Fotó: TASR

Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter tizenhárom hivatásos katonát tüntetett ki pénteken. A katonák rész vettek a Munkácsi utcai gázrobbanás utáni mentésben.

A tárcavezető megköszönte a katonáknak és a katonai rendőrségnek, hogy segítettek felszámolni a tragédia következményeit. „Bevetésük bizonyíték arra, hogy a szlovák fegyveres erők készen állnak rá, hogy válsághelyzetekben a lakosság segítségére siessenek” – hangsúlyozta Gajdoš. Hozzátette, köszönetet kell mondani a segítségért a katonai pszichológusoknak és a lelkészeknek is, akik a válságközpontban dolgoztak.

A minisztérium tájékoztatása szerint a hadsereg több mint 880, s a katonai rendőrség 27 tagja vett részt a mentésben.

Jindřich Joch, a szárazföldi alakulatok parancsnokának tájékoztatása szerint a hadsereg azonnal reagált a történtekre, a katonák a robbanást követően azonnal elindultak a helyszínre. „A tűzoltó- és mentőtestület utasításai szerint hajtották végre a feladatokat, később pedig járőröztek a környéken, karácsonykor és szilveszterkor is felügyeltek a rendre” – tette hozzá a parancsnok.

A katonák segítettek a lakók evakuálásánál, a sérültek elszállításánál. A segélyadományok elosztásában is részt vettek. Jelenleg a rendőrséggel közösen felügyelik a szanálást.

A gázrobbanás december 6-án történt egy 12 szintes panelházban az eperjesi Munkácsi utcában. Hét ember meghalt, egy személy eltűnt. December 16-án kezdték a ház bontását, a munkát december 18-án fejezték be. A válságstáb úgy döntött, hogy az egész házat le kell bontani. A közelben álló házak lakóinak átmenetileg el kellett hagyniuk otthonukat. Később visszatérhettek a lakásukba.