(Fotó: Eduard Heger, facebook)

Eduard Heger miniszterelnök telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Kifejezésre akarta juttatni, hogy Szlovákia támogatja Ukrajnát, és meg akarta tudni, miben segíthet az ország Szlovákiának – közölte a kormányhivatal sajtóosztálya.

A miniszterelnök arról tájékoztatta Zelenszkijt, hogy az Európai Tanács ülésén kérte az Ukrajnának nyújtott gazdasági támogatás növelését és annak gyors folyósítását kérte. „Mindent megteszünk azért is, hogy segítsük Ukrajna energiabiztonságát, és megteremtettük a feltételeit annak, hogy az idei téli szezonban nagyobb mennyiségű gázszállítmány érkezzen a szomszédos országba a budaházi vezetéken keresztül” – tette hozzá Heger.

Az orosz–ukrán határon zajló események iránt is érdekelődött a kormányfő. Zelenszkij tájékoztatása szerint rendkívül feszült a helyzet, egyebek között az egyre szaporodó donbaszi támadások miatt.

Az ukrán elnök úgy fogalmazott, reméli, sikerül diplomáciai úton megoldást találni. Ukrajnának nemcsak felszerelésekre, hanem gazdasági segítségre is szüksége van

– mutatott rá Zelenszkij.

Megköszönte Hegernek azt a hozzáállást, amit az Európai Tanácsban tanúsított, és arra kérte, támogassa Ukrajna euroatlanti törekvéseit. A miniszterelnök leszögezte, hogy Szlovákia támogatja ezt. „Minden országnak joga van eldönteni, hová tartozik” – zárta Heger.

A miniszterelnök szerint Szlovákia jó szomszéd és jó barát.

Hangsúlyozta, hogy az ország három legfőbb közjogi méltósága egyetértett Ukrajna függetlenségének és területi integritásának kérdésében. Hivatalosan tájékoztatta Zelenszkijt Szlovákia Ukrajnának nyújtott segítségéről. 1,7 millió euró támogatást hagyott jóvá a kormány, beleértve két Božena aknamentesítő készletet és egészségügyi felszereléseket.

(TASR/Felvidék.ma)