Fotó: SITA

A parlament alkotmányjogi bizottságának tagjai csütörtök reggel megkezdték a főügyészjelöltek meghallgatását. A nyilvános meghallgatást a parlament történelmi épületében, a pozsonyi Vármegyeház téren tartják.

Csütörtökön a bizottság Jozef Čentéšt, Tomáš Honzt, Ján Hrivnákot és Juraj Klimentet hallgatja meg.

A meghallgatás várhatóan pénteken (november 20.) folytatódik. Minden jelöltnek körülbelül 15 perc áll rendelkezésére, hogy ismertesse koncepcióját.

Ezt követően válaszol a bizottság tagjainak, az elnöki hivatal képviselőjének, valamint a parlamenti képviselők kérdéseire. Milan Vetrák (OĽANO), a bizottság elnöke elmondta, a meghallgatás alapján értékelik, hogy az egyes jelöltek megfelelnek-e a feltételeknek.

Heten jelentkeztek a főügyészi posztra. Čentéš, Honz, Hrivnák és Kliment mellett Ján Šanta, Rastislav Remeta és Maroš Žilinka.

A parlamentnek november 24-i ülésén kell megválasztania a főügyészjelöltet. A főügyészt a köztársasági elnök nevezi ki.