Fotó: HE/Felvidék.ma

A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága az idei évben online rendezte meg a Hétvégi Magyar Iskolák Találkozóját. A fórumon a világ különböző pontjairól, mintegy 150 diaszpórában működő magyar iskola vezetője vett részt február 26-án.

A Hétvégi Magyar Iskolák Találkozóját negyedik alkalommal szervezték meg

2020-ban összesen 111 iskolavezető és oktatási felelős vett részt a találkozón, idén azonban az online rendezvény lehetővé tette, hogy bővítsék a kört, így 226 meghívót küldtek ki, s a világ minden tájáról 35 országból mintegy 150 résztvevő kapcsolódott be.

Európa mellett az Egyesült Államokból, Kanadából, Latin-Amerikából, Ausztráliából, Új-Zélandból, Afrikából, Izraelből, sőt ezúttal Norvégiából, Kolumbiából, Paraguayból és a Dél-afrikai Köztársaságból is voltak résztvevők.

A találkozó célja a diaszpórában működő magyar nyelvű oktatási intézmények fejlesztése, valamint szakmai fórum biztosítása az intézmények vezetői számára a tapasztalatcserére és a kapcsolatok építésére.

Az összejövetel tehát nem pedagógus-továbbképzés, hanem az intézményvezetők és foglalkozásvezetők számára kínált általános nemzetpolitikai tájékoztatás, mely lehetővé tette az iskolák működését segítő jó gyakorlatok megismerését, egymásnak való átadását.
Az alkalom kiemelt témái a gyermekkori két- és többnyelvűség, az interkulturalitás az oktatásban, valamint – a járványhelyzetre tekintettel – az online oktatási módszerek voltak.

A magyarság immáron egységes világnemzetté vált

A fórum megnyitóján köszöntőt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mondott.

Hangsúlyozta, hogy egységes Kárpát-medencében és egységes nemzetben gondolkoznak az élet számos területén. A magyarság immáron egységes világnemzetté vált, s a világ magyar közösségeinek rendszerszintű támogatását valósítják meg nemzetpolitikai programjaikon keresztül.

Kiemelte, programjaik 2021-ben új köntösben, új elemekkel frissülve folytatódnak a nemzeti újrakezdés évében.

Egyre több a diaszpórában működő hétvégi magyar iskola

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa előadásában a diaszpóra programról számolt be.

Kiemelte: a diaszpórában élő magyar közösségeket a gyerekeken keresztül lehet a leghatékonyabban megszólítani.

Örömmel számolt be arról, hogy összesen 250 diaszpórában működő hétvégi magyar iskoláról tudunk, s több újonnan alakult intézmény is van a sorban. Norvégiában például a Bergeni Magyar Tanoda; az olaszországi Dél-tiroli Magyar Egyesület jóvoltából a JuliSuli Bolzanóban; Kolumbiában a magyar kör tervez gyermekfoglalkoztatásokat.

„2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében, olyan tudást szeretnénk közvetíteni, ami a jövőben is hatékonyan segíti a diaszpórában élők oktatói tevékenységet és tovább erősíti a magyar–magyar kapcsolatokat” – hangsúlyozta Szilágyi Péter.

A találkozót 2018-ban hívta életre a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága azzal a céllal, hogy összhangban a Magyar Diaszpóra Tanács által 2016-ban elfogadott stratégiai dokumentumban foglaltakkal, erősítse a magyar nyelvű oktatást szerte a világon és a pályázati lehetőségek, programok mellett egyeztető fórumokkal is támogassa a diaszpórában élő magyarságot.

(HE/Felvidék.ma)