Az „R2 és M3 tengely mentén“ határokon átnyúló foglalkoztatási cselekvési tervnek köszönhetően két füleki vállalat megvalósította a DIGI – Közös léptekkel a digitalizáció felé projektet. A projekt részeként bővítették az optikai internet lefedettségét Nógrádban, és szolgáltatásaik minőségét javító berendezéseket vásároltak.

A DIGI projekt partnerség a fent említett foglalkoztatási cselekvési terv részeként jött létre a salgótarjáni vezető partner, a FORT-BAU Zrt. gyártóüzem és a két füleki szlovákiai partner, a TOOTH TOOLS Kft. és FILLECK Kft. között. Ők nem csupán egymással működtek együtt, hanem a régió foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében a TAPE – BETWEEN R2 AND M3 keretében megvalósuló más projektek kedvezményezettjeivel is. A FORT-BAU Zrt. a termelés hatékonyságának növelése érdekében automatizált ajtó- és ablakgyártósort vásárolt.

A projekt egyik szlovákiai partnere a FILLECK Kft., amely közel két évtizede nyújt távközlési szolgáltatásokat a Losonci járásban. Szolgáltatásait folyamatosan fejleszti, és minél több lakos számára igyekszik biztosítani az internetkapcsolatot, még a nehezebben megközelíthető falvakban is.

A projektnek köszönhetően a vállalatnak sikerült kiterjesztenie az optikai lefedettséget a járás következő hét községére: Terbeléd, Kismúlyad, Rapp, Kalonda, Mucsíny, Romhány és Pilis, ezeknek a nagy szolgáltatók nem biztosítottak lefedettséget.

A vállalat ügyvezetője, Fehér László szerint négy évvel ezelőtt kezdtek el dolgozni a projekten.

„A cél 14 kilométernyi fővonal, az úgynevezett gerincvonal lefektetése volt. Az említett települések összekötése mellett a projekt a technológiai park megújítására is irányult, beszereztünk egy szervert, amelyen a különböző vállalatok és ügyféloldalak adatait tárolhatjuk majd, illetve egy úgynevezett hálózati forgalomszűkítőt, amely rendet tesz a hálózatban” – magyarázta Fehér, hozzátéve, hogy az építési rész már befejeződött, az új évtől megkezdődik a végfelhasználók bekötése az új helyszíneken.

A projekt második szlovákiai partnere, a TOOTH TOOLS Kft. elsősorban alkatrészgyártásra, CNC-marásra, esztergálásra, vezetékes EDM-megmunkálásra, köszörülésre, lemezalakításra, kalibrálásra, vágásra vagy szerszámok, adagolók és szerelőberendezések gyártására összpontosít. A projekt révén a vállalat két CNC-gépet vásárolt, egy marót és egy esztergát, amelyek alkatrészgyártásra szolgálnak az autóipari berendezéseket gyártó vállalatok számára.

„Eddig nem volt CNC-esztergánk, csak hagyományos esztergagépeink. Ez a berendezés lehetővé teszi számunkra, hogy gyorsabb, pontosabb munkát végezzünk sorozatgyártás esetében is. A vele való munka kizárja az ember okozta gyártási hibát. További előnye a folyamatos működés lehetősége. A CNC-marógép méretben kisebb, mint a hagyományos, és bármilyen alkatrészt képes előállítani a programozás alapján. A gépeket néhány hónapja szállították hozzánk, és már teljes üzemben működnek” – tájékoztatott Tóth István, a TOOTH TOOLS Kft. ügyvezetője.

A projektet az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program az Európai Regionális Fejlesztési Alap uniós forrásaiból társfinanszírozta 245 395 euró összegben. Ebből 117 725 euró a FILLECK Kft. és 127 670 euró a TOOTH-TOOLS Kft. része.

(Sajtóközlemény)