Szijjártó Péter (Illusztráció. fotó: mti)

A magyar-szerb-kínai összefogással megújuló Budapest–Belgrád-vasútvonal jelenti majd a leggyorsabb szállítási útvonalat Délkelet-Európa és a kontinens belseje között – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó szerint a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezéssel olyan nemzetközi együttműködés jön létre, amely komoly infrastrukturális fejlesztésekben, a kereskedelem ösztönzésében és a pénzügyi szolgáltatások elterjesztésében nyilvánul meg.

Hangsúlyozta: Magyarország profitálni tud földrajzi elhelyezkedéséből, hiszen a kínai selyemút tengeri ága a görögországi kikötőknél végződik. A verseny pedig azért folyik majd, hogy ki tudja a leggyorsabban eljuttatni az árut a kontinens belseje felé.

A légi közlekedésben június 7-től új személyszállító repülőjárat köti össze Sanghajt és Budapestet. Szijjártó Péter elmondta: tavaly rekordszámú, az előző évinél 14 százalékkal több, mintegy 256 ezer kínai turista érkezett Magyarországra, és idén januárban is 32 százalékos emelkedés volt tapasztalható.

Ebben szerepet játszik az is, hogy Kínában már 15 városban lehet vízumkérelmet beadni Magyarországra, és 48 órára rövidült le a turistavízum kiadásának ideje – tette hozzá. A légi teherszállításban áprilisban elindult a Csengcsou és Budapest közti cargo járat, amely hetente kétszer közlekedik és jelentős mértékben hozzájárul a két ország közötti kereskedelmi forgalom bővítéséhez.

Emellett az egyik legforgalmasabb kínai reptér, a hsziani is együttműködési megállapodást kötött a budapesti reptérrel. A magyar-kínai fejlesztések keretét adó ötpontos akciótervben pedig az egyik pont kifejezetten arról szól, hogy a budapesti repülőtér környékén kínai vállalatok egy logisztikai központot hoznak létre – emelte ki Szijjártó Péter.

(mti)