökségvédelmi Igazgatósága dr. Pusztai Tamás vezetésével, melynek feladata, hogy az ország területén a feltáró régészeti kutatásokat koordinálja. Ehhez 12 stábot állított fel, amelyek bárhol bevethetők sürgős feltárási munkák esetén.
A sajtótájékoztató időtartamának nagyobb részét természetesen a Görgei-kiállításról szóló ismertetés és maga a tárlatvezetés tette ki.
Egyfelől Görgei életét mutatjuk be – mondta Varga Benedek főigazgató -, másrészt utóéletét a történelemben és a közvéleményben.
Hogyan változott alakjának megítélése, melyik korszakban mit gondoltak, mondtak róla, és egyik korszak hogyan vélekedett a másik korszak ítéletéről.
A kiállításon nagy betűkkel kiugró feliratok jelzik a tábornok életének legfontosabb állomásait, és a róla szóló legjellemzőbb, ugyanakkor legellentmondóbb véleményeket, amelyek középpontjában a világosi fegyverletétel állt, és a kérdés, hogy áruló volt-e Görgei, vagy a magyar történelem egyik legnagyobb hadvezére.
Paskievics orosz tábornok 200 000 és Haynau 150 000 katonájával szemben Görgeinek – a Komárom védelmére Klapkánál hagyott 15 000 katonán kívül – volt egy húszezres serege és még néhány helyőrségben pár ezer fegyveres. Ezt a húsz-huszonötezret kellett volna – az árulást hangoztatók szerint – lemészároltatnia önmagával együtt. Görgei nem tette meg, Kossuth viszont megfogalmazta azt a bizonyos vidini levelet: „Szegény szerencsétlen hazánk elesett. Elesett nem ellenségeink ereje, hanem árulás s alávalóság által…” (Szép szavak, de Petőfié még szebbek, sőt igazabbak is: „Mindent megtettünk, mit kívánt a becsület / Tízannyi volt az ellen, győznünk nem lehetett.” )
A történetírás viszonya a kérdéshez elég egyszerű – mondja a főigazgató – mert az 1870-es évektől kezdve cáfolja az árulást, és ez ma is így van. De más a történetírás és más a történeti emlékezet. 1861-től 2009-ig gyűjtöttünk össze iskolai tankönyveket, és megnéztük, hogy szerepel benne az 1848-49-es szabadságharc végének ismertetése.
Nagyon érdekes, hogy az árulás vádja a monarchia idején legtovább, talán az 1890-es évek végéig, a kelet-magyarországi kálvinista felekezeti iskolákban élt. Utána eltűnik, és a két háború között jelentős kultusza van Görgeinek.
Majd ismét előkerül az árulás vádja, igencsak markánsan a Rákosi-korszakban, mert kellett valaki, akire rá lehet sütni annak a bélyegét, hogy a „klerikális, feudális reakció rejtett ügynöke”. Később, a kádári időkben az árulás vádja eltűnik a tankönyvekből, de érdekes módon megmaradt az alsó tagozatosok által használt olvasókönyvekben, és onnan nehezen kopott ki. (Ezeket a tankönyvi idézeteket különböző korú diákokkal felvették, és meghallgathatják a kiállítás látogatói.)
A történettudomány számára nem kérdés, hogy milyen motivációk alapján tette le a fegyvert Görgei, az sem kérdés, hogy ő nem várt más ítéletet, mint társai. Azt is világosan látja a történettudomány, hogy a politika menteni akarta magát, ha egyszer hazajönnének, ne ők viseljék a fegyverletétel ódiumát. Harmadik szempont pedig az, hogy 1849-ben Oroszország és Ausztria két olyan hatalmas birodalom volt, amelyektől kapitulációra kényszerülni nem szégyen.
A kiállítás célja az is, hogy bemutassa a múltunkhoz való viszonyunkat. Hogyan gondolkodunk saját múltunkról, és hogy van az, hogy a magyar történelem egyik legnagyobb tábornokáról ilyen ellentétes kép alakulhatott ki a történeti emlékezetben?
A tárlatvezetés Szlávics László szobránál indul, amelynek rozsdaálló acéllapocskái csak szemben állva, bizonyos távolságból adják ki Görgei arcát. Az érdekes alkotás párja, kicsit nagyobb méretben Visegrádon van a városházán – tájékoztat bennünket a főigazgató, és elárulja, hogy szereti ezt a szobrot, mert kifejezi, hogy mennyire szétesett az emlékezetünk, ugyanakkor a maguk nyerseségével ezek a fémlapok nagyon karakteresen megjelenítik Görgeit.
A szobor mögött nagyméretű Görgei-képek láthatók, időskori fényképétől a fiatalkori portréig haladva jutunk el a tábornok pályáját és utóéletét bemutató termekig.
„Nem örököltem semmit” – áll egy feliraton. Görgei szavai arra az anyagi helyzetre mutatnak, amelyben a felvidéki nemesi család élt, amikor ő Toporcon 1818-ban megszületett. Ez a körülmény kényszerítette, hogy az ingyenes katonai képzést válassza, majd már tisztként a Nádor-huszárokat, mert egyenruhájuk díszítése nem arany volt, hanem csak ezüst. Kémikusi munkásságára egy korabeli laboratóriumi felszerelést tartalmazó vitrin emlékeztet, 1848-tól a magyar honvédségben felívelő pályájára pedig szablyák, korabeli metszetek, dokumentumok és az egyik terem közepén álló hatalmas terepasztal a szabadságharc csatáinak, legfontosabb erődítéseinek és a harcoló erők arányainak jelölésével.
Egy vitrin előtt, amelyben olyan orvosi eszközök láthatók, amilyenekkel Görgeit a Komáromban elszenvedett életveszélyes fejsérülését követően operálták, a főigazgató részletes előadást tart a műtétről, a tábornok elképesztő akaraterejéről és persze orvosairól, akik közül Markusovszky Lajos végig kíséri Görgeit, hogy tábori körülmények között is kezelje sebét. Az érdekes, orvosilag is pontos előadás nem véletlen: Varga Benedek ugyanis a Semmelweisz Orvostörténeti Múzeum főigazgatója volt korábban, s akkor is rendezett kiállítást Görgeiről, ha nem is ilyen nagyszabásút, mert itt, ezen a multimédiás alkalmazásokban is bővelkedő tárlaton 416 műtárgy látható, amely 16 közgyűjteményből és több magánszemélytől került a Magyar Nemzeti Múzeumba.
„Az igaz ügy örökre veszve nem lehet” – áll Görgei 1849. augusztus 11-én kiadott hadparancsában. De egy igaz ember ügye sem lehet veszve, gondolhatták egyre többen, akik már a tábornok életében szembeszálltak az árulás vádjával. Köztük van Komárom védője, Klapka György, aki éppen Görgei világosi üzenetéből értve tudta biztosítani seregének és önmagának az elvonulást. „Ideje volna harminczöt év után a kegyetlen üldözéssel fölhagyni és a végitéletet Görgei és tette felöl a történelemre bízni” – írta 1884-ben. „Örök hervadhatatlan babér fonja át / A te vértanúi töviskoronád” – írja Kozma Andor költő, aki családjával azt a koszorút ajándékozza a tábornok 90. születésnapjára, amely Hermann Róbert hadtörténész gyűjteményéből került a kiállításra.
Íróasztal a pesti lakásból, kerti szerszámok a visegrádi házból – számos rekvizitum a klagenfurti száműzetés után itthon visszavonultan élő Görgei idős korából. A Nemzeti Múzeum 1829-es vendégkönyvének lapjait böngészve felfedezhetjük egy iskolai kiránduláson ott járt osztály aláírásai között a 11 éves Görgeiét. Majd lepergett egy élet, és a 98 esztendős korában elhunyt tábornokot itt, az előcsarnokban ravatalozták fel, innen indult a gyászmenet, ezeket a képeket már a film is megőrizte, és olvashatjuk gróf Tisza István szavait: „Nagy ember volt Görgei Arthur – úgy a cselekvés órájában, mint a nemes büszkeséggel elviselt néma szenvedés hosszú évtizedeiben. Küzdött, mint az oroszlán s midőn a küzdelem céltalan voltáról meggyőződött, habozás nélkül vette magára a befejezés egész ódiumát és tűrte egyetlen jajszó nélkül a félrevezetett nemzet átkait és gyűlöletét.”
Az ismeretlen Görgeit bemutató kiállítás június 23-ig tekinthető meg.
További felvételek a tárlatról ITT tekinthetőek meg.
