Nézem a szlovák hírtévé műsorát, benne Bugár Bélát, és olyan érzésem támadt, mintha ennek az embernek csak az árnyékát látnám. Lefogyott, ideges, remegő mozdulatokkal gesztikulál. Úgy beszél, mint aki maga sem hiszi el, amit mond. Megnézem újra a riportot, hátha elfogult vagyok, de újra csak ezt látom.
Valaki újra a képernyő elé parancsolta Bélát. Mint egy bábfigura, akit madzagon rángatnak, mondja a betanult szövegét az együttműködésről, s minő véletlen, ugyanazzal a riporternővel kommentáltatva az agymosó szöveget, mint régen. Ugyanaz a forgatókönyv, mint féléve az MKP pártszakadásánál. Ugyanaz a bűnbakkeresés, és sehol egy csipetnyi önkritika. Ömlik az áligazság perceken át az adó- és koncessziófizetők, köztük az én pénzemen is. Úgy tűnik, rájuk parancsoltak, hogy dolgozniuk kell, mert különben… Különben elzárják a pénzforrást, amiből a hírcsatorna, a riporter és a politikus él. A pénz, a pénz és megint csak a pénz. Mert most e körül forog a világ. De hol az ember, Bugár Béla ebben a pénzkötegben? A plakátokon már megszűnt a varázs, kiégett a sztár! Újra igyekeznek fölépíteni, de most a kulcsszó az „együttműködés”! És nekem (nekünk) próbálják őt újra eladni, mint „közösségünk ideálját, aki egy csapásra minden bajtól megmenti Dél-Szlovákiát”. Mintha eddig nem lett volna rá elég ideje!
Én azonban már nem hiszek Bugár Bélának, leírta magát közösségünk előtt, hiszen senki nem kényszeríttette távozásra. Maga döntött úgy, ahogy döntött. Önszántából fordított hátat a közösségének, lett árulója ügyünknek és kollégáinak. Azt ígérte elmegy (a politikából), de most megint ott ül a „dobozban” és beszél. Arról, hogy milyen jó lesz, ha újra összefogunk. Közbe nekem azon jár az eszem, milyen vastag lehet a bőr a képén, ha – mint ha misem történt volna –, az állam nyelvén a képernyőről azt majmolja nekem, amit mond. Milyen nagy lehet a pánik Bélánál, ha ráállt újra elismételni, amit betanítottak neki. És most nem is bakizik. Tehát gondosan megszerkesztették és megvágták a riportot. Hát, nagyon nagy lehet a riadalma azoknak, akik a Mostba fektették a pénzüket, és a megyei választásokon odavesztek az euróik. Szinte úgy tűnik, mintha egy láthatatlan kötél lenne a nyaka körül, olyan fagyosan feszeng Béla a székében, mintha félne valamitől… Ja, kérem, a pénzvilágban szigorú szabályok uralkodnak. Ott nem babra megy a játék. Az odaadott pénzkötegekért teljesítmény kell, különben elgondolni is rossz, mi következik.
Megértem. De ez nem az én gondom. Ezért szeretném megkérni, legalább mosolyogjon a képernyőről legközelebb. Úgy viccesebb lesz a pánik, ami sugárzik az arcáról. És mi átvert magyarok, legalább kacagva nézhetjük végig azt a tragikomédiát, amelyet produkál.
Nekünk sem mindegy, mert a pénzünkért jobb produkciót várnánk, nem ezt a lejárt témát, ahol a Béla az angyal és az ördög a Pál!
Béla, ha legközelebb beszélsz, érdekesebb lenne, ha arról hallhatnánk, hogy Pozsony és Komárom között hány kilométernyi négysávos autóút épülhetett volna meg azon a pénzen, amelyet „titkos” szponzoraid eddig rád pazaroltak?
Szerintem, Pozsonyból indulva már Somorjáig sztrádán járnánk. A betyárját! Béla, ez neked is biztonságosabb volna, mint a sztárság. Nem beszélve a sok Pozsonyba ingázó melósról. Azok ezt – velem együtt – hány éve várják már!
Szabó Tamás
