(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

A járványhelyzet miatt nem minden városban fogják megnyitni az iskolákat a jövő héten – tájékoztatott a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS). A szövetség felhívta a figyelmet, hogy a városok vezetése tanácstalan az iskolanyitással kapcsolatos döntést illetően, és egységes utasításokat várnak.

Az ÚMS felszólította az országos tiszti főorvost, a kormányt és a regionális közegészségügyi hivatalokat, hogy összehangoltan intézkedjenek és kommunikáljanak. Emellett a törvényi szabályozás tisztázására szólítottak fel, hogy továbbra is járjon a járványügyi gyermekápolási díj (pandemická OČR) a szülőnek, ha az önkormányzat nem nyitja meg az iskolát.

„A polgármestereknek csak egyetlen lehetőségük van ebben a kaotikus helyzetben, hogy a saját kezükbe vegyék a döntést, hogy mindenért ők vállalják a felelősséget, ez pedig tisztességtelen velük szemben. A kormány nem hagyhatja bizonytalanságban az önkormányzatokat egy ilyen helyzetben”

– közölte Richard Rybníček, a városok uniójának elnöke.

Azt is elmondta, a városok tanácstalanok és kétségbeesettek a kormány hozzáállása láttán, és nincs egyszerű, világos szabályozás arra, hogyan kell eljárniuk. A szövetség szerint a helyzet koordinálatlan, kaotikus és frusztráló.

„A járványügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a jelenlegi helyzet rendkívül súlyos, ezért elfogadhatatlan, hogy az önkormányzatoknak kelljen ilyen stresszes helyzetben, a kormány nyomásgyakorlása közepette felelős döntéseket hozniuk” – tette közzé a városok uniója.

(TASR)