(Fotó: SITA)

Zuzana Čaputová államfő szerdán informális találkozó keretében tárgyalt Alexander Van der Bellen osztrák elnökkel a bazini várkastélyban. A találkozó fő témái a világjárvány és annak következményei, az újjáépítési alap kérdése, valamint a két államfő közös prioritása, a környezet- és a klímavédelem voltak.

Az elnök asszony megjegyezte, hogy a járvány kitörése óta most először látogatott egy másik ország államfője Szlovákiába.

„Ez a látogatás tulajdonképpen azt jelképezi, hogy országaink között ismét megnyíltak a határok, és az emberek újra találkozhatnak”

– tette hozzá. Čaputová Van der Bellennel a két ország jelenlegi helyzetéről és az új szlovák kormány által tervezett változtatásokról is egyeztetett.

Beszéltek a koronavírus-járvány gazdasági és szociális hatásairól is. Az osztrák elnök gratulált Szlovákiának ahhoz, ahogy sikerült megbirkóznia a járvánnyal. Megjegyezte ugyanakkor, hogy még nem sikerült győzelmet aratni, hiszen például Ausztriában is keletkeznek újabb és újabb járványgócok.

Van der Bellen az európai együttműködés fontosságát hangsúlyozta, nemcsak az egészségügy, hanem a gazdaság talpra állítása és a környezetvédelem területén is. Hozzátette: a COVID-19 elleni vakcinát minden bizonnyal kifejlesztik, a klímaváltozás ellen azonban nem lesz védőoltás.