(Fotó: TASR)

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter azt szeretné, ha a kormány tagjai bíznának a szlovák külügyi szolgálatban. Emellett felelősségteljes magatartásra szólította fel a külföldre látogató szlovák politikusokat.

Korčok Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter múlt heti, budapesti útjára reagált, aki a tárgyalásokról kizárta a szlovák nagykövetség képviselőit.

Korčok szerint a jelenlegi és a volt diplomaták a hétfői felhívásukkal arra reagáltak, hogy megkérdőjeleződött a szlovák diplomácia integritása, amely a pártatlanságra és a belpolitikától való távolságtartásra épül.

Hozzátette: Szlovákiának erős diplomáciára van szüksége, amelyet sem idehaza, sem külföldön nem szabad megkérdőjelezni.

Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter kijelentette: múlt héten több „nagyon szerencsétlen megnyilvánulás” is eljutott hozzá Matovič útjával, illetve a külügyi szolgálat megkérdőjelezésével kapcsolatban.

„Számomra teljesen egyértelmű, hogy bármilyen, miniszteri vagy képviselői szintű tárgyalásra – amennyiben hivatalos tárgyalásról van szó – a megfelelő diplomáciai kísérettel együtt kell sort keríteni” – hangsúlyozta.

Korčok ismét elhatárolódott Gyimesi György, az OĽaNO parlamenti képviselőjének állításaitól, aki korábban hungarofóbnak titulálta őt és Martin Klus (SaS) külügyi államtitkárt is.

„Én az állam érdekében járok el” – hangsúlyozta Korčok. Gyimesi fellépését szokatlannak tartja Juraj Krúpa, az OĽaNO képviselője is.

(TASR/Felvidék.ma)