Fotó: pravda.sk

Az európai parlamenti választások lényegesen nagyobb mértékben befolyásolják Szlovákia lakosságának az életét, mint ahogy azt az emberek gondolnák. Az Európai Parlament fontos szerepet játszik az európai döntéshozatalban, hívta fel a figyelmet Miroslav Lajčák szlovák diplomata, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért és más, a nyugat-balkáni régiót érintő kérdésekért felelős különleges képviselője a SITA hírügynökségnek nyilatkozva.

Lajčák hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben uralkodó légkör, a vezető politikai pártok és eszmék nagyban meghatározzák, milyen politikát folytat az EP. Az Európai Parlamentben hivatalosan 750 képviselő és az elnök foglal helyet, s minden képviselő egyúttal valamely pártcsalád tagja is.

„Mondhatnánk, hogy ugyan mit tud a mi 15 képviselőnk megváltoztatni a parlament munkájában? Ugyancsak azt gondolhatják sokan a választások előtt, hogy az ő egyetlen szavazatuk semmit sem befolyásol, holott a kritikus tömeg szavazatai bizony megváltoztathatják a választás eredményét“ – véli Lajčák. Egyúttal szeretné, ha az EP-választásokról folytatott vita színvonalasabb lenne, ha a jelöltek kellő teret kapnának arra, hogy rávilágíthassanak, miért olyan fontosak ezek a választások.

A szlovák diplomata azon a véleményen van, hogy Szlovákia elhanyagolta az Európai Unió, az Európai Parlament és az Európai Bizottság szerepével, feladataival kapcsolatos felvilágosítást, s a lakosság ezzel kapcsolatos ismeretei rendkívül hiányosak.

„Nagyon fontos téma, hogyan fokozhatnánk az emberek érdeklődését az EP-választás iránt, hogy tudatosítsák, az igenis lényegesen érinti őket, hogy az nem brüsszeli ügy, hanem közvetlen hatással van a mi itteni életünkre. Ez pedig egyetlen kampánnyal nem oldható meg“ – vélekedett Lajčák.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)