(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A Gömbaszögi Nyári Tábor idei első sajtótájékoztatóján jelentették be a tábort érintő szervezési változtatásokat, melynek legfőbb eleme, hogy Orosz Örs, a tábor eddigi főszervezője átadta helyét Nászaly Gábornak.

Mint mondta, hosszas előkészítés után, több lépcsőben megvalósult fiatalítás után adja át a stafétát. „Mindig zavart, hogy a felvidéki magyarság berkeiben többen a pótolhatatlanságukra játszanak és hiányzik a megújulás” – fogalmazott, majd jelképesen átadta a „gombastafétát” kollégájának. Hozzátette, szeretné Gombaszögöt megóvni, mivel „ez a rendezvény sokkal fontosabb annál, minthogy a politikai működésem kárt okozzon neki”.

Orosz Örs (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

„Eddigi életem legjelentősebb projektje volt a tábor, melyet kitartó közös munkánknak köszönhetően több ezer önkéntes fiatal összefogásával, a Diákhálózat egyetemistáival a legnagyobb felvidéki magyar rendezvénnyé építettünk ki” – jegyezte meg Orosz a mai sajtótájékoztatón, amelyen kiemelte, Gombaszög nemcsak egy fesztivál, hanem egy felvidéki magyar értelmiségi alkotóműhely is egyben.

Orosz Örs megemlítette, hogy a 11 éve működő Sine Metu Egyesülettel sikerült kiépíteniük egy saját rendezvényközpontot, az „egyetlen olyan Unescos emlékhelyet, amely a felvidéki magyar közösség kezében van” – húzta alá, hozzátéve, értékmentésük során négy műemléképület megmentéséhez is hozzájárultak az elmúlt évtizedben.

Az egyesület kapcsán kiemelte, tavaly több ásatást végeztek, mint bármelyik állami intézmény, emellett könyvkiadással is foglalkoznak, illetve hatodik éve szerveznek régész-tábort és közösségi megmozdulásokat.

„Komáromban irodát hoztunk létre és ma már kijelenthetem, hogy a hazai magyar civil élet, a közösség megkerülhetetlen szereplőivé váltunk” – emelte ki.

Nászaly Gábor (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Elmondta, a főszervezői posztra már két éve keresték a megfelelő személyt, idén januárban pedig az egyesület felkérte Nászaly Gábort a főszervezői poszt betöltésére, aki egy hét mérlegelés után ezt el is fogadta. „Nászaly Gábor 2015-től táborozó, öt éve tagja a tábor szervezői csapatának. Kipróbálta magát fotósként, a műszaki csapatban, illetve a protokoll-szekcióban. Ezen tapasztalatok után jó szívvel hagyományozom át ezt a tisztséget” – fogalmazott Orosz Örs, aki hozzátette, mint az egyesület elnöke továbbra is menedzseli majd a gombaszögi völgyet érintő teendőket. Idén üzembe helyezik az egyesületi múzeumot, a drótkötélpályát, és további, futó projekteket is be kell fejezni – magyarázta, hozzátéve még, döntésében politikai szerepvállalása is befolyásolta.

„Szeretném Gombaszögöt megóvni, ez a rendezvény sokkal fontosabb annál, minthogy a politikai működésem kárt okozzon neki” – fogalmazott, megjegyezve, ezért is tartotta fontosnak, hogy ezzel a döntéssel ne várják meg a nyarat.

Nászaly Gábor átvette a „gombastafétát” (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Nászaly Gábor megköszönve a bizalmat elmondta, döntésében leginkább az játszott szerepet, hogy jól ismeri azt a 350 fős közösséget, amely a nyári tábor szervezésében részt vesz. Elmondta, 2017-ben csatlakozott a Sine Metu Egyesület értékmentő munkájához, majd 2018-tól önkéntesként vett részt a Gombaszögi Nyári Tábor szervezésében. 2019-től az egyesület munkatársa, a táborban pedig a műszaki brigád vezetője volt, majd tavaly már a protokoll-szekciót vezette. Ezek a tapasztalatok segítik őt abban, hogy főszervezőként is helyt álljon, hiszen jó kapcsolatokat ápolnak a támogatóikkal, partnereikkel, beszállítóikkal és a zenekarok menedzsmentjeivel.

Az idei rendezvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy már most eladtak több mint 3000 hetijegyet – ebben már benne vannak az ingyenjegyesek is (az 1990 előtt születettek még március végéig regisztrálhatnak a tábor weboldalán az ingyen hetijegyekért).

Emellett elkelt már 200 sátorjegy a három kemping-helyszínre, illetve elmondta, 30 program-helyszínen több mint 500 programmal készülnek a fesztiválra, köztük hat élőzenés helyszínnel.

Horváth Rebecca, a zeneszekció vezetője (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Horváth Rebecca, a zeneszekció vezetője mutatta be az idei év zenei programját. A közönségszavazásnak köszönhetőn a Csemadok-stagen július 11-16. között fellép majd Azhariah, Beton.Hofi, Rúzsa Magdi és sokan mások, a Szifon-teraszon pedig 30 feltörekvő felvidéki zenekar kap majd teret – húzta alá.

A szervezők arról is tájékoztattak, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel idén felújításra kerül a régi vizesblokk is, így 12 új zuhanyzót vehetnek majd igénybe a táborozók. A fesztiválig pedig elkészül majd a várva-várt drótkötélpálya is, ami a Pajtaszínháztól kiindulva a Pálos monostorig ér majd, ezzel összekötve a fesztivál központját a Bebek-kempinggel. A hetekben pedig üzembe helyezték az új összkomfortos faházakat is, melyek az egész év folyamán várják a pihenni vágyókat.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)