Vessünk számot, családon, rokonságon belül. Vessünk számot az utcánkban, a falvainkban. Nézzük meg mennyi ismerősünk van a mindenható Facebookon, akik elmentek itthonról, Nyugatra.
Ők mind hiányoznak, amikor az önkormányzatok fészekrakó programot szeretnének megvalósítani és nincs kinek. Elmentek a fiúk Nyugatra, mert kell a pénz a családalapításhoz. Elmentek a lányok is, mert itt, „délen” nem találták meg a számításukat, máshol meg az érvényesülésüket és a párjukat is megtalálták egyszerre.
Sikertörténeteknek hazudott kényszerhelyzetek és egyéni drámák tömkelege felvidéki emberi sorsokban!
Elmentek sokan és már nem jönnek vissza. Hajszálgyökeret eresztettek távol az otthonuktól és videóüzenetekben integetnek haza anyának, nagypapinak, abban a reményben, hogy hamarosan karácsonykor újra együtt lesz a család. Ott, ahol a vastag, elszakított gyökerek éktelenkednek ki a szülőföldből, amelyekbe időnként önkéntelenül belebotlanak, amikor régi emlékeket idéznek fel maguknak.
Olyan lesz majd ez az ünnepi asztal, mint az igazi amerikai filmekben. Sokan, sokfélék, sok irányból jönnek haza. Igazi bábeli vidám zűrzavar. Spanyol, angol, szlovák, német szavak szállnak vidáman az ebédlő csillárja körül a szülői házban.
Nagymamák hatalmas kirántott húsokat tálalnak krumplisalátával az ünnepi asztalra. A nagymamák szeretettel kínálnak mindenkit és nem értik, mi az, hogy vegán. A nagymamák az unokákat simogatják, kincsem, virágom! Az unokák nevetnek, mert nem tudják mit mondtak nekik a nagymamák. A nagymamák mélyet sóhajtanak… A nagymamák a spájzban szeletelik fel a sütit és titokban sírnak, miközben bent a szobában hahotáznak a többiek. A nagymamák örömükben sírnak, mert nagy a család. A nagymamák bánatukban sírnak, mert a nagypapik már nem élhették meg ezeket a boldog pillanatokat.
Estefelé már csendesebb a ház, a picik szunyókálnak, a legények meg úgy döntenek felhörpintik boraikat. Csendes csoszogás az udvaron, csapódnak az autók ajtajai, a csomagolt sütik óvatosan a kalaptartókra kerülnek. Csókok, ölelések a kinti lámpafénynél a szürkületben.
Elmentek a fiúk, meg a lányok, talán majd újra jönnek húsvétkor kölnivel, szlovák suhánggal, vagy csak úgy, lazán, „nyugatosan trendin”, népszokásmentesen enni, inni, vigadni, hiszen ez a világ már haladó, ez már nem a nagymamák letűnt világa…
Szép új világunk összes előnyét élvezve így megy bele egy fiatal generáció a nagy olvasztótégelybe, ahol irdatlan erőket kell mozgósítania annak, aki meg akarja őrizni önmagát annak, aminek az édesanyja szülte: magyarnak.
Ingatlanügynök kerülgeti a helyi hivatalt széles kocsijával, ajánlatot jött tenni. Házakat építene, új lakókat hozna a közeli városból, mindenki jól járna ezzel és rátesz még egy adag mézet a madzagra…
Alig használt fejlesztési terv lapul a hivatal fiókjának legalján, tele nagyívű gondolatokkal: a település megőrzi palóc (mátyusföldi, bodrogközi, stb…tetszés szerint behelyettesítendő) jellegét és szellemét.
Boldog Karácsonyt Felvidék!
