Álmélkodással csudáljuk véghetetlen szerelmed (Ref ének 305,1)
Ismét közeledik múló életünk az örök csodához, Isten Jézus Krisztusban megtörtént testet öltésének páratlan eseménysorozatához. Minél mélyebbek a földi árnyak, a mai Heródesek hatalmuk védelméért, megőrzéséért mindenre kész manipulációi, háborúi, szárazság, éhség és vízhiány okozta szenvedések terjedő hullámverései, vagy a látszathódolás „diplomáciája”, annál tisztábban ragyog fel a mennyei-földi megváltásnak az idők teljességében, az ígéret földjén bekövetkezett csodasorozata.
A lenyűgöző és ámulatba ejtő genezis, amint Istenünk szerető tanácsvégzésében megelégelte a földi világ és az emberiség édeni állapota elvesztésének következtében itt alant kibontakozó siralomvölgyi vergődést. Ezért az idők teljességében (Márk 1,15), amikor atyai szívéig hatolt népe kiáltása Messiás után és a nemzedékről nemzedékre egyre halmozódó bűnök megváltatlan terhe népe és az embervilág nyakán, könyörületből és mentőövet szánva fuldokló gyermekvilágának, elindította a történelem legnagyobb csodáját, Szent Fia testet öltésének földi történetét.
A lenyűgöző genezist, aminek minden eseménye a Biblia szerint égi-földi koordináták pontos ütemterve szerint bontakozott ki. Miként megvolt a világ és az ember, az emberiség teremtésének a genezise, amiről Mózes első könyve tudósít, akképpen megvolt az új emberiség, az ádámi lejtmenetes történelmet hegymenettel, üdvösségre és boldogságba emelkedéssel felváltó krisztusi szabadítástörténetnek is a pontos ütemezése. Advent négy hete alkalom arra, hogy a testet öltés csodájának lenyűgöző genezisét csendességünkben vagy közösségileg újra kibetűzgessük, megcsodálva a részletek tökéletességét, szépségét, magunkévá tegyük azt.
Karácsony az anyaméhben – a csodálkozás, a csodálat üdvtörténeti szerepe
Hadd lássuk a jászolt az Isten Fiával, s boruljunk Elébe szent álmélkodással” – énekelték délvidéki testvéreink. Mert aki a Szentlélek teremtette csendburokba vonul advent négy hetében, az sok apró és csodás dologra, Isten ujjlenyomataira bukkan az evangéliumok segítségével. Leginkább Lukács evangéliuma tárja elénk a megtervezett út Urának, mennyei Atyánknak elképesztően gondos előkészítő munkáját.
A földi események, karácsony csodája Mária anyaméhében indultak el. Kilenc hónappal a születés betlehemi éjszakájának glóriás és nyilvános történései előtt. A legtitkosabb módon. Karácsony előünneplése már elkezdődött Mária látogatásával Erzsébetnél. Az akkor Keresztelő Jánossal hat hónapja áldott állapotban lévő Erzsébetben találkozásukkor felujjongott a magzat méhében és így fogalmazott Erzsébet: az én Uram anyja jön el énhozzám (Luk 1,41-44).
Keresztelő János ujjongva mozdult meg Erzsébet szíve alatt, amikor meghallotta Mária köszöntését a látogatás első pillanatában (Luk 1,44). Karácsonyi benedictat mondott Erzsébet, megfogalmazva Máriának: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse (Luk 1,42). Benedicta, áldott Mária, és benedictus, áldott az ő méhének gyümölcse, Jézus.
Ebben a találkozásban csírázott ki a legnagyobb keresztyén ünnepek alfája, karácsony még rejtett históriája. Két kiválasztott anya találkozásában. Micsoda áldott anyaság! De vegyük csak kockáról kockára a szent éjszaka titkának a kezdeteit és genezisét, mert nem véletlenül kísérte az evangélistáknak ez a szava az egész történetet: csodálkozott, elcsodálkozott. Már amikor Zakariás a Keresztelő Jánost bejelentő templomi jelenet után kiment, s a nép nagyon elcsodálkozott (Luk 1,21). A csodálkozásnak is különös, lenyűgöző genezise bontakozik ki előttünk! Mária elcsodálkozik, amikor Gábriel arkangyal bejelenti neki a kegyelembe fogadást, a méhébe fogadás és foganás rendkívüli eseményét, hiszen „hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek?” (Luk 1,34).
Aztán folytatódik a csodálkozás kibontakozása azzal, amikor Zakariás írótáblát kér és ráírja János nevét, s akkor „mindnyájan elcsodálkoztak” (Luk 1,63). Majd pedig amikor már a tényleges megszületést követően a pásztorok sietve elmentek a jászoltól és elmondták, mi történt, „mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon” (Luk 2,18). Ez a miratio, admiratio, a csodálkozó lelkiállapot az emberi oldala mindazok igazi meglátásának, amit Isten cselekedett érettünk a megváltás eseménysorozatában, a testet öltés genezisében.
Csodálkozó, rácsodálkozó lelkiség nélkül ma sincs igazi advent, nincs valóban gazdag, mély és felemelő karácsonyi ünnep. Ott lesz áldott advent, mindennek ellenére az első csodás éjszakát visszaidéző, szívünkben visszaélhető áldott karácsonyi ünneplés, ahol megfogan, megszületik bennünk a csodálkozás lelkülete, amit imában el lehet kérnünk!
Csodastációk – a magzat-Isten és az ember-magzatok nagy találkozásai
mindannak a csodasorozatnak, ami javunkra, érettünk, helyettünk és időben előttünk végbement mennyei Atyánk könyörülő irgalmából, igazából nem földi a kezdete, inputja, mint ahogyan a kimenete, outputja, a vége sem földi.
János evangéliumának fenséges prológusa, a csodatörténetek bevezetője így fogalmaz, visszautalva ismét a történések páratlanságának hangsúlyozása céljából a genezis elejére: „kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (1Móz 1,1). Jánosnál „kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt és az Ige Isten volt” (Ján 1,1). Majd később ezt olvassuk: „Az Ige testté lett, közöttünk lakozott és láttuk az ő dicsőségét” (Ján 1,14). A kozmosz kezdeténél Isten van jelen Lelkével, a megromlott, engedetlenségbe zuhant embervilág megmentésének titkos kezdeténél az Ige van jelen Istennél, Istenben.
Az üdvtörténet egész csodamiriádja Istenben kezdődött, a Szentháromság emberi értelemmel megfejthetetlen titkaként. Aztán folytatódott azzal, hogy a Szentlélek száll reá Máriára, „a Magasságos ereje árnyékoz be téged… fogansz méhedben és fiút szülsz„ (Luk 1,33; 31). A csodakockák, események folytatódnak, s létrejön a nagy találkozás, Mária elmegy Erzsébethez, s nemcsak két anya találkozik ott a hegyvidéken, Júda egyik városában (Luk 1,39), hanem megtörténik a magzat-Isten, a Mária testében növekedő Szabadító-Jehósua és a magzat-próféta, az Erzsébet testében növekedő Keresztelő János születésük előtti különös találkozása. Isten-ember találkozása, amiben a mindenkori magzat-ember, ember-magzat, az emberségében még nem nagykorú ember EMBERRÉ válhat. Ezért Keresztelő János már az anyaméhben „ujjongva megmozdult” (Luk 1,44).
Ez az ujjongó ráhangolódása az anyaméhben élő Keresztelő Jánosnak az anyaméhben növekedő Úrra az egyik legnagyobb csodája a testet öltés genezisének. Ez az egyedül méltó lelki közeledésmód nemcsak akkor a Mária testében földre jött Szabadítóhoz, hanem ma is ez az ujjongó, lelkesülő felhangoltság, Ráhangolódás az igazi ünnepkészítő lelki állapot.
Isten jelenlétével felrangosított földi lét és személyes élet
Csak ezzel a felhangoltsággal, áthangolódással és ráhangoltsággal lesz igazán adventté advent, karácsonnyá karácsony, keresztyénséggé a keresztyénség. E felhangoltság: isten-közelséggel felrangosított földi lét és személyes létezés. Az ujjongásban imádság van, imádás van, embert emberré rangosító egyetlen hozzánk méltó imádás: istenimádás. Isten-Gyermek imádás. Amiben csak emelkedik, felrangosul, égi kultúrával töltekezik be emberi sorsunk.
Kívánom, hogy advent minden napján növekedjék bennünk az a csodálat, ujjongás, magasztalás, benedictus, benedicta, magnificat, admirációs glória lelkiállapot, ami nélkül nem fogunk tudni napjaink Heródesei, szakadozó világa fölé emelkedve igazán ünnepelni. Ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges!
Csodastációs áldott adventet minden magyarnak az anyaországban és szerte a nagyvilágban!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
