(Fotó: TASR)

Grendel Gábor a közösségi oldalán jelentette be, hogy lemond a NOVA politikai mozgalom élén betöltött elnöki posztjáról. Lemondása mögött állítólag a mozgalom stratégiai lépéseivel kapcsolatos eltérő elképzelések állnak.

„A vezetés döntő többségének mozgalmunk stratégiai lépéseiről más elképzelései vannak, mint nekem, amit én tiszteletben tartok” – jelentette ki Grendel, hozzáfűzve,

„pártelnökként azonban nem vállalhatok ezekért a döntésekért felelősséget”.

Grendel szerint a NOVA soraiban van elég megfelelő ember, akik szerinte képesek méltóképpen képviselni azokat az értékeket, amelyekre alapozva Daniel Lipšiccel közösen a NOVA politikai mozgalmat kiépítették.

Az elnök személyéről később tanácskoznak

A NOVA mozgalom egyik jelentős személyisége Jana Žitňanská európai parlamenti képviselő, aki úgy döntött, májusban nem indul az EP-választáson. Arra a kérdésre, hogy ő lesz-e az új elnök, azt felelte, hogy a mozgalmon belül kialakult helyzetről tanácskozni fognak.

Az Új Többség (NOVA) politikai mozgalom, amelyet a belügyminisztérium 2012. október 25-én jegyzett be. A vezetője akkor Daniel Lipšic volt. A 2016-os parlamenti választásokon közös választási listán indult az OĽaNO mozgalommal. A parlamentben is az OĽaNO frakciójának a tagja. Grendel 2017 júniusától lett a mozgalom elnöke, miután Lipšic halálos kimenetelű közúti baleset okozása miatt lemondott elnöki tisztségéről.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)