A hetedik tagállamban, Spanyolországban is összegyűltek a nemzeti régiók védelmében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított európai polgári kezdeményezéshez szükséges támogató aláírások – közölte vasárnap, január 31-én az SZNT elnöke. Sőt azóta Szlovénia is elérte a nemzeti régiókról szóló kezdeményezés teljesítéséhez szükséges aláírásszámot.

Izsák Balázs közölte, hogy vasárnap túllépte a 40 500-at a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés spanyolországi támogatóinak száma, és ezzel elméletileg minden feltétel teljesült ahhoz, hogy a polgári kezdeményezés sikeres legyen.

Emlékeztetett, hogy 2019-ben azért indították a kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését, hogy megnyílhasson előttük egy új európai küzdőtérre vezető kapu.

Most ezt a bizalmat megkapták, és készen állnak a küzdelem folytatására – írta Izsák Balázs.

Az SZNT elnöke ugyanakkor óvatosságra intett, közölte:

a szervezőknek arra kell összpontosítaniuk, hogy további aláírásokat gyűjtsenek azokból az országokból, ahol éppen csak elérték a száz százalékot, és ahol a hatósági hitelesítés kockáztatja az alsó küszöb teljesítését.

Izsák Balázs emlékeztetett, hogy 2020 májusában teljesítették már a polgári kezdeményezés sikerességéhez szükséges minimális egymillió aláírás összegyűjtését, de ezeknek legalább hét tagállamból kellett összegyűlniük, így Spanyolországgal meglett a hetedik tagállam is. Korábban összegyűltek az aláírások Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Litvániában, Horvátországban és Svédországban. Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen.

„További erőfeszítéseket kell tennünk, hogy újabb államokból, más nemzeti régiókat is tudjunk mozgósítani, hiszen fel kell építenünk egy európai mozgalmat, és a kezdeményezés végleges sikerét csak a mozgalom ereje hozhatja el” – olvasható Izsák Balázs közleményében.

Szlovénia is elérte a nemzeti régiókról szóló kezdeményezés teljesítéséhez szükséges aláírásszámot

Mint ismeretes a koronavírus-járvány és a lezárások miatt az Európai Bizottság meghosszabbította a teljesítés határidejét, így a nemzetközi feltételek is teljesülhettek.

„Az elmúlt időszakban számos polgármestert kerestünk meg a siker érdekében, kérve őket, hogy városaik uniós testvértelepülései segítségét kérjék abban, hogy a szükséges hét országban összegyűlhessenek az aláírások.

Nagy öröm számunkra, hogy végül, nyolcadik országként Szlovéniában is teljesültek az érvényesség feltételei. Ennek érdekében személyesen egyeztettem a szlovéniai magyarok képviselőivel az ügy mellett” – nyilatkozta Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője.

Hozzátette: „Azok után, hogy az Európai Bizottság elutasította a Minority Safepack kapcsán a jogszabályalkotást, nem maradt más esély, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek hátrányos helyzetére felhívjuk a figyelmet, csak a nemzeti régiókról szóló kezdeményezés. Ezért is fontos ez a siker.”

A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást. Az aláírások gyűjtése 2019. május 7-én indult. A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság három hónappal meghosszabbította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított polgári kezdeményezés határidejét, amely így 2021. február 7. lett.

(Izsák Balázs és Keresztes László Lóránt sajtóközleménye nyomán Felvidék.ma)