(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Csehországban vasárnap 1887 új igazolt koronavírus-fertőzést regisztráltak, amely október eleje óta a legalacsonyabb napi szám – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn reggel nyilvánosságra hozott kimutatásokból.

Egy nappal korábban, szombaton még több mint 4100 volt az új fertőzések száma. Heti összehasonlításban pedig az új fertőzések száma a felére esett vissza. Tény, hogy a hétvégi napokon mindig alacsonyabb a tesztek száma, mint a munkanapokon. Az új igazolt fertőzöttek napi számának csökkenése azonban már több mint egy hete töretlen.

A kórházban kezelt betegek száma is mérsékelten csökken, illetve stagnál. A vasárnapi adatokat egyelőre nem közölték. Szombaton a kórházakban 7200 személyt kezelnek, egy hete ez a szám 600-zal volt magasabb. A súlyosnak minősített esetek száma változatlanul 1100 körül mozog.

Lassult a koronavírus-fertőzéssel összefüggő elhalálozások napi számának a növekedése is. Március eleje, a járvány kirobbanása óta 6208 személy hunyt el. Vasárnap este 65 új halálesetet regisztráltak, ami az utóbbi hónap legalacsonyabb száma. Ezeket az adatokat azonban később mindig pontosítják, és rendszeresen magasabbak lesznek. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 126 602.

A múlt héten átlagban 30-33 ezer tesztet végeztek naponta, ami mintegy tízezerrel kevesebb, mint az előző hetekben. A tesztek nagyjából 25 százaléka hoz pozitív eredményt, az orvosok ezt az arányt továbbra is túl magasnak tartják.

A járvány terjedési mutatója a legfrissebb adatok szerint 0,7-re csökkent, ami szintén a helyzet javulásáról tanúskodik.

Csehországban november 20-ig szükségállapot van érvényben, amit a kormány szeretne meghosszabbítani 30 nappal. A részleteket a hétfői kormányülésen vitatják meg. Várható, hogy a képviselőház csütörtökön tárgyal a kormány kéréséről. A pártok egyetértenek a szükségállapot meghosszabbításával, de eltérőek a vélemények annak hosszáról.