Az idei év bővelkedik évfordulókban. Elég, ha csak a legkiemelkedőbbekre utalunk, melyek történelmünk határkövei voltak. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik, valamint a mohácsi csata négyszázadik évfordulójára. Nem …
II. Rákóczi Ferenc
-
-
November 6-án, pénteken a kassai Szent Erzsébet-dómban emlékezik névadójára a Rákóczi Szövetség II. Rákóczi Ferenc újratemetésének 120. évfordulóján, a fejedelem nyughelyén, melyre október 29-én került sor. A megemlékezésen …
-
A Kassai Polgári Klub október 27-én és 28-án nemzetközi konferenciát szervezett abból az alkalomból, hogy II. Rákóczi Ferenc 350 éve született és 120 éve temették társaival és rokonaival …
-
László Ferenc, a II. Rákóczi Ferenc lovassági zászló készíttetője és Borsiba vivője szeptember 7-én levelet intézett portálunkhoz, amelynek tárgyát a következő kérdéssel határozta meg: „Miért hallgat a Felvidék.ma …
-
Szeptember 22-én, az Ung-vidéki Csicser településen a Nagykapos és Vidéke Társulás szervezésében megnyitották a Rákóczi- és kuruc emlékek nyomában Európában című kiállítást, bemutatva a nagyságos fejedelem és társai …
-
Augusztus 19-én a kassai MaJel Rovás kiállítótermében két kiállítás megnyitójára került sor. Az egyik a Nagyságos Fejedelem 1906-os kassai újratemetését mutatja be. A másik tárlat Rákóczi- és kuruc emlékek …
-
A Tisza és Bodrog találkozásánál, a jellegzetes Kopasz-hegy (512 m) lábánál találjuk Tokaj városát, mely egy világhírű és egyedülálló borvidéknek adott nevet. A hegyről szép kilátás nyílik a …
-
Jelentős nemzetközi tudományos konferencia helyszíne volt a napokban az Eperjesi Egyetem. Civitas Rakocziana címmel ott valósult meg a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából rendezett konferencia, amelyen …
-
Zárókiállítással és díjátadóval ért véget az ASzakkör programsorozata Rimaszombatban. A Rákóczi Szövetség Gömörben polgári társulás ünnepélyes keretek között rendezte meg az ASzakkör zárókiállítását a rimaszombati Szent-Ivány József Táblás …
-
Alig két hét alatt több mint másfél ezer támogatót gyűjtött az a civil kezdeményezés, amelynek célja, hogy július 8-a hivatalosan is nemzeti ünneppé váljon a Rákóczi-szabadságharc emlékére. A …

