Nagyszombat Megye Önkormányzata kiértékelte a Fejlesztési Alap által kiírt pályázatot és közölte azoknak a pályázóknak a névsorát, akiket támogatásban részesítenek.

Összességében 31 projektre 400 ezer eurót osztanak szét. A 133 kérvényező között voltak olyan városok, községek, szervezetek és azok tevékenysége, amellyel hozzájárulnak a megye fejlődéséhez, de a térségen túlmenően országos, sőt nemzetközi jelentőséggel is bírnak.

A pályázók és a nyertesek az alábbi linken tekinthetők meg:
Fond TTSK finál – na zverejnenie

„Úgy határoztunk, hogy 2024-ben is azokat a nagy horderejű projekteket segítjük, amelyek jelentős anyagi támogatást igényelnek, és hozzájárulnak a térség fejlődéséhez, a vállakozói szféra javításához, a munkaerő megtartásához és az infrastruktúra fejlesztéséhez. A felhívásra összességében 133 projekt érkezett, amelyek közül a bizottság a 31 legjelentősebbet választotta ki. Közéjük tartozik például a nagyszombati Vasúthálózat barátainak klubja, a Rozbehy-i Szlovák Nemzeti Felkelés hétvégi ház nyílászáróinak cseréje, a pöstyéni színházi fesztivál, illetve a Šaštín-Stráže-i sasvári zsinagóga felújítása” – sorolta Jozef Viskupič, a megyei önkormányzat elnöke, hozzátéve, hogy a támogatásban részesülők teljes jegyzékét a megyei önkormányzat weboldalán tették közé: https://esluzby.trnava-vuc.sk/detail-sluzby?code=dotacie-r2024.

A sikeres pályázók között van a June Film Fest 2024 nemzetközi filmfesztivál is, amely 70 ezer euró támogatásban részesült. A rendezvényen a szervezők a szlovák és a nemzetközi filmvilág művészi darabjait ismertetik meg a nagyközönséggel.

Támogatást kapott továbbá a holicsi TJ Iskra sportpályája, ahol új, fedett nézői lelátót, tribünt építenek majd. A sportpályát különféle rendezvényekre használják ki és építése még az 1910-es évre datálódik. A támogatás felhasználásával hozzájárulnak a megye népszerúsítéséhez, az ifjúsággal való jobb együttműködéshez.

Galánta városa a történelmi reneszánsz kastély felújítására kapott 10 ezer eurót.

A projekt célja, hogy felújítsák és megerősítsék a kastély eredeti történelmi erődítményét és ezzel megőrizzék ezt a kulturális értéket a jövő nemzedék számára. A reneszánsz kastély a legjelentősebb nemesi család, az Esterházyak tulajdona volt, és a 16. és 17. század derekán épült.

A felhívásra a megye valamennyi települése, jogi és fizikai személye, vállalkozók jelentkezhettek, mindazok, akiknek, illetve amelyeknek állandó lakhelye, székhelye a megye területén van, avagy a megye lakossága részére nyújtanak szolgáltatásokat. A támogatás minimális összegét 7 ezer euróban állapították meg.

(Sajtóközlemény/BM/Felvidék.ma)