A szellemi örökség nem enyészhet el

Megható, méltóságteljes megemlékezéssel tisztelegtek Duray Miklós emléke előtt november 6-án a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) tagszervezeteinek képviselői Losoncon. A felvidéki magyar közélet meghatározó alakjának végső nyughelyénél november 6-án, a SZAKC közgyűlése és a Pogány Erzsébet-díjátadó ünnepség előtt hajtottak fejet.

Az esemény nem csupán egy kivételes életút előtti főhajtás volt, hanem hitvallás is.

Duray Miklós szellemi örökségét tovább kell vinni, gondolatait pedig nem szabad hagyni kikopni a közösségi emlékezetből.

Az egybegyűlteket Hideghéthy Andrea, a SZAKC igazgatója köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, hogy a szervezet számára különösen fontos Duray Miklós örökségének ápolása és továbbadása. Mint fogalmazott, a rájuk hagyott szellemi örökséget szeretnék tovább éltetni, és megerősíteni annak helyét a köztudatban. Ehhez pedig szükség van az intézmények megerősítésére, az együttműködésre és azokra az élő közösségekre, amelyek képesek továbbadni az elődök értékeit.

Ezt követően Duray Miklós fia, Duray Áron Bálint osztotta meg emlékező gondolatait. Beszéde személyes hangvételű, ugyanakkor messze túlmutatott a családi emlékezésen: édesapja életútján keresztül a felvidéki magyarság sorsáról, a megmaradásról, a félelem legyőzéséről és az önként fel nem adható jogokról beszélt.

Felidézte, milyen mély nyomot hagyott édesapjában Losonc, szülővárosának környezete és történelme. Az a város, ahol 1945-től kezdődően az új hatalom igyekezett eltüntetni mindazt, ami a magyar polgári múltra emlékeztetett, így az emlékműveket, emléktáblákat, épületeket és velük együtt az emlékezet egy darabját is.

„Sokan felejtettek, mások letagadták múltjukat, vagy a félelemtől vezérelve az asszimiláció útjára léptek” – szögezte le.

Duray Áron édesapja egyik bibliai eredetű gondolatát is felidézte: „Ne félj, csak higgy!” Mint rámutatott, a félelem természetes emberi ösztön, de nem válhat a közösségi lét meghatározójává. A hitet kell megerősíteni önmagunkban, hogy képesek vagyunk szembenézni a nehézségekkel, és megvédeni mindazt, ami közösségként megillet bennünket.

Édesapja gondolataiból idézve arra is figyelmeztetett: a megszerzett jogokról nem szabad önként lemondani, mert amit önként feladunk, azt végleg elveszíthetjük. Felidézte Duray Miklós sokatmondó könyvcímeit, köztük a Kutyaszorítóban és a Kutyaszorítóból nyakörv című munkákat.

Ezek képei arra figyelmeztetnek, hogy a közösségnek időben fel kell ismernie a veszélyeket. A kutyaszorítóból még van kitörési lehetőség, a nyakörv azonban már a mozgás szabadságát is elveszi.

A történet üzenete különösen erősen csengett a losonci síremléknél. Az örökséget el lehet hallgattatni, az emlékezetet meg lehet próbálni kivágni, de ha a gyökerek élnek, új hajtás sarjad. Duray Áron beszédének zárógondolata is ezt a reményt hordozta: adja Isten, hogy ez a fa minél erősebben növekedjen.

A beszédet követően a tagszervezetek képviselői helyezték el koszorúikat, mécseseiket Duray Miklós síremlékénél. Kifejezték tiszteletüket és megbecsülésüket.

A megemlékezésen Agócs Sándor tárogatójátéka is hozzájárult az ünnepség emelkedett hangulatához.

A rendezvény végén Somogyi Alfréd, a SZAKC elnöke vezetésével az egybegyűltek közösen elmondták a Miatyánkot, majd elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt.

A losonci megemlékezés méltó főhajtás volt Duray Miklós előtt. Egy olyan ember előtt, aki egész életében a felvidéki magyarság megmaradásáért, jogaiért és önazonosságáért dolgozott. De egyben figyelmeztetés is volt a jelennek. A jelenlévők tudatosították, az örökség nem attól marad életben, hogy időről időre megemlékezünk róla, hanem attól, hogy vállaljuk, továbbadjuk és a mindennapjaink részévé tesszük azt.

HE/Felvidék.ma