Gyermek programmal kezdődött a fesztivál (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Augusztus első hétvégéjén hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a Honti Gasztrofesztet az ipolysági Sóderoson. A szebb napokat is látott pihenőhelyen az augusztus 5-ei esemény immár a nyári időszak második közösségi rendezvénye volt. A városvezetés szeretné újra feléleszteni és közösségi térré tenni az Ipoly partján lévő létesítményt.

Szombat kora délutántól gazdag programkínálattal várták az érdeklődőket. A halastó környékén az ételkülönlegességeket és helyi ételeket kínáló sátrak mellett a Palóc Kistermelői Piactér kézművesei és termelők is jelen voltak a saját készítésű és házi termékeikkel.

Sül a magasmajtényi lepény (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A kis színpadon délután Badin András Meseszínháza szórakoztatta a legkisebbeket. Az előadásba bekapcsolódtak a közönség soraiban ülő gyerkőcök is. Majd az Agátik Gyermek Néptánccsoport szlovák, a Kéméndi Bokréta Néptáncegyüttes magyar néptáncokat adott elő. A délután folyamán fellépett továbbá a Százdi Citeraegyüttes, az estet Silver Uragan és az Akcent Live együttesek koncertje zárja.

A fesztiválra a helyi vadászok szarvasgulyással, a horgászok halászlével, az önkormányzati képviselők pacalpörkölttel készültek. Ám volt palacsinta, lángos, valamint a lacikonyha is kínálta a finom étkeket.

Helyi borok kóstolója (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

„A turisztikai és régiófejlesztési szakbizottságon belül merült fel a rendezvény kezdeményezése. A városunkban még olyan fesztivál nem volt, amely az ételkülönlegességekről szól” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Nagy Tímea, alpolgármester.

Mint hozzátette: helyi kézműveseket, kistermelőket, szervezeteket és árusokat szólítottak meg, számukra remek bemutatkozási lehetőség is a rendezvény.

A városi rendezvénynek partnere volt a Palóc Kistermelői Piactér, akik a virtuális piactér tagjait toborozták össze a szombati eseményre.

A Palóc Kistermelői Piactér tagjai is jelen voltak (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az ételkülönlegességeket kínáló sátraknál becsületkasszákat helyeztek el. Az étkekért cserében önkéntes alapon begyűjtött pénzösszeg a Sóderos további felújítását szolgálja.

A város alig pár éve kapta vissza az említett területet. Bő másfél-két évtizede a halastó és annak környéke remek pihenőhelye volt helyieknek és a környékbelieknek. Sportolás mellett az aktív pihenést is szolgálta.

Kerámiacsodák a Palóc Kistermelői Piactér sátrainál (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Emellett közösségi térként különféle rendezvényeknek adott otthont. A város a későbbiekben eladta a létesítményt, azonban a befektető nem valósította meg a nagy ívű terveit. A terület nagyban elgazosodott, elhanyagolt állapotba került.

Miután  a város vezetésének sikerült visszaszereznie a Sóderost, tavaly elkezdődött annak rendbehozatala. Először önkéntes alapon szerveződő brigádok tisztították meg a terület egyes részeit. Idén tavasszal már nagyobb erőbedobással dolgoztak a helyreállításon.

Június elején a gyereknapi rendezvényük volt a hosszú évek után az első esemény a létesítményben.

Ezt követte a szombati fesztivál.

Készülnek az ételkülönlegességek (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Sóderossal kapcsolatban Nagy Tímea elmondta: a város több pályázatot nyújtott be a teljes körű felújítás érdekében. „A két pályázatunk közül az egyik már biztosan sikeres. Még augusztusban elkezdődik az épületek belső felújítása” – magyarázta az alpolgármester.

Nyár végére, ősz elejére kiderül, hogy sikeres volt-e a másik pályázatuk, amely a Sóderos környékének a felújítására összpontosítana. Ebbe beletartozik a közvilágítás, a járdák felújítása, kerítés cseréje, kiülők kihelyezése – sorolta a részleteket.

Népi játékok gyerekeknek (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az idei évben az említett két eseményre várták a közönséget. Ezek voltak az első próbálkozások a hely újjáéledéséért. Látható és tapasztalható, hogy igény van erre a közösségi területre.

Mindehhez nélkülözhetetlen az infrastruktúra kiépítése és fejlesztése.  A sikeres pályázatoknak köszönhetően remélhetően mindez hamarosan megvalósul.

A Sóderos körüli fejleményekre egy további cikkünkben hamarosan visszatérünk, ahogy hamarosan képriport formájában bemutatjuk a csodás környezetben nyugalmat árasztó helyszínt.

Agátik Néptánccsoport fellépés közben (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)