A város katolikus temploma jelentős történemi események színtere is volt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A téli zimankós időben is számtalan látnivalóval szolgál a turistáknak a Besztercebányai megyében található Korpona.

A Hont és Zólyom vármegye határán fekvő egykori szabad királyi város a magyar történelem több eseményének szolgált színteréül az elmúlt évszázadokban. Legismertebb a Bocskai István magyar fejedelem által 1605 novemberében összehívott országgyűlés volt.

A Korpona patak két oldalán elterülő város történelmi központja jelentős épített örökséggel rendelkezik. Többek között itt találjuk az 1752-ben felállított barokk stílusú Szentháromság szobrot, róla kapta a  központi tér a nevét. A Szentháromság téren  találjuk a neobarokk városházát, ennek helyén álló épületben több mint negyven boszorkányt ítéltek halálra.  A tér szélén található a klasszicista stílusú evangélikus templom.

A városközpontban további reneszánsz és barokk  stílusú polgári házat csodálhatunk meg. Az egyik ilyen épületben található az Andrej Sládkovič Múzeum.  Tőle nem messze tekinthetjük meg a Szűz Mária Születésének szentelt római katolikus templomot, mely a történelmi Magyarország egyik legnagyobb román–gótikus bazilikája. Nem mellesleg ez a templom adott otthont a Bocskai–féle országgyűlésnek.

A város magjában található épületek legtöbbjén tábla jelzi annak múltját, történelmi jelentőségét. Némely épített örökségen magyar felirattal is találkozunk.

Érdemes pár órát eltölteni a városban, visszarévedve az egykori szabad királyi város hangulatába. Az Ipoly mentéről a január 2-ától újraindított Ipolyság–Zólyom vasúti vonalon könnyen elérhető a járási székhely.

Pásztor Péter felvételei.