(Fotó: Print screen/HE/Felvidék.ma)

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Hétvégi Magyar Iskolák Találkozója előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt a 2010-2020 közötti nemzetpolitikai eredményekről és az előttünk álló időszak terveiről.

Magyarnak lenni hátrány helyett újra előny

„Azt gondolom, hogy 2010-ben nem szimplán egy kormányváltásról beszélhetünk, hanem egy radikális irányváltás indult el Magyarországon. Különösen érvényes ez a nemzetpolitikára, amikor is május 26-án elfogadtuk a kettős állampolgársági törvényt. Ezt követően pedig olyan szimbolikus jelentőségű törvényeket, alaptörvényt, jogszabályt alkottunk meg, amelyre alapozva azóta is tudjuk a nemzetpolitikát bővíteni” – emlékeztetett Potápi.

(Fotó: Print screen/HE/Felvidék.ma)

Az államtitkár kifejtette, mára elmondhatjuk, hogy újra egyesítettük a magyar nemzetet, s egységes Kárpát-medencei nemzetről beszélhetünk, amelyhez most már szorosan kapcsolódik a diaszpóra is.

„Fontos, hogy mindenki lássa, hogy minden magyar ember otthon van Magyarországon, s ha úgy döntenek, Magyarország visszavárja önöket” – szólt a diaszpórában szétszóródott magyarokhoz.

Rendszerszintű támogatásban részesülnek a világ magyar közösségei

A Magyar Diaszpóra Tanács 2011-ben jött létre, amelyen keresztül el tudták érni az egyházi és világi szervezeteket, oktatási, civil, ifjúsági mozgalmakat. Hangsúlyozta, hogy a 2014-2020 közötti időszakban a világ minden magyar közösségéhez rendszerszintű támogatást juttattak el. A magyar vezetőkkel, mentorokkal szinte napi kapcsolatban állnak a járványhelyzet ellenére.

A világjárvány Magyarországot és a Kárpát-medencei térséget 2020. március idusán érte el, ami azt jelentette, hogy a nemzetpolitikai programokat is át kellett hangolni. Azonban a programok java része online megvalósulhatott.

„Az online mód nem tudja kárpótolni, s nem helyettesítheti a személyes találkozást, a kapcsolattartást. Viszont lett egy pozitív hozadéka is, több százezer gyermeket tudtunk elérni. Erre mi magunk sem számítottunk, hogy a programjaink ilyen érdeklődést váltanak ki. Jól sikerültek a fiataloknak szóló felhívásaink, mint a Miénk a város játék, a Határtalanul középiskola vetélkedő, a Milyen jó, hogy jó itt vagyunk videópályázat. Sikerült 10 ezer babacsomagot is átadni a külhoni anyasági támogatást igénylőknek” – emlékeztetett Potápi.

(Fotó: Print screen/HE/Felvidék.ma)

Örömteli, hogy a programok, támogatások a járványhelyzetben sem álltak le, s folytatódhatott a külhoni magyar szervezetek megerősítése a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt.

Az ösztöndíjasok online formában láthatják el majd a tevékenységüket

Továbbra sem lehetséges az utazás, kontinensek között pedig még nehezebb a mozgástér. Kizárt, hogy az ösztöndíjasok vízumot kapnának.

Így még 2021-ben is arra lehet számítani, hogy többségében marad az online forma, s így folytatódhat a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program.

„Úgy gondoljuk, mindkét programra nagy szükség van a megváltozott formában is. Valószínűleg az új programkiírások nyáron jelennek meg, s szeptemberben kezdhetik meg újra tevékenységüket az ösztöndíjasaink” – fejezte ki reményét az államtitkár.

(Fotó: Print screen/HE/Felvidék.ma)

Mindenkinek köszönetet mondott a járványhelyzetben tanúsított helytállásért, s arra biztatott, hogy továbbra is tartsuk magunkat a korlátozásokhoz, hogy az év második felében, de 2022-ben már biztosan személyesen is találkozhassunk.

2021 a nemzeti újrakezdés éve

A Magyar Állandó Értekezlet és a Magyar Diaszpóra Tanács szintén online formában gyűlt össze és döntött, hogy a 2021-es év a nemzeti újrakezdés éve lesz.

„A nemzetpolitika által működtetett rendszerszintű programok nélkülözhetetlenek. A programok új köntösben, új elemekkel frissítve folytatódnak” – ígérte Potápi Árpád János.

Kifejtette, az az elképzelésük, hogy minden hónapban kiemelnek egy-egy célcsoportot és témát. Úgy ahogyan január a sporté, a február a gyermekgyógyászaté volt, a március pedig a közösségek hónapja lesz. S a következő hónapokra is megvan az elképzelés, amit majd folyamatosan hoznak nyilvánosságra.

(Fotó: Print screen/HE/Felvidék.ma)

Januárban a Jó tanuló, jó sportoló pályázatot már ennek az eseménysorozatnak a keretében bírálták el. Összesen 247 külhoni magyar fiatal pályázott, s 19 nyertest választottak. Közel 100 ezer forint értékű sportszercsomagot juttattak el több mint 1500 Kárpát-medencei iskolába. S fejlesztésekre is sor került, például Marosszentgyörgyön sátortetős műjégpályát, Székelyvarságban ülőliftes sípályát támogattak.

Februárban a gyermekegészségügy került a középpontba. Itt az alapvető partnereik a Bethesda Gyermekkórház és a Magyar Gyerekorvosok Társasága. 2021-ben egy négyhetes tájékoztató fórumot valósítottak meg a külhoni magyar egészségügyi szakembereknek.

Március a közösségek hónapja lesz. 2021-ben már 82 nemzeti jelentőségű intézményt és 12 nemzeti jelentőségű programon belül további 192 tevékenység megvalósítását segítik.

A nyílt pályázatok felhívásai valószínűleg 2021. március 15-én jelennek meg.

„A 2021-es nyílt pályázatokat új keretben hirdetjük meg. Várhatóan tavasszal előbb a működés, fejlesztés és eszközbeszerzés kerül kiírásra, majd a járványhelyzet függvényében a programok és a rendezvények.

(Fotó: Print screen/HE/Felvidék.ma)

A további hónapokban az oktatás és a kultúra, majd a gazdaság kerül középpontba

„Szeretnénk évente több ezer identitásmegőrző tevékenység megvalósítását segíteni. Természetesen kiírjuk a Szülőföldön magyarul programot, amellyel évi 225 ezer külhoni magyar óvodás és iskolás anyanyelven történő oktatását támogatjuk. Folytatódik a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, mely három ütemben valósul meg, 850 bölcsőde és óvoda fejlesztéséhez, illetve építéséhez járulunk hozzá” – fejtette ki Potápi.

Elmondta, ha az év második felében a rendezvényeket újra lehet indítani, s mód lesz arra, hogy fesztiválok, összejövetelek valósulhassanak meg, akkor ezek támogatásához is hozzájárul a magyar kormány.

Szeretnék folytatni a Kárpát-medencei vállalkozók hálózatának kiépítését, erősítését. Ez azt jelenti, hogy egy nagyvállalkozói mentorprogramot építenek ki. A Vajdaságban 2019-ben már elindult a program, 2021-ben Erdélyben tervezik. Itt a Pro Economica Alapítvány és a Design Terminál a partnerük.

Bíznak benne, hogy 2021 nyarán már hagyományos módon szervezhetik meg a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók VI. Találkozóját.

(Fotó: Print screen/HE/Felvidék.ma)

Folytatják a családok támogatását a külhonban is

„Idén is meghirdetjük a gyermekeknek, fiataloknak szóló felhívásainkat. Terveink szerint megvalósítjuk a nyári táborainkat. S ha a külhonban és a diaszpórában mód nyílik a táborok lebonyolítására, akkor próbálunk oda ösztöndíjasokat küldeni, hogy segítsenek a szervezésben” – mondta az államtitkár.

Aláhúzta, hogy nagy népszerűségre tett szert a Ringató képzés, amit szintén szeretnének folytatni.

Felkészülés a 2022-es országgyűlési választásokra

A választásokon való részvételhez a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak regisztrációval kell rendelkezniük.

„Nagyon fontos tudnivaló a külhoni magyarok számára, hogy aki még nem regisztrált, ahhoz, hogy a választásokon részt tudjon venni és időben kézhez kapja a szavazólapot, legkésőbb 2021 decemberéig kell regisztrálnia. Aki már regisztrált, de valamilyen adata módosult, a Nemzeti Választási Irodának kell a változást belejelentenie” – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

(Fotó: Print screen/HE/Felvidék.ma)

„Kérjük is Önöket, hogy a választásokon vegyenek részt. Ma már nem szimplán országgyűlésről vagy parlamentről beszélünk, hanem nemzetgyűlésről, hiszen mindannyiuk szavazata benne van a mi munkákban” – szögezte le Potápi Árpád János.

(HE/Felvidék.ma)