Madaras Gergely, a tehetséges fiatal karmester Nyugat-Európában tovább „öregbíti” a magyar zenészek jó hírét. Az Orchestre Philharmonique Royal de Liège zeneigazgatója a martonvásári Beethoven hangversenysorozat második előadásán állt a pulpitusra, ezúttal karrierjéről kérdeztem.
„Bécsi tanulmányaim után egy manchesteri ösztöndíjra – száznegyven jelentkezőből – engem jelöltek, így feleségemmel, Győri Noémi fuvolaművésszel 2010-ben kiköltöztünk Manchesterbe, Nagy-Britannia második legjelentősebb városába.
Két év után Londonba vitt az utunk, mivel az Angol Nemzeti Operában másodkarmesterként dolgozhattam. Jóllehet, e szerződésem két év után megszűnt, de azóta is az angol fővárosban élünk.
Feleségem a Royal Academy of Music-on doktori képzésen vett részt, s közben a család is gyarapodott, két lányunk született, akik már ott tanulnak. Budapesti lakásunkat is fenntartjuk, s rendszeresen hazajárunk: a magyar kötődés számomra nagyon fontos.
Egy harmadik bázisváros is bekerült pályafutásomba: előbb Díjon, később Liège. Ennek előzménye, hogy 2013-ban jelentkeztem a Besançoni Karmesterversenyre, s több száz versenyző közül bekerültem az utolsó fordulóba másik két társammal együtt, de nem én nyertem.
Kicsit apátiába estem, s véglegesen szakítani kívántam a karmesterversenyeken való részvétellel. Viszont, a Dijon Bourgogne Zenekar igazgatójának – már az elődöntő alatt – felkeltettem az érdeklődését, s a megmérettetés után meghívott egy koncert dirigálására.
Az ismerkedés annyira jól sikerült, hogy kineveztek a zenekar zeneigazgatójává, e poszton hat évet töltöttem el.
Nemzeti Filharmonikus Zenekar (Fotó: Csibi Szilvia)
Közben támogatóm egy év után távozott, a Liège-i Királyi Filharmonikusok igazgatójaként folytatta munkásságát. Dijon kulturális élete nagyon gazdag, zenei életében egy modern koncertterem-operaház játssza a főszerepet. Az alacsony költségvetésű regionális zenekara félszáz zenészt foglalkoztat, akikkel főleg a kamarazenekari repertoárban értem el sikereket.
A Liège-i együttes zeneigazgatójának 2019-ben neveztek ki, ami előrelépés számomra: az ötmillió lakosú francia Belgiumnak, Vallóniának az egyetlen szimfonikus együttese, mintegy száz zenész játszik soraiban, s 14 millió eurós költségvetésből gazdálkodik.
A frankofón kapcsolatok segítették pályafutásomat, így Genfben, Párizsban, Lyonban és Montpellier-ben is gyakran szerepeltem, természetesen időközben franciául is megtanultam.
Liège-ben elődöm osztrák volt kilenc éven keresztül, így az osztrák szerzők művei is a repertoáron szerepeltek. Itt vetek fel egy gondolatot, a nagyzenekarok általában kevés Mozart és Haydn művet tűznek műsorra. Ennek gyakorlati oka van: egy Haydn mű előadásához negyven muzsikusra van szükség, így ezalatt a zenekar másik felét hogyan lehet lefoglalni?
Ennek megoldásában a COVID „jótékony” hatású volt, az egymástól messzebb, másfél méterre helyet foglaló muzsikusok elhelyezésére – a színpad méretei miatt – az alacsonyabb létszám ideálisnak mutatkozott.
A zenekar is sokat profitált a Schumann, Haydn és Mozart művek előadásával, kúraszerűen hatott, új szelleme megérintette a zenészeket.
S a terveim? Ne feledjük, a híres szerző César Frank karrierje Liège-ből indult el, s jövőre ünnepeljük születésének bicentenáriumát, így feladatunk akad bőven…”
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
