Fotó: Sacher PT

A Gasztrokulturális örökségi helyszínek az NSKI és SACHER PT célterületein elnevezésű Interreg projekt részeként került sor arra a műhelymunkára Zselízen, mely a „Csokoládéba öntött isteni adomány” címet viselte. A műhelymunkára magától értetődő módon a legilletékesebb helyen, a zselízi Sacher-házban került sor, hiszen a Sacher-torta megalkotója, a világhírű cukrász hajdan ebben a házban élt családjával két éven keresztül, amikor az Esterházy család szolgálatában állt.

Ezt a gasztrokulturális örökségi helyszínt és ide kötődő kultuszt hivatott feldolgozni a határon átívelő projekt, melynek részeként több tanulmány is készült a témáról.

A zselízi vonatkozású anyagot két helyi történész, Kepka Márk és Csonka Ákos prezentálta a műhelymunka során.

Ahogy elhangzott, a 84 oldalas szakmai anyagban igyekeztek feldolgozni minden olyan vonatkozást, ami a témát érintően fontos lehet. Ebből kifolyólag a forráskutatásokra alapozott összegzés tartalmazza a Sacher család életpályáját, munkásságát, fontosabb állomásait. Kiemelten foglalkozik a zselízi kötődésekkel, ugyanakkor bemutatja mindazt a gasztrokultúrát, ami bármilyen módon kapcsolódik a témához.

Mint elhangzott, külön érdekessége a történetnek, hogy nemcsak a Sacher-tortának vannak kapcsolatai a Garam menti kisvárossal, de az Esterházy-tortának is, sőt tekintettel arra, hogy ugyanazon időszakban a világhírű zeneszerző, Franz Schubert is tartózkodott Zselízen, így róla elnevezett torta is kapható.

„Eddig a témát illetően ez a legátfogóbb, legszakszerűbb és legaprólékosabb anyag, ami elkészült. Örülünk, hogy a projekt lehetővé tette ennek létrejöttét és általa egy igényes szakmai anyaggal gazdagodott régiónk” – mondta el ennek kapcsán Csonka Ákos.

Csenger Tibor ezúttal nem Nyitra megyei alelnök minőségében vett részt a rendezvényen, hanem mint a Sacher-ház építésének egyik mozgatórugója, aki előadásában

felvázolta a történelmi épület építéstörténetét, illetve bemutatta a most elkészült boltíves pincehelyiséget, melyet Potápi Árpád Jánossal, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkárával adtak át a rendezvény keretén belül.

Végül egy gasztrokulturális bemutatóval és ízutazással fejeződött be a szakmai rendezvény, melyen a résztvevők megkóstolhatták a Sacher-, az Esterházy- és a Schubert-tortákat a helybéli Páldi Cukrászda prezentálásában, illetve a régió legkiválóbb borait a Palik Pincészet bemutatásában.

Az INTERREG Szlovákia–Magyarország határon átívelő együttműködési program Kisprojekt Alap keretén belül, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet koordinációjával, a zselízi Sacher Polgári Társulás együttműködésével kerül sor az SKHU/WETA/1901/4.1/205 azonosító számú, Gasztrokulturális örökségi helyszínek az NSKI és SACHER PT célterületein című 40 162,96 euró vissza nem térítendő támogatási összegű projektre. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

(Felvidék.ma)