Mivel magyarok milliói élnek immár száz éve kisebbségi sorban, Magyarország örömmel csatlakozott a finnugor népek együttműködéséhez a rokonságon túl a sorsközösség okán is – mondta Áder János. Érdekes volt az észtországi Tartuban, a VIII. Finnugor Világkongresszuson a magyar köztársasági elnök üdvözlő online beszédét „élőben” hallgatni.
Az Oroszország területén élő uráli népek közül a kisebbek esetében tíz-húsz évig lehet arra számítani, hogy találunk még anyanyelven beszélőt, a nagyobb, három-négyszázezres népek esetében pedig arra, hogy évszázadunk közepére az anyanyelvüket beszélők száma megfeleződik. Az Oroszországban, kisebbségi sorban élő rokon nemzetek annyiban kedvezőbb helyzetben élnek, mint a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarok, hogy van saját köztársaságuk, amelyben viszont az 1950-es évek szovjet múltjának „köszönhetően” immár kisebbségbe szorultak, valamint szűkültek és egyre tovább szűkülnek az anyanyelv használat lehetőségei.
A júniusi tartui finnugor világkongresszuson a tizenöt fős magyar küldöttségben a határon túli magyarokat Villányi Eszter őrvidéki szórványpedagógus, illetve Szlovákiából – a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanáraként Vančo Ildikó képviselte, akitől megtudhattam, hogy Szlovákián belül Nyitrának van egy nagyon erős magyar tanár- és tanítóképzése, amely kiváló pedagógusokat biztosít a felvidéki magyar iskoláknak. Ezen kívül kifejezetten törekszenek a magyar anyanyelvű hivatalnokképzés jobbá tételére, amelynek az a lényege, hogy magas képzettségű kétnyelvű szakembereket bocsássanak ki MA-végzettséggel, akik ismerik a szlovák és a magyar szaknyelvet, hiszen fontos, hogy a szlovákiai hivatalokban is használják a magyar nyelvet. Vančo Ildikó tapasztalatait szekcióülés keretében a kongresszus többi résztvevőjével is megosztotta.
A határon túli magyar közösségek oktatási, kisebbségpolitikai tapasztalatát az Oroszország területén élő különböző nemcsak uráli, hanem más kisebbségiek is miként tudják hasznosítani?
Vančo Ildikó: Szlovákiában különféle kisebbségi oktatási modellek vannak, amelyeknek a kisebbségi közösségekre való hatása jól körülírható. A teljes anyanyelvi oktatás, tovább tudja éltetni, fenn tudja tartani a kisebbség nyelvét és kultúráját. Abban a pillanatban, amint ez megváltozik, és az államnyelvű oktatás keretében például csak a kisebbség nyelvét tanítják, mondjuk heti egy órában, a kisebbségi nyelv nem tudja betölteni azokat a funkciókat, amelyeket egy nyelvnek be kell töltenie. A következmények közül a folklorizációnak nevezett folyamatot szeretném kiemelni, aminek a lényege, hogy a kisebbségi kultúra vagy nyelv egyfajta múzeumi tárggyá válik. Fesztiválokon, különféle rendezvényeken még megjelenik, de a nyelv fenntartására, illetve a kultúra fejlesztésére nem alkalmas, mert a kultúra nem egy szobor, hanem a mindennapokból is fakad.
Ami a magyarországi nemzetileg elkötelezett közvélemény számára vérfagyasztó volt, hogy míg korábban Magyarország a felvidéki magyarok számára igazodási pont volt, addig az utolsó másfél-két évtizedben ez megváltozott, mivel a szlovákiai szlovák kultúra versenyképessé vált a magyarországi magyar kultúrával.
Tapasztalható ilyen jelenség, de azért túlzás, hogy a magyarországi kultúra ne jelentene továbbra is igazodási pontot. Ugyanakkor a szlovákiai szlovák kultúra valóban nagy változáson ment keresztül. A színházkultúra hihetetlen mértékű változása és fejlődése következtében az élvonalba került, ami mellett figyelemre méltó a filmkultúra fejlődése. Ráadásul kiváló irodalmi művek és fordítások jöttek létre.
Milyen feladatok elé állítja ez a magyar kultúrát? Mi az, amit a felvidéki magyar kultúra a leginkább hasznosítani tud?
Talán az alulról való kultúraépítés, amely a szocializmus idején már megindult, de mind a mai napig rendkívül erős, vagyis nagyon sok embert meg tud mozgatni. A komáromi Jókai napokra gondolok, amely a magyar amatőr színjátszók, kis- és diákszínpadok országos fesztiválja. Vagy a Szép magyar beszéd-versenyre, a szavalóversenyekre, a néptánc-mozgalomra illetve a falunapokra. Annyiban könnyebb a határon túli magyar kisebbségeknek, hogy az anyaország tevékenységüket jelentős mértékben támogatja, ezáltal is lehetővé téve ezeknek a mozgalmaknak a fennmaradását. Az uráli kisebbségek helyzete annyiban szerencsétlenebb, hogy nincs ilyen anyaországuk! – mondta Vančo Ildikó.
Mi a perspektívája e kis népeknek?
Pusztay János nyelvészprofesszor tizenhét évvel ezelőtt az észt fővárosban, Tallinnban rendezett akkori finnugor világkongresszuson elmondott beszédével igen nagy sikert aratott, hiszen a világkongresszus főként oroszországi vendégei, akik a különböző oroszországi uráli népek képviseletében érkeztek, dübörgő tapssal jutalmazták a kis népek jövőjével kapcsolatos előadását.
Pusztay János: Az UNESCO is megállapította, hogy minden oroszországi szamojéd és finnugor nép – függetlenül a létszámától – a legkisebb népektől a több mint fél milliósakig – egyaránt veszélyeztetett helyzetben van. A fennmaradás szempontjából ugyanis nem a népesség létszáma a döntő, hanem az, hogy az anyanyelvet mennyien beszélik! Az eddigi népszámlálásokból az látszik, hogy a főként a hozzánk közel álló hantik és manysik, valamint a szamojédok anyanyelv-vállalása erőteljesen csökkent. Ugyanakkor pedig a magukat hantinak, manysinak, illetve nyenyecnek vallók létszáma jelentősen emelkedett, aminek az az oka, hogy az északi népeknek nyújtott jelentős oroszországi állami támogatás elnyerése érdekében ma célszerű az újszülötteket valamelyik északi nép gyermekeként anyakönyveztetni. Ma hozzávetőleg hatezer nyelvet tartanak számon a világon, miközben összesen kétszáz állam létezik, vagyis egy országra átlagosan harminc nyelv jut. Európa ilyen szempontból egy nyelvileg szegény földrész. Hiszen csak Nigériában több nyelvet beszélnek, mint egész Európában! Oroszországban száz és kétszáz közöttire teszik a nemzetiségek, illetve az őslakosság számát, aminek a többségét a kis létszámú népek adják. A finnugor népek nagyobbik része a közepes létszámú népek közé tartozik.
Ön az előadásában éppen arra hívta fel a figyelmet, ami egyébként nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a világon szerteszét élő magyarok szempontjából is megszívlelendő lehet, hogy a rövid távú pesszimista jóslatok ellenére látunk kiváló és követhető példákat a nyelvi megújulásra…
Ha a nyelvi helyzetet és egy népnek a sorsát vizsgáljuk, létezik egy korpiramis, amelynek az alján az idősebb nemzedék van, amelyik ismeri a nyelvet, a szokásokat és a kultúrát. E kultúrkörnek az alapját ők képezik. Kiszámítható, hogy ez a hetven-nyolcvanéves korosztály mikor megy el. Amint ez megtörténik, nyelvi szempontból bekövetkezik az összeomlás. A fiatalok között viszont kialakult egy olyan csoport, amelyik valamiképpen érdekelt abban, hogy az öregek nyelve megmaradjon, amit használnak az interneten. Így az internet válhat azzá, amin keresztül ezeket a nyelveket meg lehet menteni. A kongresszuson az infotechnológiai szekcióban én arról beszéltem, hogy pont ezért a fiatalok kezében van a nyelv és a nép jövője. Ugyanis, ha ebben az info-térben is használják a nyelvet, ezen csetelnek és ha mondjuk alternatív programokat tudnak összeállítani és azon sugároznak – például az orosz nyelvű iskolai oktatás mellett –, akkor nem lesz baj. De éppen ezért lenne nagyon fontos, hogy fakultatívan is lehessen anyanyelven matematikát vagy bármilyen más tantárgyat is tanulni, mert akkor van remény a nyelvek megmentésére.
Én a walesiek példáját hoztam fel, de lehetne említeni Kanadában az ottani őslakosok nyelvi revitalizációját is. A walesi ifjúság, amelyik már nem beszélte a nyelvet, de tudta, hogy van walesi nyelv, mert a nagyapja és a nagyanyja még beszélte, néhány évtizeddel ezelőtt mozgalmat indított, hogy a nyelvet visszahozza a családba, az iskolába, a sajtóba, majd a tudományba és a politikába is! Egy-két évtized alatt elérték azt, hogy a lakosság negyede ma már nemcsak érti, hanem használja is a nyelvet! Van walesi nyelven középiskolai és egyetemi oktatás, van sajtó és van szépirodalom. Használják a politikai életben is. A következő évtizedben azt akarják elérni, hogy a walesi lakosság fele használja a nyelvet!
A rendezvényre hivatalosak voltak az Észtországban tevékenykedő magyarok is, köztük Tóth Szilárd, aki magyarországiként külföldön került „diaszpóra-sorba”, hiszen tősgyökeres budapesti, pontosabban józsefvárosi illetőségűként kezdett el a finnugor üggyel foglalkozni.
Észtországi magyar lektorként töltött néhány évet a Tartui Állami Egyetemen, majd Észtországban maradt. Most az észtországi Narvában úgy keresi a kenyerét, hogy az egyetemen és különböző nyelviskolákban oroszokat tanít – észtre. Narva város lakosságának döntő többsége ugyanis – a szovjet múlt következtében – orosz, de észt állampolgár. Ráadásul Tóth Szilárd felesége félig udmurt, akit ő tanított meg magyarul, így a családi nyelv náluk Narvában otthon – a magyar.
Tóth Szilárd: A nyelvtanulásban a legfontosabb a motiváció. Lomb Kató még abban is hitt, hogy pusztán olvasással is meg lehet tanulni egy nyelvet. Az észt főváros, Tallinn Lasnamäe kerületében az oroszok arra panaszkodnak, hogy hiányzik az észt nyelvi közeg, ezért nehéz megtanulniuk észtül. Nekem viszont nemcsak a feleségemet, hanem a kisfiamat is sikerült megtanítani magyarul úgy, hogy rajtam és a nejemen, vagyis a családon kívül a környezetünkben egyáltalán senki sem beszél magyarul.
Akkor sem a határon túli magyarok, sem pedig az Oroszországban kisebbségi sorba kényszerült különböző nemzetiségek – ezek szerint – nem használhatják kibúvóként, hogy a körülöttük lévő nyelvi világ – idegen?
Amit én odahaza a határon túli magyaroknál vagy az Oroszországban élő nem orosz kisebbségieknél megtapasztaltam, a következő: a falu, ahol élnek, beszéli az anyanyelvet, de ha a család beköltözik a városba, ott már nem. Az én példám azért jó, mert bizonyítja, hogy nem feltétlenül szükséges, hogy a tágabb környezet is magyar legyen! Ehhez persze a szülőnek is kitartónak kell lennie. Tehát az nem lehet kibúvó, hogy valaki például szórványban él. Ennek azért is van jelentősége, mert Magyarországról sokan külföldre költöznek, tehát már azzal kell számolnunk, hogy nem csak a romániai, felvidéki vagy a burgenlandi magyarság él szórványban, hanem a magyarországi magyar is, ha például Londonba vagy máshova költözik! Az anyanyelvet ott, iskola, sajtó és egyetem nélkül is fenn lehet tartani! Csak azok a nyelvek tűnnek el, amelyeknél nincs elég motiváció.
Azokra a néhány százezres lélekszámú népekre gondol, mint például a komik, marik vagy az udmurtok. De például ott van mintegy nyolcszázezer mordvin, akik közül csak háromszázezren laknak egy tömbben a saját köztársaságukban, míg a döntő többségük teljes szétszórtságban. Ráadásul a mordvinok erzákra, illetve moksákra oszlanak.
A kongresszuson többször is felmerült, hogy mi ezekkel a nyelvekkel sokszor csak makro szinten foglalkozunk. Elpanaszoljuk, hogy ezeknek a nyelveknek hiányzik az államnyelvi funkciójuk. Igen, tényleg így van! Mint ahogy a magyarnak sincs ma államnyelvi funkciója az elszakított területeken. De többnyire nem az a fő kérdés, hogy egy nyelvnek megvan-e az államnyelvi funkciója, hanem az, hogy vannak-e olyan kiemelkedő írói és költői, akik a népük zászlóvivői tudnak lenni. A magyar csak a 19. században lett államnyelv, miközben a magyar nyelv csak a Kárpát-medencében előtte már ezer éve létezett!
Az Ön fia már soknyelvű, az egyéves kislánya pedig soknyelvű lesz.
Fiunk a bölcsődében az orosszal találkozott és csak az óvodában tanult meg észtül. Egyébként egészen kis gyereknél is fel lehet kelteni az idegen nyelvek iránti érdeklődést. Szókészleti és fordítási játékokat lehet játszani. Megkérdezem, hogy van ez a szó magyarul, észtül? Akkor fordítsd le ezt a mondatot oroszra vagy udmurtra!
A Finnugor Népek Világkongresszusa is szembesült az Oroszország és az Európai Unió közötti feszültséggel.
Bereczki András, az ELTE Finnugor Tanszékének vezetője, a Finnugor Népek Világkongresszusa Konzultatív Bizottságának tagja miben látja a szervezet mostani legfontosabb feladatát?
Ez alkalommal olyan nehézségekkel kellett szembe néznünk, amelyekre a finnugor világkongresszusok történetében még nem volt példa. A világjárvány mellett valamelyest kétségkívül ide sorolható az Európai Unió és Oroszország közötti feszültség is, hiszen éppen az oroszországiak voltak azok, akik nem vehettek részt személyesen a kongresszuson. Pedig ez a fórum – ahogy Áder János is említette – pont az ő kezdeményezésükre és főként az ő támogatásukra jött létre. Az önálló államisággal rendelkező Magyarország, Finnország és Észtország késznek mutatkozott segíteni a kisebb finnugor népek nyelvének, kultúrájuknak és identitástudatuknak a megőrzését és fejlesztését.
Nem tudjuk, mit hoz a jövő az együttműködés tekintetében, hiszen ez Oroszország hozzáállásától függ.
Mi a legfontosabb eredménye a szervezőbizottság munkájának?
Az, hogy a Finnugor Népek Világkongresszusának a munkája a konfliktusok ellenére sem szakad meg. Oroszországból sokan a világkongresszus szervezetét, főként az észteket és a finneket olyan, főleg az 1930-as években született, mondvacsinált vádakkal illették, miszerint arra törekednek, hogy a különböző oroszországi finnugorok által lakott területeken az ottani őshonos népek váljanak függetlenné.
A járvány, másrészt pedig a politikai nehézségek is majdnem teljesen ellehetetlenítették a kongresszus megszervezését. Most végül – ennek ellenére – sikerült megállapodni abban, hogy 2024-ben is lesz kongresszus. Úgy volt, hogy az inkeri vagy ingermanlandi finnek földjén, tehát az ő egyik kulturális központjukban lesz, vagyis Szentpétervár szomszédságában, Gatcsinában. A legutóbbi év eseményei azonban megnehezítették az ottani szervezők munkáját és a kongresszus helyszínét ezért nem szerepeltettük a zárónyilatkozatban. Ha Oroszországban nem lesz lehetőség a következő világkongresszus megtartására, akkor másutt, akár Magyarországon is meg tudjuk majd azt tartani.
(A kongresszusról szóló teljes beszámoló – több képpel – hamarosan megjelenik az aspektus.eu oldalon)
Gecse Géza/Felvidék.ma
