Illusztráció (Fotó: VÚB)

Szlovákiában a lakhatásra kérelmezett kölcsönök iránt továbbra is nagy az érdeklődés. A lakásárak emelkednek, hitel nélkül kevesen juthatnak lakáshoz, házhoz. Jó hír azonban, hogy szeptemberben történelmi mélyponton volt a jelzáloghitel kamata. A további fejlemények azonban nagyban attól függnek, hogy milyen lesz a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatása. Várható viszont, hogy a bankok versenyeznek majd a kérelmezőkért.

Zuzana Šimonová, a SWISS Life Select hitelelemzője szerint a bankok ugyan körültekintetőek a kliensekkel, de a járvány ellenére komoly összegeket szabadítottak fel a lakhatási hitelekre. Így a hitelezők legtöbbje, akik új lakást, házat akarnak vásárolni, építkezni, felújítani, korszerűsíteni szeretnének, hozzájuthatnak a kölcsönhöz. Az étkeztetésben és az utazási irodákban dolgozók ugyancsak ismét kaphatnak jelzáloghitelt.

„Azonban továbbra is csak korlátozott mértékben nyújtanak kölcsönt a légi közlekedésben alkalmazottak számára” – jegyezte meg Zuzana Šimonová.

Több pénzintézetnél azonban ezután is érvényes, hogy a külföldről származó bevételeket csak korlátozott mértékben veszik figyelembe. Néhány bank elfogadja az összeg bizonyos részét attól függően, hogy a bevétel melyik országból jön. Ebben az esetben minden bank egyéni módon jár el.

A koronavírus-járvány és a meggyengült gazdaság nem az egyedüli oka annak, hogy a pénzintézetek következetesen vizsgálják hitelkérelmezőiket és a kérelmet olykor elutasítják.

Eva Šablová, a FinGo.sk hiteligazgatója elmondta, hogy az év elejétől szigorúbbak a szabályok a kötelező tartalékképzésre, amelynek az embereknél kell maradni a hiteltörlesztés és a megélhetési költségek levonása után. A kérelmezőnek nem lehet túllépnie az úgynevezett hitelplafont sem, ezt pedig az éves bevételéből számítják ki.

Hagyományosan az őszi időszak a hiteligénylések ideje. Így van ez a jelenlegi helyzet ellenére is. Egy bank a jelzáloghitel kamatlábát hároméves futamidőre például rekord 0,39 százalékra csökkentette, természetesen több megkötéssel. Eva Šablová megjegyezte, hogy valószínűleg a konkurenciaharc folytatódik.

Jana Glasová, a Posta Bank elemzője szerint a további fejlemények attól is függnek, hogy miként alakul a munkaerőpiac, mennyi lesz a munkanélküli, hány embernek csökken a bevétele és hasonlók. És döntő szerepet játszik majd mindebben a járvány második hulláma, amely esetleg még jelentősebben befolyásolhatja a munkaerő-piacot.

(webnoviny.sk/Felvidék.ma)