(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az Ipolysági Református Egyházközség két év kényszerű kihagyást követően újra megszervezte gyülekezeti napját. A hitet mélyítő és a közösséget építő alkalomnak a református templom és a parókia udvara adott otthont.

A hagyományokhoz hűen az alkalom istentisztelettel kezdődött. „Az Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő fiában van. Akié a fiú, azé az élet, akiben nincs meg az Isten fia, az élet sincs meg abban” – szólt vezérgondolatként az igehirdetésben.

Mint Izsmán Jónás a Felvidék.ma kérdésére elmondta: a gyülekezeti nap teret ad a tagok ismerkedésének, a közösség erősítését szolgálva. Alapja az igehirdetés, ezt kötetlenebb délutáni program követi.

Elsősorban a gyülekezet tagjainak szól, azonban a testvérgyülekezetek, valamint a történelmi egyház városban élő tagjai is részt vesznek az alkalmon.

Az Ipolysági Református Egyházközség immár sokadik éve szervezi az alkalmat. A templom és a parókia elkészülte előtt egyes gyülekezeti tagok ajánlották fel telküket annak megrendezésére.

A kötetlen családias rendezvény részeként ügyességi játékokat szerveztek. Mindamellett beszélgetésre, az igehirdetésen hallottak továbbgondolására, tapasztalatcserére és ismerkedésre is volt alkalom. Természetesen nem maradhatott el a szeretetvendégség sem.

A szerző felvételei a gyülekezeti alkalomról.

 

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)