Nagyon aktuális téma megvitatására hívta meg a közönséget a Pozsonyi Magyar Intézet a Revue Impulz folyóirat társszervezésében a pozsonyi Quo Vadis központba. Már a rendezvény címe is figyelemfelkeltő volt: Keresztényibb ország-e Magyarország, mint Szlovákia? A témákat pedig dr. Vladimír Palko, a Szlovák Köztársaság egykori belügyminisztere és dr. Surján László, Magyarország volt EU-képviselője, egészségügyi minisztere, a Charta XXI Megbékélési Mozgalom vezetője elemezte.
A beszélgetést Jaroslav Daniška újságíró vezette, aki a bevezetőben elmondta, hogy a találkozót Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója kezdeményezte és a konkrét témákon túlmenően a két nemzet, a magyar és a szlovák nép közeledéséhez, az ősrégi görcsök oldódásához is szeretne hozzájárulni.
Dr. Surján László kifejezte köszönetét a lehetőségért, hogy eszmét cserélhet a kereszténység témájáról olyan vonatkozásban, hogy Szlovákia vagy Magyarország keresztényibb ország-e? Evangéliumi idézettel indította mondandóját. Jézus Krisztus egyszer megkérdezte Pétert: Jobban szeretsz-e engem ezeknél? Péter pedig megkerülte a választ és csak annyit mondott, hogy szeretlek. Nincs tehát jobban vagy kevésbé…
Surján László ezért ezt mondta: kedves szlovák barátaim, én szeretlek titeket, majd Németh László szavaival folytatta, aki azt írta a két nemzetről: „mi tejtestvérek vagyunk, egy anya száraz emlőjét szoptuk évezredeken keresztül.” Ezért nem lehet nagy különbséget tenni a két nemzet keresztényi beállítottságában sem.
Tény azonban, hogy Orbán Viktor politikájával és retorikájával sokat tett azért, hogy a keresztény kultúra, az emberek egymás közötti szeretete, az ember és Isten közötti szeretet erősödjön Magyarországon. És sokat tett azért is, hogy a nem keresztények felé is elérjen az igazság: keresztényként élni jobb életet jelent. Surján László népjóléti és egészségügyi miniszterként különösen szívén viselte a magyar népességpolitikát, a demográfia alakulását, a családok helyzetét. Hogy Magyarország jó úton halad a családpolitika tekintetében, azt pontos adatok bizonyítják. Míg 2010-ben 35 000 házasságot kötöttek, 2018-ban már 51 000-et. Ugyan még mindig elégedetlenek a születések számával, de már bizakodásra ad okot, hogy az emelkedik, ugyanakkor csökken az abortuszok száma, de persze teljesen elégedettek akkor lesznek, ha minden megfogant gyermeket boldogan vállalnak és az világra is jön.
Dr. Vladimír Palko erre reagálva elmondta, az az érzése, mintha Szlovákiában nem lenne demográfiai kérdés, nem rezonál ez a kérdés a társadalomban, legalábbis nem olyan mértékben, mint Magyarországon, bizonyítja ezt az a tény is, hogy a Magyarországon nemrég rendezett családpolitikai konferencián Szlovákia nem is képviseltette magát.
Megosztotta a hallgatósággal azt is, hogy ő a ma már a szlovák fővároshoz tartozó Dunacsúnyon született és nevelkedett, gyerekkorában sorra olvasta a magyar írók népszerű ifjúsági regényeit, de különösebben a felvidéki magyarság sorsával nem foglalkozott, természetes volt számára, hogy az egyik ember így, a másik úgy beszél. Aztán a rendszerváltozás után került hangsúlyosabban a látókörébe ez a probléma, amikor például a nyelvtörvényt is tárgyalták.
Az a véleménye, hogy az együttélés tényeiről majd Isten előtt teszünk tanúbizonyságot, ott kell választ adnunk a kérdésre, miként éltük meg a felebaráti szeretetet, mit tettünk egymásért, ott nem lehetnek kifogások, nem magyarázhatjuk meg indulatainkat, gáncsoskodásainkat.
Ám jóleső érzéssel nyugtázta, hogy mintha napjainkra oldódnának a feszültségek, a görcsök és egyre többen tudatosítják, hogy a kereszténység fő eleme a testvéri szeretet és megértés.
Orbán Viktor politikájával maga is teljesen azonosul, sőt megerősítette, hogy Orbánt utánozni kell. Teljes mértékben elismerte, hogy bár az Európai Parlamentben mélységesen elítélték a magyar miniszterelnök migrációs politikáját, az élet mára őt igazolja, és ha ott ült volna az Európai Parlamentben, elutasítja a Sargentini-jelentést.
A közönség soraiból feltett kérdésekre a szlovák-magyar megbékéléssel kapcsolatosan Surján László elmondta, hogy két félelmet kellene eloszlatni, az egyik, hogy Dél-Szlovákiát Magyarországhoz akarnák csatolni, a másik pedig, hogy a felvidéki magyaroknak a Duna túloldalára kellene távozniuk. Az esetleges problémákat, nézeteltéréseket, történelmi görcsöket oldani és megoldani kell. Meg kell ismerni egymás történelmét, el kell ismerni egymás értékeit, és a Kárpát-medencei megbékélésre kell törekedni.
Vladimír Palko pedig mindehhez azt fűzte hozzá, hogy: „Ne féljünk a szívet érintő gesztusokat tenni!” Meg kell bocsátanunk és bocsánatot kell kérnünk, ha vétkeztünk egymás ellen.
Ahogy azt már megtette a közönség soraiban ülő František Mikloško, amikor a magyar parlamentben bocsánatot kért a második világháború után a magyarokat ért megtorlások miatt.
A beszélgetés témájánál maradva pedig mindannyiunk számára irányadók lehetnek Teréz anya szavai, aki azt hangoztatta: „Ha együtt imádkoztok, együtt is maradtok”. Kell ennél magasztosabb cél a jövőnket illetően? Tanulságként pedig levonhatjuk az egész beszélgetés vezérfonalát, amely egyértelművé tette, hogy Európa csak úgy maradhat meg utódaink számára, ha megmarad kereszténynek, ha a szeretet lesz az összekötő kapocs ember és ember között.
