Fotó: TASR

Ukrajnába látogatott Zuzana Čaputová államfő, ahol megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és beszédet mondott a parlamentben. Az államfő tanácskozik Denisz Smihal ukrán kormányfővel is – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Jozef Matej, az elnöki hivatal kommunikációs osztályának igazgatója.

„Hazatérése után az államfő sajtótájékoztatót tart, ennek időpontjáról később tájékoztat az elnöki hivatal” – tette hozzá Matej.

Délelőtt Čaputová felkereste a Kijev közelében található Borogyiankát és Irpinyt, mely városokban az orosz hadsereg civil célpontokat támadott, iskolákat, kulturális központokat és lakóházakat is ért rakétatámadás.

Čaputová már május elején bejelentette, hogy felkeresi Ukrajnát, ezzel is kifejezve támogatását, és azt is közölte, hogy látogatásának konkrét célja lesz. Ezután pár nappal Zelenszkij elnök meghívta Ukrajnába.

Eduard Heger kormányfő április elején járt Ukrajnában Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és Josep Borrellel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével.

(TASR/Felvidék.ma)