Branislav Gröhling (Fotó: TASR)

A szlovák közszolgálati televízió Szombati párbeszédek című műsorában Branislav Gröhling, oktatásügyi miniszter beszámolt az oktatásügy jelenlegi helyzetéről a koronavírus-járvány idején.

Véleménye szerint a koronavírus-járvány illetve annak következményei hosszú időre megváltoztatják az oktatás menetét.

Elmondta azt is, hogy a következő héten bemutatják azt a tervezetet, amely szerint az idei tanév végéig lerövidítik az egyes tananyagokat, és jelezte, hogy

az eddig bevezetett intézkedések hosszú távra érvényesek lehetnek.

Ezzel összefüggésben megemlítette például a tanulók szóbeli értékelését.

Az év végéig érvényes tananyagok redukálásával kapcsolatosan pedig elmondta: „Meghatározzuk a fő oktatási területeket, amelyek között szerepelnek majd elsősorban a nyelvek, a kommunikáció, a matematika, az ember és társadalom kapcsolata és a természet. Ezeket követik majd a különféle kiegészítő oktatási aktivitások.”

Majd hozzátette, hogy

az alapiskolák alsó tagozatainak négy évfolyamában ajánlja egy nap a két oktatási terület kombinálását, a felső tagozaton pedig csupán egy terület alkalmazását.

A miniszter szerint azt az elhatározást, hogy a diákokat ebben a helyzetben ne osztályozzák, kifejezetten a koronavírus-járvány miatt hozták meg.

Vitapartnere, Ľubomír Petrák, a Szlovák Nemzeti Tanács Oktatásügyi, Tudományos, Ifjúsági és Sportbizottságának alelnöke viszont ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az osztályozás elmaradása miatt a tanulók elveszthetik a tanulás, a teljesítés iránti motivációjukat.

A diákok értékelését szerinte másként kellene megoldani. Petrák kitért arra is, hogy meg kellene őrizni a diákok kapcsolatát az oktatási intézményekkel. Rámutatott, hogy ez már több külföldi országban működik olyan formában, hogy a gyerekek csupán hetente néhány órát töltenek az iskolában.

Branislav Gröhling miniszter ezzel kapcsolatosan kijelentette, hogy mindenképpen védeni fogja a diákok, a pedagógusok és a szülők érdekeit és biztonságát. Ľubomír Petrák azonban azt bizonygatta, hogy néhány intézkedés eltúlzott ebben a helyzetben.

Az oktatásügyi miniszter kifejtette, hogy

az egész oktatási folyamatot nem lehet digitális formában megoldani, elismerte, hogy szükség van a tanuló és a pedagógus fizikai kapcsolatára is.

Kitért arra is, hogy az oktatásügyben sok változás megoldható lenne pénz nélkül is, és a jövőben ugyancsak szükség lesz az iskolák racionalizálására.

(teraz.sk/Felvidék.ma)