Rákóczi ismét Kassáról üzent

A Rákóczi Szövetség (RSz) a fejedelem újratemetésének 120. évfordulója alkalmából, a fejedelem nyughelyén, a kassai Szent Erzsébet-dómban emlékezett névadójára. A megemlékezésen a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolai szervezeteinek képviseltében 400 diák és tanár vett részt. Az ünnepi megemlékezésre a fejedelem születésének 350. évében került sor.

November 6-án, pénteken délben az ünneplők a kassai Jumbo centrum előtt gyülekeztek. Majd délben megindult rendőri felvezetéssel a közös felvonulás a Szent Erzsébet-főszékesegyházhoz. A menet élén koszorút és Rákóczi portrét vittek, magyar, szlovák, ukrán és Rákóczi zászlókkal együtt.

A misét a Szent Erzsébet-dómban Rákóczi emlékére Pásztor Zoltán, kassai római katolikus püspöki helynök celebrálta. Dr. Kálmán Peregrin ferences szerzetes prédikált. Emlékeztetett Kassához és a székesegyházhoz több szentéletű személy is kapcsolódott. Elsősorban Szent Erzsébet, azután a fejedelem, majd Salkaházi Sára aki zsidó gyermekek mentéséért végeztek ki a nyilasok, majd rendtársát, Kristóf testvért említette pozitív példaképként.

A Himnusz a Nagyváradi Művészeti Líceum Halzl József kórusa közreműködésével hangzott el. Köszöntőt Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke mondott. Rákóczit joggal nevezte történelmünk meghatározó alakjának, hiszen olyan kuruc fejedelem volt, aki egy személyben volt államférfi, hadvezér, szabadságharcos, korának egyik legvagyonosabb embere és keresztény gondolkodó.

Majd köszöntötte az RSz középiskolai szervezeteinek képviseltében érkezett mintegy 400 diákot tanáraikkal együtt, akik Szlovákiából, Magyarországról, Kárpátaljáról és a Partium különböző iskoláiból érkeztek. Ezt követően röviden ismertette a fejedelem életútját.

„Most itt állunk a Nagyságos Fejedelem nyughelyénél, ott, ahová 120 évvel ezelőtt, 1906. október 29-én haza hozták a törökországi Rodostóból és itt a kassai Szent Erzsébet-dómban örök nyugalomra helyezték hatalmas egyházi és világi tiszteletadás mellett.”

Majd felolvasta a latin epitáfium magyar szövegét. Utolsó sorai így hangzanak: „Állj meg vándor, és tiszteld a nagy hősök nagy tetteit és dicső emlékét!”

„Mi, ma – mondta a szónok – 120 évvel később élő magyarok ezért hajtunk itt fejet a Nagyságos Fejedelem emléke és példaképe előtt. A RSz 1989-es megalapítása óta büszkén viseli a fejedelem nevét és fontosnak tartja a Rákóczi kultusz ápolását, különösen azt, hogy a fiatalok elé példaképként állítsa személyét. A Rákóczi vezette szabadságharc, a kuruc hagyományok emléke 300 év elteltével is elevenen él az irodalomban, a zenében, a népdalokban, a közösségi hagyományokban, de összeforrott az imént hallott hangszerrel, a tárogatóval is.”

A szónok hangsúlyozta, a fejedelem emlékét és példáját számos szlovák és ruszin népdal, irodalmi mű és néphagyomány egyaránt őrzi. S velük küzdöttek ezeknek a népeknek a fiai is. „Rákóczi személye és emléke összeköt bennünket.”

Az államférfi és szabadságharcos kiállt a magyar szabadságért, kardot fogott és „küzdelme, áldozata, elszánt bátorsága nagyban hozzájárult nemzetünk fennmaradásához.

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az RSz az ő nevét viselve végezheti tevékenységét, kiemelten a magyar fiatalokért és a külhoni magyarok megmaradásáért.”

Majd a fejedelem üzenetét tolmácsolta:

 „Üzenem a jövőbeli gyermek nemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat – és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit!”

Cum Deo pro Patria et Libertate! Istennel a hazáért és a szabadságért!

Ifj. Havasi Péter színművész következett, a ki tolmácsolta a fejedelem megszívlelendő gondolatait.

„Szívemet kitárva szólok hozzád, én Istenem, miután oly sok évig szóltam az emberekhez, és szavaim nem találtak meghallgatásra; …őrizkedem attól, hogy rosszat kívánjak azoknak, akik azt követelték, hogy egyetlen keresztény fejedelem országába se nyerjek bebocsátást, hiszen Te ítélkeztél így fölöttem, s az emberek csak a Te ítéleteidet hajtották végre. És Te látod a szívemben, Istenem, hogy igazán szeretem valamennyiüket, irántad való szeretetből. Kérlek, bocsásd meg azoknak a vétkét, akik legtöbbet üldöztek és rágalmaztak engem, hiszen bizonyára abban a hitben tették, hogy igazságosan cselekszenek,… bocsáss meg nekik, mert bátran mondhatom, nem tudták mit cselekszenek.”

Emlékirataiból ma is aktuális gondolatot idézett: „Egyáltalán nem félek kijelenteni, hogy minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam.”

Ünnepi beszédet Czáboczky Szabolcs, kassai történész mondott:

„Szokatlan helyzet ez számomra, mivel történészként én általában elemzem a beszédeket, nem írom.”

Mi, magyarok a Rákóczi név csengésétől hajlamosak vagyunk érzelgőssé válni, miközben néhány szó: a függetlenség, szabadság, nemzet, összetartozás, közösség szavak tolulnak elménkbe. Homályos kifejezések, amelyek nemcsak az időben változnak, de emberfüggőek is.

A kettős évforduló kapcsán jogosan merül fel a kérdés: ismerjük-e az „igazi” Rákóczit?

A dómon látható Rákóczi domborművet 1938-ban avatták. Milan Maxoň, Kassa akkori polgármestere, beszédében a fejedelem nemzetiségekkel szembeni türelmet emelte ki, és azt, hogy az ő oldalán együtt harcoltak magyarok, szlovákok, ruszinok, románok…  Ezt célirányosan mondta egy olyan időszakban, amikor Ausztriát már a hitleri Németország bekebelezte, s egyre nagyobb veszélyt jelentett Csehszlovákiára.

A Fejedelemre rengeteg réteg rakódott, ami jelentősen megnehezíti, hogy árnyaltan láthassuk az arisztokrata ifjút, aki megnyerte a magyar nemesek egy részét, hogy a Habsburg-uralmat megtörje. Emlékirataiban így fogalmaz:

„…minthogy az idő legnagyobb részében nem gondolkoztam másképpen, mint magamban bízva és saját okosságomra támaszkodva – méltányos, hogy alázatosan elismerjem elbizakodottságomat és a te igazságodat, amiért örök törvényeid szerint másképpen és üdvösségem szempontjából előnyösebben határoztál.”

Igazságérzete tántoríthatatlan maradt a száműzetésben is, mintsem a Habsburg-házzal és a bécsi udvarral lojális magyar nemességgel kiegyezett volna. De mégis tisztában volt esendőségével.

Nemzetképünk és nemzettudatunk egyik nagy rákfenéje talán épp az, hogy az igazságérzet nagyon ritkán párosul az önvizsgálattal, a hibák beismerésével. Legyen bennünk mindig annyi bátorság, hogy megpróbáljuk a másik szemével is látni az eseményeket.

A nemzetre hivatkozva számos közéleti szereplő „kurucot” és „labancot” kiáltott, vagy ezek rokon értelmű kifejezéseit. Az ellenségképek szinte mindig hatalmi vágyak, fennálló rendszerek megszilárdítása által nyernek teret a félelem és közöny uralma alatt. Nem a személyes érdeklődés.

Ahol a tudás a szereplési vágyat hivatott kielégíteni, ahol az ismeretlen gyanússá, sőt, ellenségessé válik.

Az idegenbe vetődött fejedelem és kísérete már 200 évvel az ismert erdélyi író előtt tisztában volt e szavak mélységével, „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Hogy mit jelent a szoba, a fa, a folyó, az elcsattant első csók. Mit jelent az a hely, ahová visszatérhetünk. Valahol otthon kell legyünk, s egy közösséghez magától értetődően tartozunk.

„Gyakran akkor is, ha e közösségek vezetői érzéketlenül, bizalmatlanul, súlyos értetlenséggel szemlélnek minket.”

Végezetül a fiataloknak azt kívánta, hogy ez a néhány nap sok ismeretséget teremtsen közöttük. Beszélgessenek egymással, forduljanak egymás felé bizalommal, s gondolkozzanak el azon, mikor találkoznak legközelebb. Legyenek egymás otthonai.

Majd a következőképpen zárta sorait:

„Legyetek kíváncsiak, járjatok nyitott szemmel a világban, bízzatok egymásban, s ha tehetitek: alkossatok valami közöset. Végül… azt kívánom nektek: az otthon ne csak vágyálom legyen számotokra, hanem megélt valóság. Mert az otthon nemcsak egy földrajzi koordináta, hanem az ott van, ahol ismerősen mozgunk, s ahol tudjuk, hogy számíthatunk a közösségünkre, s az is számít ránk. Egyenlően és kölcsönösen. Amíg van rá lehetőség, ne a Márvány-tenger partjáról szemléljétek.”

Majd ismét a nagyváradi kórus énekelt.

Koszorúzás, közben muzsika szólt Nagy Csaba, tárogatóművész előadásában. A koszorúzók sorában találtuk Horváth Attila György főkonzult munkatársainak az élén.

A nagyváradi kórus zárásként a Szózatot adta elő. Azután kassai városnézés következett. Az ünneplők elutaztak a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborba, ahol egy színházi előadást tekintettek meg a sátoraljaújhelyi Halzl József Sportcsarnokban.

A következő napon Rákóczi nyomában jártak Sárospatakon és Borsiban.

Végezetül előadás és táncház várt rájuk, majd vasárnap délelőtt hazautaztak.

Rákóczi ismét Kassáról üzent. Ott volt a magyar, a szlovák ás a ruszin zászló, csak éppen a többi nemzet képviselője nem szívlelhette meg ma is időszerű útmutatását. Hiába szeretnék egyesek a bujdosókat kiebrudalni a kassai altemplomból, ez is bizonyítja, nekik ott nem múló küldetésük van! Elődeink jó helyre hozták őket.

A fejedelem a magokat elvetette, idő múltával kiderül, hogy termő talajra hullottak-e, vagy az út szélére, ahol a madarak kapkodják fel őket, mások köves helyre hullanak, így gyökértelenül száradnak meg, megint másokat a tövisek fojtják meg.

II. Rákóczi Ferenc hite szerint, az igaz ügyért küzdőket Isten soha nem hagyja el.

A szerző felvételei

Balassa Zoltán/Felvidék.ma