(Fotó: Szerencsés István)

A helyi cserkészligetben álló Karcsai Magyarság Házában teltházas közönség előtt került sor Zsapka Attila és Emmer Péter – Pont 12 Könyörgés – című zenés irodalmi estre. A két éve működő Karcsai Magyarság Háza már magában is igazi Petőfi feltöltődést jelent, a terem belső falaira a kisfaludi származású Kiss Márta festőművész a Petőfi Baráti Társulás névadójának, Petőfi Sándornak az életútját festette meg, ahol a költő közismert verseivel is találkozunk.

Erdős Péter, a társulás elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az előadás kezdete előtt Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából felolvasták Pongrácz Péter és családjának ajándékozó levelét, melynek során a Petőfi Baráti Társulásnak ajándékozza a volt királyfiakarcsai Petőfi Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola névtábláját, ugyanúgy, mint a Petőfi Sándor domborművet.

Az eseményen elhangzott, hogy a társulás célja és nemes feladatai közé tartozik, hogy az elfelejtett hagyományokat ápolja, átadja és megőrizze. Ezen alapelveket követve az emléktárgyak méltó helyre kerülnek az utókor számára.

A zenés irodalmi est során Zsapka Attila szintén köszöntötte a szépszámú közönséget. Elmondta, hogy a zenei összeállításuk nem hagyományos módon történik, mivel zenész társuk, Laboda Róbert nem tudott részt venni az előadáson.

(Fotó: Szerencsés István)

A szépen összeválogatott énekek, megzenésített versek, saját szerzeményű dalok mind Petőfi szellemiségét idézték. Többek között felcsendültek Dinnyés József ismert dalszövegei: Zúg március – „Én szemfedőlapod lerántom: kelj föl és járj, Petőfi Sándor!… Lázár Mihály üzenete, mely az aradi vértanúk tiszteletéről szól.

Elhangzott Böröczki Mihály megzenésített verse: Európa csücskén, Laboda Péter Petőfi ihletésű éneke, Mai Petőfi címmel. A zenész páros az előadásuk során megidézték az ikonikus Pilvax kávéházat is, ahol 1848. március 15-én a radikális pesti ifjúság a 12 pontot magába foglaló kiáltványt előterjesztette.

(Fotó: Szerencsés István)

Petőfi tájleíró költészetére jellemző – Az alföld verse mellett, gyönyörű feldolgozásban elhangzottak a Szeptember végén, Az első dal versek is, továbbá a lánglelkű költő legismertebb költeménye, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc máig érvényes üzenetét jelképező Nemzeti dal is. A megzenésített versek mély élményeket varázsoltak a hallgatóság körébe. Az előadásukat hatalmas tapssal jutalmazta a közönség. Dinnyés József által megzenésített Himnusz-töredék: Emeld fel fejedet büszke nép közismert dalával zárult a Petőfi 200 Királyfiakarcsán.

Erdős Péter elnök az est záró részében megjegyezte, hogy Zsapka Attila és Emmer Péter szívet-lelket melengető előadása során, Petőfi környezetben, a Karcsai Magyarság Házában igazán jó volt magyarnak lenni!

(Szerencsés Magdolna/Felvidék.ma)

Kapcsolódó cikkek