Csak az elismerés és a méltatás felső fokán tudok gratulálni és köszönetet mondani a Casparus Kiadó Kft.-nek, Paár Tamás fordítónak, Békefi Bálint szakmai lektornak, hogy a 20. század nagy holland református újreformációi filozófusi (reformational philosophy) kvartettjéből: A. Kuyper-H. Dooyeweerd–H. Vollenhoven-Alvin Plantinga a hívő bölcselet csúcsára jutott Plantinga 2015-ben megjelent remekművét magyarul elérhetővé tették.
Végre! Olyan hiányt pótol a kiadó ezzel a kötettel, amire a borítón olvasható ajánló sorokban többen is intellektuális szinkronitásban mutatnak rá: Szabados Ádám Ph.D. teológus, Tőzsér János, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont tanácsadója, Mezei Balázs DSc, a Corvinus Egyetem tanára, Farkas Katalin DSc, tanszékvezető egyetemi tanár. Ennek a hívő értelemmel és értelmes/értelmező hittel megírt kulcsfontosságú műnek eljött a reneszánsza hazánkban is. Miután szerzője annak a gazdag holland református nagy intellektuális nyitánynak és a múlt században több, mint 200 filozófussal világszerte virágzásba borult alapos megismerési kutatást végző alkotóseregnek a finomhangolású eszmetermését felsőfokra juttatta. Ennek csak egyik külső jele, hogy
Plantingát a világ legértékesebb, ismertségben a Nobel-díjjal vetekedő tudományos díjával, a Templeton díjjal 2017-ben kitüntették.
Azért is hiánypótló kiadvány a „Tudás és keresztény meggyőződés”, mert a mesterséges intelligencia korában önálló, magas szintű, kreatív gondolkodásra ösztönzi azokat, akik veszik a fáradságot és kitartóan megleckéztetik, művelik önmagukat az intellectus humanus nem poszthumán tágas szellemi térséget ígérő agytornájával. Az meg kifejezetten páratlan ráadása a könyvnek, hogy általa ráirányul(hat) az egyetemi és a gondolkodó hazai közfigyelem arra a gazdag történelmi kapcsolatrendszerre, ami hit és tudás, keresztyén filozófia és látássokszorozó hit, nemzeti kultúra alkotó hitvallásosság között cáfolhatatlanul fennáll. Meg arra is, hogy a reformáció óta hazánk és a holland teológiai-szellemi fejlődés minket többre vonzó inspirációja töretlenül áll fenn, s ami mindig is biztos tájékozódási koordinátákkal, történelmi szélsőségeket kikerülő, gályarabsággal kipróbált kálvinizmusunkat nem csak de Ruyter admirálissal, de biblianyomtatással, szegény sorsú gyermekek hollandiai istápolásával, a szeretet mentő, életben tartó emberségével ajándékozta meg népünket, az erdélyi protestánsokat, és teológiai és filozófiai gondolkodásunkat. És hagyott kitörölhetetlenül pozitív emlékeket a hazai egyházi emlékezetben is.
A világszerte ismert, nálunk még megismerésre váró újreformációi filozófia kvartettje
Prózai ódámat nem fejezhetem be anélkül, hogy meg ne köszönjem azt az eszmetörténeti nyitást, amit a Kiadó és az a fiatalabb magyar értelmiségi csapat indít(hat) el. Mintegy köztudottá emelve a 100 évvel ezelőtti holland református intellektuális ősrobbanást, ami Abraham Kuyperrel, a kálvinista miniszterelnökkel indult, aki Isten dicsőségének szolgálatába állított mindent: egyházi- és közszolgálatot, eltökélt küzdelmét az ateizmus és minden emberi méltóságot fenyegető „izmus ellen”.
Követői, majd eszmeiségének minőségi csúcsra járatói között Plantingához hasonlóan kiemelkedő gondolkodója a „református Kant”, Hermann Dooyeweerd. Óriási szellemi teljesítményét, az istenhit és a gondolkodás közös gyökerét képező vallásosság, hívőség döntő szerepét az európai, a nyugati kultúra kialakításában, antitézisként, ellensúlyként a hitetlenséggel, a modern, posztmodern idolatriával, bálványgyártással és eszmei-pragmatikus-materialista bálványimádással, ő már a bölcseleti törvényeszme („wijsbegeerte wetsidee”) megfogalmazásával elindította 1933-tól!
Négy vallási hajtóerőt azonosított Nyugat felemelkedésében, a nyugati kultúra fejlődésében. Ezek:
1) a forma-anyag kapcsolata és feszültsége a görög-latin antik korszakban;
2) a természet-kegyelem kapcsolata és feszültsége a középkori katolikus korszakban;
3) a természet-szabadság kapcsolatát, feszültségét a felvilágosodásban;
4) a teremtés-bukás-megváltás kapcsolatát és feszültségét a bibliai keresztyén kultúrában.
Az első három „belül dualista és töredékes”, a legorganikusabb a negyedik formáció, a reformáció. Aztán a Krisztusra utaló időfölötti szív eszméjével folytatta, s az Isten-jelenlétet a prizma bejövő fényt szivárványos színkavalkáddá bontó allegóriájával, a 15 féle, az Istenben elrejtettség által felrangosított modusban, szuverén szférákban ragadott meg. Mindeközben
állandó szellemi önkontrollját a legerősebb holland református hagyomány, a naponkénti bibliaolvasás jelentette.
Miként az ilyen élő, éltető hagyományra építő, s ebből építkező Plantinga maga is teszi. A Kuyper-Dooyeweerd-Vollenhoven-Plantinga eszme-kvartett második tagjának erős hívő és magasan fejlett tudatos eszmerendszerét, illetve az újreformációs filozófia gazdag és élő továbbfejlődését évtizedeken át bemutatta a Philosophia Reformata c. folyóirat, állandóan frissített honlapjuk (https://allofliferedeemed.co.uk/introduction-to-reformational-philosophy-short/).
J. Schick 2006-ban közel félezer oldalas elemző művet írt Denken des Ganzen címmel, amelyben összehasonlítja az evangélikus német gondolkodó, Karl Heim életművét Hermann Dooyeweerd életművével, hiszen mindketten nagy kihívást jelentettek a posztmodern és a metafizikai gondolkodás számára. Mindezt azért kellett a Plantingát bemutató magyar fordítású könyvremeklés tiszteletére megírnom, mert valójában nem szeretnék részletes könyvrecenzióval előállni. Ezt mások részben már megtették, megteszik, másrészt a kötete elején szereplő esszé két szerzője, Paár Tamás és Békefi Bálint remek bevezetőt ad Plantinga eszmevilágához, szellemtörténeti egyediségéhez, fogalmainak értelmezéséhez és pályaképéhez. Mivel évtizedek óta egyre nagyobb érdeklődéssel fordultam az újreformációi filozófia felé, s 2017 óta, amikor Plantinga megkapta a Templeton-díjat, 11 rövidebb-hosszabb írást szenteltem ismertté tételére hazánkban szinte visszhangtalanul, aminek keretében Spirituális önéletrajzából részleteket fordítottam le és tettem közzé Erdélyben és itthon blogfelületeken, így most ezekből szeretnék néhány részletet idézni. Ezzel kívánom kifejezni most első reflexióként nagy örömömet és hálámat mindazoknak, akik a hazai Plantinga-nyitányt értékes munkálkodásukkal lehetővé teszik, s mindenek előtt Alvin Plantingának, a református ismeretelmélet és a magas szintű eszmei építkezés kálvinista hajnalcsillagának.
Plantinga önvallomása – Spirituális önéletrajz-részlet
1992-ben megjelent önéletrajza megírására nagyon nehezen szánta rá magát. (A kötet, a Spiritual Autobiography, miként a magyar nyelvű kiadás eredetije, a holland-amerikai alapítású Grand Rapidsi/Michigan Calvin College nyomdájában, az Eerdmans kiadónál jelent meg). Ebből a részletből napnál világosabban kiviláglik Plantinga mélyen vallásos, református lelki gyökérzete, feltétlen őszintesége, s a Biblia szellem-erkölcsi koordinátáiban megvalósuló élete. Az önéletrajz írás elutasítását háromszorosan indokolta:
„Ez volt az első, a második, meg a harmadik gondolatom is. Azért három, mert volt három jó okom arra, hogy így döntsek. Az első azzal függ össze, hogy már írtam egyfajta Intellektuális önéletrajzot, alcíme A leginkább csak vendég nekem úgy tűnt, hogy ez felel meg a legjobb önéletrajz iránt támasztott elvárásoknak. Már majdnem többet mond annál, amit illik.
Aztán másodsorban azért is hajlottam a visszautasításra, mivel lelki életem és ennek története egyáltalán nem drámai, s szerintem nem tarthat igényt általános érdeklődésre. Nincsenek benne drámai fordulatok, lelki hősiesség, nagy belső bölcsesség és erő sem. Nincs benne hatalmas lelki szellemesség vagy rendkívüli kifinomultság, a nüanszok, a picinyke eltérések, részletek iránti fogékonyság. Nincsenek árnyjátékok sem benne, a lelki életnek különös, addig nem tapasztalt rejtélyei. Nagyon is szokványos, hétköznapi, hús-vér élet az enyém. (Szoktam is volt mondani, hogy egyáltalán nem hozott akkora sikereket, mint amit koromnál és lehetőségeimnél fogva más elért).
Harmadsorban pedig azért is tiltakoztam, mert önéletrajzot írni meglehetősen veszélyes. Lelki önéletrajzot írni pedig még inkább az. Mi jelenti a fő problémát? A hitelesség és az őszinte nyíltság. Nagy a kísértés az önbecsapásra, a kozmetikázásra és az álszenteskedésre, a képmutatásra. Az 51. Zsoltár szerint az Úr a szívben lévő igazságot kedveli, ám Jeremiás szerint „csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan, ki tudná kiismerni?” (17,9). A legbelsőbb igazságot pedig nem könnyű elérni. Nagyon nehéz felismerni, mi az igazság. Legalább ennyire nehéz megmondani is, hogy mi az igazság. Mi az, amit minden önigazolástól és torzító befolyástól mentesen annak tekintesz…
Aztán még az is lehet, hogy vannak olyan dolgok az életemben az Úr előtt, amelyek érdekesnek tűnhetnek, s talán mások számára is tanulságosak, amikor megláttam és megmondtam, hogyan lehet tisztességesen csatlakozni az igazsághoz, mégsem gondolom, hogy ez a nyilvánosságra tartozik. Hiszen feltételezem, legtöbben úgy vagyunk, hogy az önmagunkról szóló teljes igazság (legalábbis egy bizonyos szempontból) elkeserítő, meghökkentő következtetéshez vezethet, amit még legjobb barátainkból sem szeretnénk kiváltani – ezért nem szeretnénk mindent felfedni előttük. Jeremiásnak mégis csak igaza van, a szív csalárdabb mindennél). Legtöbb ember úgy van, hogy szeretné, ha teljes és őszinte módon fogadnák el őt a többiek, s nem az elítélést kapnánk meg tőlük.
Nyilván én is így vagyok ezzel. Éppen ezért kompromisszumot kötök most magammal. Amit ezután leírok, annak sok része már az Intellektuális önéletrajz első fejezetében megjelent. Itt-ott ebbe majd néhány személyes természetű megjegyzést iktatok be. Nem gondolom, hogy mindent ki kellene adni magamból, ami esetleg érdeklődésre tarthat számot. Arra viszont határozottan törekszem, hogy amit leírok vagy elmondok, abban teljesen őszinte legyek”… (Ford. dr. Békefy L.)
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
