Öt nap, 240 résztvevő, több mint hatvan program, egy téma – ez az idei ÉlesztŐ, a Fiatal Reformátusok Szövetsége (Firesz) országos ifjúsági találkozója számokban. Az alkalom 2022. augusztus 9-én, Királyréten veszi kezdetét, ezért a találkozásra készülve Édes János főkoordinátort a tervekről, a témáról és a személyes motivációról kérdeztük – de az is kiderült, miért ünnep az ÉlesztŐ.

Az idei ÉlesztŐ mottója „Célkeresztben”. Milyen témára utal ez a kifejezés?

Sokáig gondolkoztunk azon, mi legyen az idei találkozó vezérfonala, aztán kikristályosodott, hogy a cél mindnyájunk számára fontos. Bennem megfogalmazódott az is, hogy a mottónk lehetne „célkeresztben”: ebben egyszerre van benne a kereszt, és az is, hogy az életünkben sok tekintetben vagyunk mi magunk is célkeresztben, ezért nem mindegy, mire célzunk, mit szeretnénk elérni, megszerezni, „elejteni”. Ez sokat járt a fejemben, aztán amikor a jobbkezeknek is vázoltam az ötletet, tőlem függetlenül ők is ezt a mottót javasolták – ez megerősítő volt. Közben elkezdődött az orosz–ukrán háború, amely más színezetet is ad a témának, de közben még jobban elgondolkodtat a célokról.

Mi az a központi üzenet, amelyet szeretnétek átadni a találkozón?

„Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani” – hangsúlyozta Jézus Krisztus János evangéliumában. Ez alapján lehet, hogy sokszor érezzük magunkat célkeresztben, de Isten közelében ennek ellenére is lehet úgy élni, hogy békesség és szabadság van bennünk. Ennek másik oldala számot vetni arról, merre is tartunk, a kereszt van-e a célkeresztünkben. Fontos, hogy a vágyaink rendben és összhangban legyenek Krisztus keresztjével, mert ha ott találtuk meg céljainkat, akkor nem vétjük el az irányt.

A téma és a találkozás iránt hamar megmutatkozott az igény, a rendelkezésre álló helyek rekordsebességgel beteltek.

Általában kétszáz fő körül vagyunk jelen egy-egy ÉlesztŐ-n, azonban idén a jelentkezés meghirdetése után pár órával betelt a helyek nyolcvan százaléka – ezért akkor le is állítottuk a regisztrációt. Szükség volt egy kis újratervezésre, közben a hotelben is elkészült még néhány szoba, sátorhelyeket is felszabadítottunk, és bár ez megnehezítette kissé a regisztrációt, de sikerült még többeknek lehetőséget biztosítanunk, hogy eljöhessenek. Örültem és meg is lepett ez a lelkesedés, mert mindig van olyan, hogy sokan jelentkeznek, de erre nem számítottunk. Hálás vagyok, hogy ez az eset is alátámasztja: van igény erre a találkozóra, a résztvevők várják, betervezik a nyári programok közé. Emellett egyre inkább látszik az is, hogy akik korábban részt vettek már az ÉlesztŐ-n, évekkel később is visszatérnek, családosként gyerekekkel – lassan megmutatkozik a vágy egy családos találkozóra is.

A koronavírus-járvány miatt a 2020-as ÉlesztŐ-t 2021-ben sikerült megtartani, így az idei találkozó megszervezésére a szokásos két év helyett csupán egy állt rendelkezésre. Mi motivált, hogy elvállald ennek koordinálását?

Amikor felkértek főkoordinátornak, sokat gondolkoztam azon, miért is csináljuk ezt az egészet: rengeteg időt és energiát szánunk a szervezésre, de mi a célunk? Akkoriban éppen azt a részt olvastam a gyerekeimnek a Bibliából, amikor hosszú idő után újra kinyitják a templomot és végül nem egy, hanem két hétig ünnepel Izrael népe. A rész végén az olvasható, hogy megerősödve távoztak. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy az ÉlesztŐ egy ünnep, amely segít megerősödve visszatérni a mindennapok harcaiba.

Mit jelent ez számodra?

Azt tapasztalom, mostanában nem hangsúlyosak az ünnepeink és az azokhoz kapcsolódó hagyományok. Ma nem éljük meg különösebben ezeket, miközben Isten népének kiemelkedően fontos volt minden ünnepe: olyankor kiszakadtak a hétköznapokból és hálát adtak. Ez segítette őket felkészülni, hogy képesek legyenek továbbmenni. Ezen az ÉlesztŐ-n abban szeretnénk segítséget nyújtani mi is, hogy a résztvevők meg tudjanak állni, maguk mögött hagyhassák a hétköznapokat, és ez különleges idő lehessen számukra. Én magam is azt tapasztaltam meg a korábbi találkozókon, hogy olyankor nem gondolkozom a mindennapok nehézségein, hanem megállok, időt töltök Istennel és ünneplek.

Ezek az érzések megjelennek már a szervezés folyamatában is?

Egyelőre még nincs ünnepi hangulatom, de kíváncsiság tölt el, ahogy látom alakulni a programokat, a találkozót. Lehet, hogy nem lesz minden olyan, ahogy elképzeltük, nem lesz minden tökéletes, de már most látom benne Isten munkáját. Kíváncsi vagyok, Ő mit készít nekünk, minden nehézséggel együtt is azt érzem, hogy terve van velünk, ő formálja az ÉlesztŐ-t – és általa válik ünneppé.

Milyen programokra számíthatnak idén a résztvevők?

Nem tértünk el az ÉlesztŐ hagyományos felépítésétől, a találkozó gerincét a fő előadások és a megszólító, evangelizációs alkalmak képezik, amelyekről lehet beszélgetni, és amelyeken keresztül Istennel nézhetünk rá az életünkre. Természetesen lesznek sportfoglalkozások, közös dicsőítés, és például közismert személyeket is várunk kerekasztal-beszélgetésekre, amelyeken hitüket is megvallják. Emellett idén 30 éves a Firesz és 25 éves a Cantate Domino kórus, ezeket az évfordulókat is szeretnénk megünnepelni. Célunk ugyanakkor, hogy egyszerre ne legyen túl sok párhuzamos program, legyen idő a találkozásokra, személyes beszélgetésekre.

Alig két hét van hátra a találkozó kezdetéig, ez a szervezőknek minden alkalommal zsúfolt időszak. Miből merítesz erőt a következő napokban?

Számomra megerősítő, hogy ennyi ember vesz részt a szervezésben, több mint hetven önkéntes szánja ide valamilyen formában az idejét, erejét, felajánlásait. Sokan, akik korábban résztvevők voltak, most önkéntesként kapcsolódtak be, olykor család mellett is, ezt nem szeretném természetesnek venni, hálás vagyok nekik. Nagyon szeretném, hogy az ÉlesztŐ ne csak egy jó tábor legyen, hanem változtasson meg valamit a résztvevőkben: azért dolgozunk, hogy induljon el bennük valami új, Isten kavarja fel és mozgassa meg az életüket a legjobb értelemben! Ezekben a mostani, „célkeresztes” időkben erre van leginkább szükségünk: arra, hogy ne csak egyfajta „light” keresztyénség legyen az életünk, hanem égő fáklyákká válhassunk.

Célkeresztben
Az idei ÉlesztŐ-nek augusztus 9. és 13. között Királyrét ad otthont. Bár a tábor szálláshelyei a nagy érdeklődésre való tekintettel beteltek, napijegyek továbbra is válthatók. Bővebb információ az ÉlesztŐ oldalán olvasható.

Fotó: Nagy Emese, Kelkó Viktor
(Farkas Zsuzsanna, reformata.sk/Felvidék.ma)