(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az Ipolyviski Római Katolikus Plébániaközösség egyedi egyházi falinaptárral kedveskedik a hívőknek és az ipolyviski lokálpatriótáknak. A hagyományteremtő szándékkal kiadott falinaptár a helyi Antiochiai Szent Margit római katolikus templom csodálatos részleteit mutatja be a nagyközönségnek.

„Tavaly év végén jött az ötlet Lormusz János esperes plébánostól egy saját falinaptár elkészítésére. Alig pár hét alatt már el is készült a templomunkat bemutató kiadvány” – nyilatkozta a Felvidék.ma megkeresésére Baka Anita, a falinaptár egyik szerkesztője.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint hozzátette: a templom 2022-ben kilenc díszes ólomüveg ablakkal gazdagodott.

Így az egyes hónapoknál ezek a magyar és külföldi szenteket ábrázoló míves ablakokról készült fotók kerültek a falinaptárba.

Emellett a templomról, a templomtoronyról, illetve az egyes festményekről és az oltárról kerültek be felvételek.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A belső borítón rövid összefoglaló olvasható a templom történetéről, illetve az elmúlt évekhez kapcsolódó kerek évfordulókról.

„A naptárral emléket állítunk fokozatosan szépülő templomunknak” – fűzte hozzá.

Mint megjegyezte: hagyományőrző szándékkal készítették el, s a következő években az Ipolyviski Római Katolikus Plébániaközösséghez tartozó további falvak templomait és azok szakrális emlékeit szeretnék bemutatni. Ipolyviskhez Pereszlény és Alsószemeréd tartozik leányegyházként.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az egyes hónapokhoz illesztett, szenteket ábrázoló fotók mellett az adott szenthez kapcsolódó ima is olvasható. Az egyes hónapokhoz az alábbi fotók tartoznak: január Árpád-házi Szent Margit  (ólomüveg); február Boldog Batthyány–Stratmann László (ólomüveg); március Kalkuttai Szent Teréz (ólomüveg); április Boldog Salkaházi Sára (ólomüveg); május Szent Johanna (ólomüveg); június Árpád-házi Szent László (ólomüveg); július Antiochiai Szent Margit (festmény); augusztus Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya (sekrestye); szeptember Szent Pio atya (ólomüveg); október Szent II. János Pál pápa (ólomüveg); november Árpád-házi Szent Imre (ólomüveg); december a templom oltára karácsonyi díszben.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A belső borítón a templom bejáratánál lévő Lourdes-i barlangról látható egy felvétel, illetve a templomtornyot ábrázoló fotó is.

A falinaptár megvásárolható a szentmisék után a templomban, valamint az Ipolyviski Községi Könyvtárban.

A Lormusz János plébániai kormányzó, Baka Anita és Gyönyör János által szerkesztett falinaptárat a komáromi NEC ARTE nyomdában nyomtatták.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)