Az idén túl rövidre sikeredett a farsang. Február 10-én már az utolsó hétvége volt, s ezt hívták elődeink farsang utoljának. Eddig tartottak a mulatságok, vidámságok, szórakozások, disznóölések. Tájegységenként más volt ennek az időszaknak az elnevezése, a tél búcsúztatása, vagy kiűzése. Ugyanis régen a hosszú tél után mindenki várta a tavasz jövetelét, amihez ugyancsak tájegységek szerint különböző népszokások is tartoztak.
Helembán, az Ipoly menti kis faluban hosszú évtizedek óta évente megtartják farsang végén a maskarázást. Régen húshagyó kedden volt ez a szokás, ma már a farsang utolsó szombatján tartják.
Ez évben ezen a napon már az időjárás is tavaszi szellőt hozott. A határ menti kis faluban a felső faluvégen délelőtt tíz óra körül nagyon sok helyi, de még több vidéki ember gyűlt össze a látványos, hangulatos télűzésre.
A helyi lakosok apraja-nagyja beöltözött, különböző maszkokat öltöttek magukra, s gyűltek össze a tájház előtt, ahonnan indult a menet az Ipoly vizéhez, ahol a beöltöztetett szalmabábut, a tél jelképét kísérték el nótaszóval, énekkel, tánccal. A csaknem 2 kilométeres úton négy helyen gyújtották meg a szalmabábokat, melyeket énekszóval, muzsikával, tűzugrással jártak körbe, amíg azok el nem égtek.
Népviseletes fiatalok pedig pálinkával, kaláccsal kínálták a sokasodó tömeget. A vidám hangulat egyre fokozódott, s mire az új Ipoly-hídhoz ért a tömeg, mindenki várta a tél eltemetését, vagyis a szalmabábu meggyújtását, majd bedobását az Ipoly folyóba.
A traktoron vitt bábutól a híd közepén dallal, tánccal búcsúztak, s a folyó mentén is több százan követték a vízre dobását, illetve úszását a kiáradt folyón. A maszkos alakoskodás az utolsó tűznél, és a bábu vízbe dobásakor ért véget, itt vetették le maskaráikat.
Az új híd felépítése óta még szorosabb lett a kapcsolat a két határ menti település, Helemba és Ipolydamásd között. Most is együtt mulattak, szórakoztak, s a településvezetőkön kívül a rendezvény látogatói közül is sokan átmentek Ipolydamásdra is, ahol megvendégelték őket.
A helembai maskarázás legszebb és legmaradandóbb élménye, hogy nem színpadi folklórként élik meg ezt a hagyományt, hanem apáról fiúra öröklődik, s persze a régi szokás idővel átalakult, de megmaradt a farsang utolsó szombatjának ősrégi megünneplése, melybe egyre többen kapcsolódnak be a faluból is. Igaz, régen a helyi cigányzenekar kísérte a maskarázókat, ma már a gépzenétől volt hangos a falu ezen a napon.
Ez nem busójárás – nagyon téves megnevezése ez a farsang végi ünneplésnek. Tájainkon az Ipoly és Garam mentén élő népek egykor téltemetést, télkiűzést, maskarázást tartottak. S a helembaiak nagyon helyesen – ezt a megnevezést tartották meg.
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
