(Fotó: Gombaszög)

Újabb Felvidék All Stars dal készül, ezúttal népzenei. A szlovákiai magyar zenei szcéna együttműködését és támogatását célul tűző produkció immár negyedik dalát készíti. A 2015-ös Levegő, a 2018-as Otthonos és a 2021-es Északi szívek című dalokat idén Korpás Réka Völgylila szerzeménye követi.

Nagy az izgalom Gombaszög háza táján, hiszen a Felvidék All Stars produkció következő dala van készülőben, melyhez klipet is forgatnak a Folkszögletben.

A klipben minden néptáncos és néptáncot kedvelő ember szerepelhet, aki június 19-én, vasárnap a gombaszögi kempingbe látogat, hogy csordultig töltsék élettel, tánccal és jókedvvel a Fekete-patak partján felépített Folkszöglet lenyűgöző pajtáját – ezzel is kifejezve, hogy a néphagyomány virágzik Felvidék-szerte.

A klipben szerepelni kívánóknak  június 19-én, vasárnap délelőtt 10 órára kell a klipforgatás helyszínén megjelenniük (Kemping Gombaszög), ahol a dalban közreműködő népzenészek és énekesek is jelen lesznek.

(Fotó: Gombaszög)

A szervezők kérik, hogy a szereplő nők hozzanak magukkal fekete felsőt és színes szoknyát (ne felejtsék otthon a nyakláncot és szalagot sem), a férfiak pedig egyszerű táncházas viseletet. A közreműködők számára Gombaszög központi szervezése étkezést biztosít.

A készülő Völgylila dal Korpás Réka népzenei feldolgozása, szövegét Horváth Eszter és Kemenczky J. Anikó írta. A dal életre keltése a stúdióban a Pósfa zenekar érdeme, s Korpás Éva, Écsi Gyöngyi, Méry Rebeka, Lakatos Lili, Szabó Júlia, Zsoldos Viktória, Petro Krisztina, Répássy Ivett, Korpás Réka, Lakatos Áron, Nagy Csomor András és Iván András énekesek hangján szólal meg.

(Fotó: Gombaszög)

„Kiváló alkalom a klipforgatás és a dal elkészítése arra, hogy a népzenei szcéna találkozzon, új ismeretségek köttessenek és megmutassuk, hogy a néphagyományt éltető hazai közösség erős, gazdag és teli van életkedvvel”

– mondta Bokor Réka, a Felvidék All Stars ötletgazdája.

A részvételi szándékot a zene@gombaszog.sk címen jelezhetik az érdeklődők.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)

Kapcsolódó cikkek