Az identitás, azaz a „ki vagyok, hová tartozom” kérdése gyakori téma manapság. 2000 és 2019 között évente 1000–1500 tanulmány, publicisztika szólt róla a magyar nyelvterületen. A fokozott érdeklődés oka a nemzeti identitás gyakori támadása. Ez az egyik csúcspontja a globalisták és a szuverenisták világméretű csatájának. Magyarországon a vita még élesebbnek tűnik, mert a szuverenitást a kormány is képviseli.
A szuverén nemzetállamok hívei realistán gondolkodnak. Szerintük van helye a globális megközelítésnek is. Ilyen a környezetvédelem vagy a szegénység, a járványos betegségek felszámolására való törekvés. Globális vonatkozása van a kereskedelemnek, a tőke mozgásának, a tudományos kutatásnak. Ezek azonban nemzetállami keretek között is érvényesülhetnek. A természeti katasztrófák minden jóérzésű embert arra ösztönöznek, hogy segítsen. Munkával, természetben vagy pénzbeli adományokkal.
Egy szuverén ország nem önző, de szabadon akar dönteni arról, hogy mivel és milyen mértékben képes segíteni.
A globalisták egy része túloz: meg akarja fosztani a nemzetben gondolkodókat döntési szabadságuktól. Nemzetközi szervezetek értékeknek nevezett ideológiákat kényszerítenek rá azokra az országokra is, amelyek más eszméket vallanak. Így terjesztették annak idején a kommunizmust is. Nem állnak meg azon a ponton, ahol már célba értek, például törvénybe iktatták a korlátozás nélküli terhességmegszakítás „jogát.” Felfogásukat rá akarják kényszeríteni az emberi élet minden formáját tisztelő polgárokra, sőt az országokra is, ha ott a törvények korlátozzák a magzati élet kioltását. A szabadság nevében követelik, hogy a nők maguk döntsenek, s közben korlátozzák a másképp gondolkodók szabadságát. Túlzásaik miatt – például az Egyesült Államokban – tömegek mozdultak meg az élet védelmében. A kérdés a választási küzdelemnek is része lett.
A globalista-szuverenista csata másik témája a bevándorlás. Kötelesség a menekültek segítése, ha háborúk, természeti csapások vagy politikai üldöztetés miatt jönnek. A globalista túlzók, nevezzük őket vad-globalistáknak, nem ismerik el, hogy a befogadásnak is van felső korlátja. Minden országnak fel kell mérnie integrációs képességét és anyagi lehetőségeit. A globalisták túllépnek az észszerűségen. Olcsó munkaerőre vágynak. Remélik, hogy a befogadók és befogadottak eltérő kultúrája, vallása egymásba olvadva gyökértelen, jól befolyásolható masszát, könnyen meggyőzhető szavazóbázist hoz létre.
Az, hogy valaki egy nemzethez tartozik, az elsősorban nem származás, hanem elhatározás kérdése.
Ismeretes a mondás: magyar az, aki vállalja. Ez a döntési szabadság vonatkozik az identitásunk egyéb szintjeire is. Az egyén identitásának legfontosabb eleme az Istennel való kapcsolat. Az európai kultúrkörben ez a kereszténységet jelenti. Napjainkban egyre többen hagyják el vallásukat. Földrészünk szekularizálódik. Gyengül a keresztény identitás. Önazonosságunk szempontjából a családunk lehetne meghatározó, de csak a hagyományos család képes erre: anya, apa, gyerekek. Ez a családmodell is csökkenőben van. Régen a születésünk, lakóhelyünk is bekapcsolt egy közösségbe, ma ez egyre ritkább. Ezzel is szegényedünk. Ezek után jön a nemzeti szint, ami felett még ott a közép-európai, majd az európai identitás. Legfelül ember voltunk ad még egy öntudatot, keresztény megközelítésben ez a minden emberre kiterjedő testvériség, az istengyermekség szintje.
Akik a Huxley által elképzelt epszilon félmajmok munkájára akarják alapozni a nyílt társadalom működését, a nemzeti szintű identitást támadják leghevesebben.
Minden embernek van anyanyelve. Mindenki ismeri valamilyen szinten az adott nyelvhez tartozó kultúrát, az adott közösség történelmét. Ezek tartást adnak, ezért támadandók. Különös erővel lépnek fel azok ellen, akiknél a nemzethez tartozás összekapcsolódik a kereszténységgel. Így lett ma a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása.
Ha kereszténynek és nemzetinek nevezünk valakit vagy valamit, az nem jelent okvetlenül tökéletességet. A túltengő nemzeti érzés másokkal szemben határozza meg magát: magyar vagyok, nem ukrán, nem román, stb. Ez könnyen átcsap ellenségeskedésbe, gyűlöletbe akár, különösen, ha történelmi sebeket hordozunk. Ha felszínes, gyönge a nemzethez tartozás, akkor könnyű szívet, hazát cserélni. Akkor semmi veszteséget nem érzünk, ha a beolvadást, többségi nemzethez tartozást választjuk. Ha gyermekünket többségi iskolába járatjuk. Különösen veszélyes, ha a „mindannyian az Isten gyermekei vagyunk” gondolatra hivatkozva nem tartjuk fontosnak saját kultúránkat.
Valóban testvér minden ember, de ez nem azonosságot jelent, hanem a másiknak, a tőlem eltérőnek a tiszteletét.
A globalisták alapvető emberi értékeket rombolnak. Szabadságot hirdetnek, amit megvonnak a szuverenistáktól. Támadják nemzeti és keresztény identitásunkat, sőt újabban még nemi identitásunkat is. (Ez utóbbit nem tárgyaltuk, túl sok szó esik úgyis róla.)
Mi a teendő? Meg kell értenünk: a jó és a rossz harca folyik. A szuverenistáknak nem elég tudatosítaniuk, hogy ők a jó képviselői. Meg kell erősíteniük saját magukban az Istenhez való tartozásukat. Nem elég a vasárnapi kereszténység. Bűneinket megvallva reménykedhetünk abban, hogy „ha Isten velünk, ki ellenünk?” Nem elég magyar voltunkat hangsúlyozni. Felesleges lobogtatnunk a nemzeti zászlót, ha nem ismerjük sem a nemzeti kultúrát, sem saját történelmünket. Ha meg akarjuk védeni Eger várát a töröktől, először a falakat kell megerősítenünk. Ezt követően keressük a velünk együtt gondolkodókat, tartozzanak bármelyik nemzethez vagy párthoz. Együtt állhatunk csak ellen a globalista gépezetnek.
Dávidként megyünk Góliát ellen. Szerencsére a vad-globalisták emberellenessége sokakat ráébresztett, hogy a gyakran lenézett közép-európaiaknak van igazuk.
A nemzetállam szuverenista híveinek sok érvük van, csak az emberi természettel való összhangot vagy az Európai Unió alapításkori elveit említve. Hivatkozhatnak még az emberi jogokra is, amelyeknek a globalisták eredeti céljuktól merőben eltérő értelmezést adtak. De az egymásnak feszülés és a globalisták képzelt felsőbbrendűsége ellehetetlenít minden észérvekre támaszkodó vitát. Ezek az érvek a még józanul gondolkodó emberek meggyőzésére valók. Mivel a jó és a rossz küzdelméről van szó, egyre többen kimondják, hogy a csata a Gonosz, ha tetszik a Sátán és az Isten között zajlik. Mi csupán segédcsapatok vagyunk, viszont imádságunkkal bele tudunk és bele is kell szólnunk a történelem menetébe.
Összefoglalva: a szuverenistáknak – akik a nemzetek (és egyének) szabad döntésének hívei – a globalistákkal vívott harcukban három feladatuk van:
- A várfal megerősítése, azaz a nemzeti kultúra alapos megismerése;
- Toborzás: a hasonló gondolkodásúakkal való szervezett kapcsolat kiépítése;
- Személyes kapcsolat a mindenütt jelenlévő Istennel: bűnbánat, engesztelés és ima révén.
Surján László/Felvidék.ma
