A kórházakat, illetve a szakorvosi rendelőket – amennyiben az orvos másképp nem dönt – oltási bizonylattal vagy negatív teszteredménnyel kereshetjük fel, derül ki az egészségügy-minisztérium által kiadott irányelvekből.

A szeptember 8-tól érvényes rendelkezés célja a betegek tesztelési módjának meghatározása minden egyes egészségügyi ellátást nyújtó intézményben. Ezt azzal indokolták, hogy ezek a létesítmények olyan helynek számítanak, ahol sor kerülhet a vírus egyik betegről a másikra, illetve az egészségügyi személyzetre és viszont történő átvitelére.

A teljesen beoltott személyektől, akik fel szeretnék keresni a járóbeteg-ellátást biztosító szakorvost, beleértve a fogorvost is, nem szükséges teszteredményt kérni,

abban az esetben, ha nem kerültek kapcsolatba koronavírus-fertőzött személlyel, illetve ha azt megelőzően nem jártak kockázatosnak számító országban és nincsenek fertőzésre utaló tüneteik. A minisztérium álláspontja szerint azonban a tesztelés szükségességéről az orvos dönthet.

A beoltatlan, vagy nem teljesen beoltott személyek esetében nem szükséges, de kérhetik az antigénalapú, RT-PCR- vagy a gyorsteszt eredményét, erről ebben az esetben is az orvos dönt. Amennyiben az egészségügyi szolgáltatást nyújtó megköveteli a tesztet, erről telefonon vagy e-mailben kell értesítenie a beteget. Amennyiben a beteg nem tud tesztet készíttetni, azt a rendelőben is megteheti, ahová pontos időpontra rendelik be.

Az orvosnak kijelölt időpontot kell biztosítania azon betegek számára is, akik karanténban, illetve elkülönítésben vannak.

Tervezett kórházi, akár egynapos kezeléshez minden betegnek, azaz a teljesen beoltottaknak, az oltatlanoknak és azoknak is, akik még csak a vakcina első adagját kapták meg, 72 óránál nem régebbi negatív RT-PCR-teszteredményre lesz szükségük. A kórházaknak biztosítaniuk kell az akut esetek PCR-tesztelését, amennyiben a beteg állapota ezt megengedi.

A 3 évesnél fiatalabb kórházba kerülő gyermekeknek nincs szükségük teszteredményre, amennyiben nem mutatkoznak náluk a koronavírus-fertőzésre utaló jelek.

Ugyancsak 72 óránál nem régebbi negatív RT-PCR teszteredményt kellene kérni az utókezelést biztosító egészségügyi létesítményekben és a gyógyfürdőkben is. Mindez ajánlott a kórházba felvett betegek kíséretében érkezők, vagy a szülésnél jelenlévő partnerek esetében is. A 3 évesnél fiatalabb gyermekek halaszthatatlan egészségügyi ellátása esetén az őket kísérő személy tesztelését a kórház is biztosíthatja.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)