(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A budapesti Szent László Társulat Összetartozásunk ajándékai idén is eljutottak Gömörbe. Czibolya Gábor, a társulat elnöke kiemelte, a megajándékozottaknak ezáltal is szeretnének visszajelzést adni, hogy fontosak számukra.

„Már többször jártunk Gömörben, és szívesen jövünk vissza. Ez a közös szülőföldünk, amelyért a pedagógusok, a kultúrával foglalkozók tesznek a legtöbbet, amit nekik is szeretnénk ezáltal megköszöni. Úgy érezzük, hogy a jövő nemzedék nevelése az elsődleges feladat” – szögezte le Czibolya Gábor.

Kifejtette, bármennyire is nehéz, szeretnék az összetartozást minél több helyen kifejezni, hiszen a Szent László Társulás által is több ezer szülő vagy templomba járó gondol a nemzettársára a határon túl.

Czibolya Gábor (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A Balogvölgyében a Rákóczi Szövetség és a Szövetség a Közös Célokért rimaszombati területi irodájának a közreműködésével szervezték meg az adományok átadását. Az átvételre a nagybalogi alapiskolában került sor 2022. január 13-án, amikor is 15 intézmény vezetője vette át az ajándékokat.

Gömörben ezúttal az Összetartozásunk ajándékai Nagybalog, Uzapanyit, Bátka, Nemesradnót, Cakó, Balogiványi és Rimaszécs óvodáihoz, iskoláihoz, valamint Csemadok alapszervezeteihez kerültek.

„A Balogvölgyből Szepsibe mentünk, a Salkaházi Sára Iskolaközpontba, ahol ugyanúgy édesség-, mesekönyv- és játékcsomagokat adtunk át. Ezután a Bodrogközben hét helyszínen osztottunk rászoruló családoknak tartós élelmiszer- és tisztálkodásiszer-adományt. Ott az egyik állomás a perbenyíki Jó Pásztor Anyaotthon volt” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Czibolya Gábor.

(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Mint megtudtuk, Budapesten idén 19. alkalommal, 30 helyszínen szervezték meg a gyűjtést, azaz 25 iskolában és 5 plébánián szánták oda az összetartozás ajándékait, hogy az a határon túlra eljusson. Összesen 5 tonna adomány gyűlt össze, amelyet 25 önkéntes segített átválogatni és becsomagolni.

A Felvidék mellett Kárpátaljára, a ráti gyermekotthonnak, a munkácsi püspökségnek is jutottak csomagok, s Parciumba és Délvidékre is küldenek ajándékot. Az adományok kiszállításában immár 15. éve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület segíti a Szent László Társulatot.

„Az, hogy magyar, nemcsak a határokig terjed, hanem mindenhová, ahol magyarok élnek” – szögezte le Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító tagja. Hozzátette, nagyon kedves meglepetés volt, hogy Nagybalogon a gyerekek palóc nyelven adtak elő számukra egy jelenetet. Az öregember és a pokróc című mesét játszották el Pál Gabriella felkészítő tanár vezetésével.

(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„Nagyon ügyesen játszottak a gyerekek, biztosan a nevelőknek is sok munkájukba telt őket megtanítani, de azt láttam, hogy a gyerekek élvezték. S ez számomra nagyon jóleső érzés volt, hogy a gyerekek nekünk szereztek örömet. Azt egy kicsit sajnálom, hogy azt már nem látjuk, amikor kibontják a csomagokat, de majd a képek kárpótolnak” – mondta.

Kifejtette, fontosnak tartják, hogy a Szent László Társulat programját támogassák.

„A civil szervezetek Magyarországon azért erősek, mert összefognak, s egymást vállvetve segítik. Itt is az a lényeg, hogy nagyon sok iskola és plébánia gyűjtése ide kerülhetett. S a mostani úttal kapcsolatban a legnagyobb öröm, hogy el tudtunk hozni egy olyan tanárt, aki a gyűjtésben részt vett, s itt látta, hová kerül az adomány, és személyes tapasztalatokat szerezhetett. A személyes kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint a tárgyak” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Adányi László.

(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A budapesti Testnevelési Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumának tanára, Holló Imre volt részese az adományozó delegációnak, ezzel is kifejezve a köszönetet a pedagógusoknak. Beszélgetett a határon túli kollégáival, megtudta, milyen körülmények között tanítanak.

„Szerettem volna megismerni a környéket, örültem, hogy tudtam emberekkel beszélgetni, s betekinthettem a gyerekek osztálytermébe is. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, s remélem, hogy a kapcsolatokat továbbra is tudjuk ápolni. Nagyon tetszett a gyerekek műsora is, ízes, helyi, szép nyelven beszélnek. Ez nagyon fontos, hogy ápolják a magyar kultúrát, a nemzeti hagyományokat. S annak is nagyon örülök, hogy még mindig léteznek teljes magyar iskolák, s bízom benne, hogy a magyar nyelv itt is, továbbra is élni fog” – mondta Holló Imre történelemtanár.

A Szent László Társulat az Összetartozásunk ajándékai koordinálása mellett nyáron néptánctábort is szervez, hiszen, mint vallják, a tánc nyelve is összeköti a nemzetet.

(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)