Fotó: TASR

Már összeült a szakértők konzíliuma, mely változtat a Covid-automata szabályain, jelentette be a TA3 A politikában (V politike) című műsorában Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter. Mint mondta, az új szabályokat hétfőn ismertetik, a szigorított intézkedéseket pedig vélhetően a keddi kormányülésen fogadják el.

Sajnos nem sikerül mindenkit meggyőzni a szabályok betartásának fontosságáról, mondta, ezért gyakoribb, szigorúbb ellenőrzéseket és bírságolást helyezett kilátásba. Kifejtette, hogy a járvány harmadik hulláma egyelőre nem súlyosabb, mint a második volt, ezért elsősorban nem a fertőzöttek, hanem a kórházi kezelésre szorulók számát kísérik figyelemmel. Mint mondta,

a hétvégén is azon dolgoztak, hogy a járvány által leginkább sújtott régiók kórházaiban kezelt betegeket a kevésbé leterhelt régiók kórházaiba szállítsák. A tárcavezető szerint a legnagyobb problémát az oltottak nem megfelelő aránya és a kórházak leterheltsége okozza.

Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövőben országos helyett lokális lezárásokat vezessenek be. „A kormányfővel történt megegyezés szerint amennyiben szigorúbb szabályokra lesz szükség, jóváhagyják azokat” – mondta. A kötelező oltást illetően elmondta, a fegyveres erők és a kritikus infrastruktúrában dolgozók esetében sor kerülhet annak bevezetésére. Viszont mint mondta, céljuk nem a tömeges tesztelés, hanem annak elérése, hogy minél többen oltassák be magukat.

A parlamentben második olvasatba került kórházreformot illetően a tárcavezető elismételte, hogy kórházakat nem zárnak be, s nem alakítanak át kizárólag utókezelést biztosító intézményekké. A működőképes osztályok megmaradnak és folytatják tevékenységüket. Személy szerint bízik benne, hogy végül olyan döntés születik majd, amely a betegek érdekeit szolgálja. Amennyiben a reformot második olvasatban is elfogadják, a tárca több, a pénzeszközökkel való gazdálkodásra vonatkozó javaslatot is kormány elé terjeszt. Hozzátette még, hogy amennyiben mégsem hagynák jóvá a reformot, abban az esetben is kitart a posztján és további megoldásokat keres majd.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)