Kép: archívum

Hét fővel szűkítette bő keretét Märcz Tamás, a magyarországi rendezésű világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar szövetség vasárnap esti tájékoztatása szerint a korábbi 27-es listáról lekerült két kapus, Csoma Kristóf és Mizsei Márton, míg a mezőnyjátékosok közül Batizi Benedek, Csacsovszky Erik, Sánta Dániel, Vadovics Viktor és Vigvári Vince maradt ki.

Märcz Tamás a hétvégén a helyszínen tekintette meg a Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjét, a végül bronzérmes Ferencvárossal érdekelt kerettagok, valamint a győztes Pro Reccóból Zalánki Gergő három nap pihenőt kapott.

„Egy hétig készülünk így együtt, ami után újra szűkíteni fogok. Fontosnak tartom, hogy lássuk, ki milyen állapotban érkezik majd. Ennek is megfelelően az első időszakban oda kell figyelnünk, hogy regenerációt segítő edzésekkel is készüljünk. Rendhagyó a felkészülés, tudtuk, erre készültünk, ugyanakkor bízunk benne, hogy viszonylag hamar magas fokozaton tudunk majd dolgozni” – tette hozzá a szakember, aki a június 13-i héten a kanadai válogatottal tart közös edzéseket csapatának, majd közvetlenül a vb előtt a horvátok elleni edzőmeccseken tesztelheti immáron végleges vb-keretét.

A vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók

– kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi és női válogatott játszik majd, itt elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, majd a magyarok 21 órától szállnak vízbe.

Az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes férfi válogatott az A csoportban június 21-én Montenegróval találkozik majd először, két nappal később Brazíliával, június 25-én Georgiával mérkőzik meg.

A magyarok 20 fős vb-kerete:

Kapusok: Lévai Márton (OSC), Szakonyi Dániel (FTC), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Erdélyi Balázs (Vasas), Fekete Gergő (FTC), Hárai Balázs (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)

A férfitorna csoportjai:

A csoport: Magyarország, Montenegró, Brazília, Georgia
B csoport: Görögország, Németország, Horvátország, Japán
C csoport: Spanyolország, Olaszország, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada
D csoport: Szerbia, Ausztrália, Kazahsztán, Egyesült Államok

(MTI/Felvidék.ma)