November 4-én vált nyilvánossá Magyarországon, a nyitottaktak.hu oldalon az egykori magyar állambiztonsági ügynökök 6-os kartonja, amely a nyilvántartásba vételükről szól. Ebből derül ki az informátor fedőneve és valódi neve, valamint a többi, személyazonosításra alkalmas adata.
Ebből az alkalomból szervezett Budapesten ugyanezen a napon kerekasztal-beszélgetést az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), Cseh Gergő Bendegúz főigazgató, Müller Rolf, az ÁBTL munkatársa, valamint Rainer M. János, a Minősített Iratok Felülvizsgálatát Segítő Tanácsadó Bizottság elnöke részvételével. A beszélgetést Szekér Nóra, az ÁBTL munkatársa moderálta.
Cseh Gergő Bendegúz ismertette az ügynökkérdés magyarországi megvitatásával kapcsolatos különböző álláspontokat, köztük Tamás Gáspár Miklós és Kenedi János 1999-es vitáját, amelynek során Tamás Gáspár Miklós úgy vélte, hogy
a teljes dokumentációt a Duna fenekére kellene süllyeszteni.
Volt Európában olyan ország, amely ezt az utat követte – jegyezte meg a főigazgató. Görögországban ugyanis az 1974-es katonai diktatúrát követően, 1989-ben végül 17 millió személyi aktát égettek el.
Müller Rolf az ügynökakták nyilvánosságával kapcsolatos késlekedést azzal magyarázta, hogy a Kádár-rendszer az 1970-es és 1980-as években sokkal kifinomultabban működött, mint a környező szocialista államok. Az MSZMP Politikai Bizottságának tagjait, a kormány tagjait és a párttitkárokat mindenki ismerte. Akiket igazán utáltak, azok a munkásőrök voltak, akik mindig szem előtt voltak. Ennek köszönhetően 1989 után nem a diktatúra, hanem a rendszerváltás bukott meg Magyarországon.
Az 1990-es években a nyilvánosság torzult, a közérdeklődés pedig az évtized végére az ügynökkérdésre szűkült.
Nem tettek különbséget a hálózati személyek és például a szigorúan titkos tisztek között.
A levéltár elődje 1997-ben alakult meg, addig az akták a Belügyminisztérium pincéjében porosodtak. Nemcsak 1956-ban, hanem 1989-ben is történtek iratmegsemmisítések. Kétségtelen, hogy ha 1990-ben került volna sor az akták nyilvánosságra hozatalára, akkor a magyar politikai elit helyzete – a széles körű érintettség miatt – sokkal nehezebb lett volna. Az, hogy erre mégis csak most került sor, szükségszerű – jelentette ki Cseh Gergő Bendegúz.
A térségben nyolc ilyen intézmény működik, ezek közül azonban a berlini Stasi-levéltár anyaga sem teljes. 1989 decemberében a tüntető tömeg még az épületbe is betört, és birtokba vette az állambiztonsági múlttal kapcsolatos iratanyagot.
Rainer M. János arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1990-es években a nyomtatott sajtó meghatározó pozícióban volt, ezt azonban azóta elveszítette. Ma már az elektronikus médiumok, köztük a televíziók is egyre inkább háttérbe szorulnak. Vagyis
a nyilvánosság szerkezetének átalakulása is hozzájárult a kérdés kisiklásához, illetve sajátos kezeléséhez.
Rainer M. János beszél (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy a kémelhárítással és a külföldi felderítéssel kapcsolatos levéltári anyagok hozzáférhetőségét a nemzetbiztonsági szolgálatok továbbra is korlátozzák, és ez aligha változik a jövőben.
A környező államok közül valószínűleg Oroszországban, a moszkvai levéltárakban lehet hozzáférni a magyarországi anyagokhoz egészen 1990-ig, de erre – legalábbis egyelőre – nem sok esély mutatkozik.
Ami az állambiztonsági iratok nyilvánosságának második dimenzióját, a B- vagy beszervezési dossziékat, illetve a naplókat illeti, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának 2027. február 25-ig kell nyilvánosságra hoznia, vagyis a 6-os kartonokhoz párosítania ezeket. Az ügynökök tevékenysége tehát ekkor válik hozzáférhetővé, amennyiben az iratok rendelkezésre állnak. Sok minden hiányzik, és napjainkban is előfordul, hogy egy-egy érintett halála után a rokonság a hagyatékából előkerülő dokumentumokat a levéltárra bízza. Ily módon az intézmény iratállománya folyamatosan gyarapodik.
Az 1970-es évektől az adatokat mágnesszalagokon rögzítették. Ez a hálózati, vagyis H-adattár. A nyilvántartások között átfedések vannak, ezért valójában ma körülbelül 60 000 informátor adataihoz lehet hozzáférni. Becslések szerint
a Rákosi- és a Kádár-korszakban összesen 150 000-en végezhettek ilyen munkát. Vagyis az egykori ügynökök mintegy harmada található meg a rendszerben.
Nem azért késlekedett-e az aktanyilvánosság az elmúlt évtizedekben, mert a különböző kormányok zsarolási potenciált láttak benne? – hangzott el a kérdés a közönség soraiból. A válasz igenlő volt.
A megfigyeltek úgynevezett szenzitív, vagyis érzékeny adatait a levéltár munkatársai folyamatosan teszik láthatatlanná, szakszóval élve kitakarják. Ez az oka a februári határidőnek.
A levéltárhoz intézett kéréseket a munkatársak egyébként 7-8 hónap alatt tudják teljesíteni, ez az idő azonban mostantól várhatóan tovább növekszik – jelentette ki Cseh Gergő Bendegúz.
Az ügynöklisták szerdai nyilvánosságra hozatala csütörtökön meglehetős vihart kavart, mivel például Lezsák Sándor is a megfigyelők közé került. Lánya emiatt élénken tiltakozott, és az ÁBTL főigazgatójának lemondását követelte.
Cseh Gergő Bendegúz bocsánatot kért Lezsák Sándoréktól, és kijelentette, hogy rajta kívül további 163 személy neve is tévedésből került rossz helyre.
Ennek oka az informatikai rendszer hibája volt, amelynek következtében néhányan a megfigyelők között fedezhették fel saját nevüket a megfigyeltek helyett. Az ÁBTL főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz megígérte, hogy külön is bocsánatot kér az érintettektől. Azóta az informatikai rendszer hibáját sikerült elhárítani.
Gecse Géza/Felvidék.ma
