Ma, december 21-én, ha tiszta lenne az égbolt fölöttünk, láthatnánk felragyogni a Messiást hirdető fényességgel a nagy útjelző bolygókat, a Jupiter és a Szaturnusz 800 évenkénti nagy együttállását.

Amiről már Ézsaiás veretes biztatással szólt, s amit epedve vágytak meglátni sok nemzedék fiai és leányai:

„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog“ (Ézsaiás 9,1).

Miközben a világjárvány mélységében bukdácsol és vakcinareménybe kapaszkodik az emberiség, ma a beteljesült ígéretekre visszaragyogva feltűnik a Megváltó Krisztus teremtésbeli két hírnöke, a Jupiter és a Szaturnusz a conjunctio magnaban.

Tudjuk-e ezt a jeladást olyan szellemi-lelki alázattal fogadni, mint a napkeleti bölcsek, az ókori csillagászok, akik azért mentek el Jeruzsálembe és Betlehembe, hogy valóban igazolva lássák tudományos feltevésüket, precíz számításaik tapasztalati igazolását, miszerint „láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt“ (Máté 2,2).

Több ezer kilométert téve meg az experimentum, a tapasztalat pecsétjéért, jóváhagyásáért. És úgy lett. Tudjuk-e ebben a kivételes üdvösségtörténeti és csillagászattörténeti pillanatban, a testet öltés és a bolygók adta jelzés együttes megjelenésében mi is nagy örömmel csodálni, imádni Őt, akit még az égitestek is hódolva jeleztek előre? Tudjuk-e imádni Őt azzal a szent ámulással, gyermeki nyitottsággal, amiről az angol egyházi ének himnikus sorai szólnak?

Miért hogy Ő, kit angyalének dicsért,
Költötte ránk szerelme kincseit?
Vagy mint a pásztor elveszett után járt,
Elmémmel fel nem foghatom, miért?
De azt tudom, hogy Máriától származott,
Hogy Betlehemben jászolágya volt,
Hogy Názáretben élt és ott volt otthona,
Ím így jött el Ő, a Világ Megváltója!

Miképpen áldja Őt magát majd a Föld,
Ha egy szavára béke lesz az úr?
Vagy sejted-é az ujjongásnak árját,
Ha minden szívet lénye majd betölt?
De azt tudom, hogy angyalének ujjong,
Megváltott lelkek hangja zengi Őt;
Az Ég a Földnek, Föld az Égnek mondja:
Végre Király Ő, a Világ Megváltója!

Különlegesen nehéz időket élünk, különös kegyelmi jelekkel az égen. Vegyük észre, minden azért történik, hogy felismerjük Istenünk nagy szabadítását, amit azon az égi-földi, mennyei titkokkal feldúsított éjszakán ajándékozott a világnak a jászolbölcsőben: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában“ (Lukács 2,11).

Nekem már csak egyetlen kérdésem van, ami nagyon foglalkoztatja mindezek mellett a lelkemet.

Vajon onnan túlnanról nézve, a földről láthatatlan világból idetekintve, ahonnan azon a titokzatos éjszakán mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent (Lukács 2,13), szóval onnan, a túlnani világból miként néz ki a mi mai adventünk, karácsonyi készületünk?

Ha erre járnának most a nagy együttállást amonnan szemlélve az angyalok, mennének-e el tőlünk vidám lélekkel mennyei Gazdájukhoz?

Félve írom le: egyáltalán nem biztos, hogy a látvány nem szomorítaná el őket. A járványnak áldozatul eső sok millió ember látványa, a részvétlenség hiánya, vagy az élők önzésétől tompított csekély-sekélyes volta, az isteni Gyermek megszületésével emberi méltóságra rangosított világ, (Ecce Homo – íme az ember, ahogyan Pilátus kimondta, s talán csak ezért született a földre, s lett római helytartóvá Urunk földjén), amelynek az embersége mégis annyira kificamodott maradt a megváltás nagy műve ellenére.

Hiszen ami jogszerűen, üdveseményként érvénybe, hatályba lépett, az elvégeztetett, a kereszten beteljesülésbe fordult, a feltámadással végérvényessé vált megváltás, de facto mégis csak a választottakban vált láthatóvá és érvényessé. Jele ennek, hogy a járvány és az égi nagy együttállás kétszeresen hangsúlyos üzenetét ma is sokan nem értik, nem fogják fel a maga rendkívüliségében. Vajon ez a pandémiás próbatétel rajtunk és a csodajel felettünk viszi-e közelebb életünket Istenhez? Egészen közel Őhozzá, Aki egészen közel jött hozzánk 33 földi évén át, s marad szívközelben a történelem végéig Szent Lelke által? Ez ennek a mai kivételes napnak az egyik legfőbb kérdése… az egyetlen szükséges dolog, amiről valóban el kell gondolkodnunk!