A Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának épülete Kassán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Eddig összesen kilenc pályázó jelezte, hogy indulna az alkotmánybíró-jelöltek következő választásán. Erről Róbert Madej (Smer-SD), az SZK Nemzeti Tanácsa Alkotmányjogi Bizottságának elnöke tájékoztatott csütörtökön.

A pályázók közül nyolcan már indultak a korábbi választásokon is. Az „újonc” Slavomír Trnkócy, rajta kívül Libor Duľa, Martina Jánošíková, Peter Straka, Ladislav Duditš, Zuzana Pitoňáková, Libor Duľa, Michal Matulník és Robert Šorl is érdeklődik az alkotmánybírói pozíció iránt.

Az alkotmánybíró-jelöltek következő, ötödik választására a szeptember 10-én kezdődő parlamenti ülésen kerül sor. Jelölteket legkésőbb augusztus 26-án 12 óráig lehet javasolni.

A koalíción belül továbbra sincs egyezség a szavazás módját illetően. A Smer-SD ragaszkodik a titkos szavazáshoz, az SNS és a Most-Híd a nyilvános szavazást szorgalmazza.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke korábban a TASR hírügynökségnek kijelentette: nem fog engedni ebből a követelésből.

Februárban kilenc bíró helye üresedett meg az Alkotmánybíróságon. A parlamentnek 18 jelöltet kellett volna megválasztania, közülük nevezte volna ki az államfő a kilenc új alkotmánybírót.

A képviselőknek eddig még nem sikerült megválasztaniuk a kellő számú jelöltet, vagyis tizennyolcat, csak tizennégyet. A taláros testületben jelenleg hét bíró foglal helyet, a kívánt összlétszám tizenhárom. Zuzana Čaputová köztársasági elnök kijelentette: csak akkor fog újabb alkotmánybírókat kinevezni, ha teljes lesz a jelöltek létszáma.

(TASR)